Muskátli mindenkinek
Az első virágosztást tavaly azzal a szándékkal szervezte az önkormányzat, hogy minél több színpompás virág kerüljön Hegyvidék házainak ablakaiba, a balkonokra és a belső udvarokba, ezzel is szebbé, otthonosabbá téve a kerületet. A kezdeményezés nagy sikert aratott, ezért a kerületvezetés úgy döntött, hogy az akciót minden évben megismétli, és a nyár közeledtével meglepi polgárait egy balkonládára való muskátlival.
Kovács Lajos alpolgármester is segédkezett a virágosztásban |
Tavaly még csak a művelődési központ előtti parkolóban, idén azonban már tizenhat helyszínen várták a helyieket. Eredetileg mindenkinek egy tálca, azaz tíz tő muskátlit szántak, azonban a kereslet függvényében több palántához is hozzá lehetett jutni. Személyi igazolványt ezúttal sem kértek, a lakcím bemondásával és az átvételi ív aláírása után bárki hazavihette a növényeket.
A virágosztás kapcsán adománygyűjtési akciót is szerveztek, a muskátlikért cserébe, aki akart, készpénz-felajánlással járulhatott hozzá a hegyvidéki bölcsődék és óvodák költségvetéséhez. Az intézmények munkatársai mellett az önkormányzat vezetői, Pokorni Zoltán, illetve Kovács Lajos és Lovas Pál is kivették részüket a munkából. A polgármester az akció valamennyi helyszínére ellátogatott, míg az alpolgármesterek saját választókörzetükben segédkeztek a virágok szétosztásában. Hasonlóan a tavalyi évhez, a kerületi közintézményeknek is jutott a növényekből, míg a Böszörményi út, a Jagelló út és az Apor Vilmos tér lámpaoszlopait már korábban muskátlikkal díszítette az önkormányzat.
m.