Mátyás király és a XII. kerület

Mátyás idejében, a XV. század második felében hatalmas építkezések folytak Budán és a környező vidéken. A mai XII. kerület területe ebben a korban nem tartozott Budához. Kis falvak vették körül a várost, amelyek közül az egyik az Orbán-hegy és az Isten-hegy lábánál terült el, és a Nándor nevet viselte. Az elnevezés utal az alapítókra, hiszen a nándor szó „bolgár”-t jelent. Feltehetően a honfoglaló törzsek megtelepedésekor találtak itt szállást maguknak a katonai szolgálatot ellátó bolgárok. A magyar fejedelmek ugyanis előszeretettel válogatták fegyveres kíséretüket idegen harcosokból.

Nándor falu adta a környék nevét is: a középkorban a mai Széchenyi-hegytől a János-hegyig terjedő vidéket egységesen Nándor- hegynek hívták. Az itt élő emberek gondozták a hegyoldalakban elterülő szőlőket, erdőket és a híres királyi vadasparkot is. Igaz, hogy Mátyás vadászháza a mai második kerületben, a Hűvösvölgyi út mellett fekszik, de maga a vadaspark, a királyi vadászterület kerületünk erdeit is magában foglalta.

Az étkezésekhez a középkori ember főleg bort ivott, de nem az alkoholtartalma miatt, hanem mert a legtöbb kút fertőzött volt a higiéniás állapotok következtében. A szőlőtőkék ezért igen hamar megjelentek a Buda közeli hegyek lankáin, és olyan kiváló minőséget tudtak elérni a borászok, hogy abban a korban a budai bor nevesebbnek számított a tokajinál.

A budai várhegyen igen nehézkes volt megfelelő kutat fúrni, így amennyiben a királyi palotában valóban friss vízre vágytak, a forrásokhoz kellett elzarándokolni. A budai hegyek nem bővelkednek forrásokban, azonban a Sváb-hegy kivételt képezett, oldalában három helyen is víz tört fel a föld mélyéről. Ezek közül két forrás a mai napig létezik: a Városkút és a Béla király kútja. A mai Diana utca alsó szakaszánál lévő Sváb-forrás a kerület beépítésével eltűnt.

A pálos kolostor romjai

A leghíresebb a Városkút forrása volt, amelyet évszázadokon keresztül használtak. Mátyás király udvarának gazdagsága lehetővé tette, hogy a már korábban megszületett gondolat – miszerint a Sváb-hegy vizét a budai várba kell vezetni – valóra váljék. 1470-ben Mátyás egy firenzei építészt, Chimenti Camiciát bízta meg a vízvezeték megtervezésével és megvalósításával. A közel hat kilométeres vezeték agyagból, ólomból és kátrányos fenyőfából készült, és a közlekedőedények elve alapján juttatta a friss forrásvizet a mai Mátyás-templom előtti Szentháromság térre. 

Mátyás korának helyi emlékei között említést érdemel még a budaszentlőrinci pálos kolostor. A Szépjuhászné közelében található romok jelenleg nem a XII. kerülethez tartoznak, azonban volt olyan időszak, amikor Hegyvidék mondhatta magáénak a nevezetes épület megmaradt emlékeit. A kolostort a XIII. században kezdték el építeni, és elkészülte után is folyamatosan bővítették. Mátyás király mindig előnyben részesítette az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokat, többször látogatást is tett a budaszentlőrinci kolostorban. 

Amikor a kolostor vezetője, Gergely perjel meghalt, és a hírt megvitték Mátyásnak, ő megkönnyezte. A főurak értetlenkedtek, mire az uralkodó megjegyezte, furcsa, hogy meghalt az ország egyik főpapja, és az urak erről még csak nem is tudnak. Ebből a történetből is látszik, hogy Mátyás számára a pálosok jóval többet jelentettek egyszerű szerzetesrendnél, hiszen egy kolostor vezetőjét főpapként tisztelte. Az pedig külön érdekesség, hogy a Hunyadi családnak és a pálosoknak is ugyanaz volt a címerállatuk: a holló.

Balázs Attila