Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki Napok 2008

Rendezvénysorozattal búcsúztatja a tavaszt a kerület. A Hegyvidéki Napok három napján rengeteg gyermek-, kulturális és sportprogram közül választhatnak az itt élők, de részt vehetnek a hagyományos egészségügyi szűréseken is, vagy megtekinthetik a közbiztonsági bemutatókat.

Hagyománya van már a kerületben a tavasz végi, egészségmegőrzéssel és közbiztonsággal foglalkozó rendezvénynek. Az idei év újdonsága, hogy ezek a programok egy sorozat részeként jelennek meg a május 30-a és június 1-je között megtartandó Hegyvidéki Napok keretében.

Ahogy a korábbi években, idén is a kerületi művelődési központ épülete és kertje ad helyet az ingyenes egészségügyi szűréseknek és tanácsadásnak, míg a polgári védelem, a rendőrség és a tűzoltóság együttműködésével megvalósuló közbiztonsági programok helyszíne a Gesztenyés kert lesz. Ezekkel egyidejűleg azonban két helyszínen további eseményekkel is várja az érdeklődőket a hegyvidéki önkormányzat.

Hegyvidéki Napok 2008
Május utolsó napján benépesülhet a kilátó környéke

Május 31-én, szombaton a János-hegyen, az Erzsébet-kilátó és a Libegő végállomásának környékén zajlanak majd a programok. Kézműves kirakodóvásár, gyermekvetélkedők, kulturális programok, koncertek, bábelőadás várják a családokat. Az olimpia évében természetesen nem maradhat el a sport sem, a vállalkozó kedvűek 2008 méteres futásban mérhetik össze gyorsaságukat, kitartásukat, illetve családi tájékozódási kiránduláson vehetnek részt, a legkiválóbbak értékes díjakra is számíthatnak. Akik pedig egy kis izgalomra vágynak, kipróbálhatják majd a hőlégballonozást.

Vasárnap a rendezvény „leköltözik” a Gesztenyés kertbe, illetve a művelődési központba. A már említett hagyományos programok (egészségügyi szűrés és tanácsadás, közbiztonsági bemutatók) mellett – egyebek között – tánccsoportok, zenekarok, bábművészek előadásait, képzőművészek kiállításait élvezhetik a látogatók. A sportrendezvények helyszíne a Csörsz utcai sporttelep lesz. A tervek szerint ezen a napon a hőlégballon le- és felszállóhelye is a Gesztenyés kertben kap helyet, este pedig zenés-táncos mulatság zárja a napot.

Most természetesen még csak nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül mutattuk be a Hegyvidéki Napok tervezett eseményeit. Május végéig azonban több alkalommal is hírt adunk majd a programokról, így mindenki időben értesülhet arról, hol és milyen rendezvények várják az érdeklődőket.

z.