Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A szemétkommandó visszatér

Az óév utolsó napjait Pécsett töltöttem. Felfedezőportyára indultam a mecseki rengeteg város fölötti ösvényein. A népszerű, a helyi viszonylathoz mérten nagyszámú turistát és sétálót vonzó utakat választottam. A buszok és autók csak Dömör-kapu magasságáig közlekedtek, Misina-tetőt, Kis- és Nagy-Tubest a hóviszonyok miatt csupán gyalog lehetett megközelíteni. Szűz hólepel borította az erdők szegélyezte tisztásokat, a fák ágai jégtüske-ruhába öltöztek. Mesebeli volt a táj. Az ösvények ártatlanul, szinte bocsánatkérőn kígyóztak a fák között, az erdő egyszerre volt buja, gondozott – és tiszta! A többhetes hó felszínéről hiányzott valami, amit Buda erdeiben kóborolva szemem már-már a táj szerves részeként regisztrál. Eltelt némi idő, mire rájöttem, mi az. A szemét! A Mecsekben egyetlen elhajított üdítőpalack, cigarettásdoboz vagy műanyag zacskó nem járult hozzá, hogy otthonosan érezzem magam… A különös élményt fokozandó, lépten nyomon állatnyomok százai keresztezték az ösvényeket. Őzek, nyulak, vaddisznók, rókák és szárnyasfélék, minden mennyiségben. Ki látott már ilyet? De félre az iróniával…
Feketéll a szemét a fehér lepedőn
Önkéntelenül is a mi elnyűtt, házak által fojtogatott zöldterületeinkre gondoltam. S eszembe jutott a pontosan egy évvel ezelőtt felderítésre induló „szemétkommandó”, amely találomra bejárta a kerületi hegyvidék frekventáltabb pontjait, s jelentést adott az ott talált hulladékhelyzetről. A budai hegyeket akkor éppen úgy hó borította, mint most a Mecseket. A szépséges fehér lepedőt úton-útfélen hanyagul szétszórt szemétkupacok csúfították. Az épületek közelében és azoktól távol a legmeglepőbb helyeken kiszórt háztáji hulladékra, értsd kibelezett elektronikára, bútortörmelékre, kerti melléktermékekre, konyhai maradékokra, sittre bukkantunk. Hósipkával a fejükön, vaksin pillogtak ránk, mint vakondok a betonfal előtt. A Mecsekből hazatérve elővettük az erdei felvételeket, amelyeket néhány héttel azelőtt, advent idején készítettünk, amikor ismét végigjártuk a tavalyi kommandó útvonalát. Az első hó foltjai csak a magasabban fekvő erdőkben maradtak meg, vékonyan, kitárulkozón. Még nem rejthették el az egyszerű kiránduló hanyagságból (lustaságból?) elkövetett bűnének jeleit, a betevő falat lezserül szétszórt, emészthetetlen kellékeit, az ásványvíz műanyag flakonját, a szendvicset tartalmazó nejlonzacskót, az édességet burkoló ezüstfóliát. Lapunk 2007. november 28-i számában Önkéntesek takarították a budai erdőt címmel hírül adtuk, hogy egy cég által kezdeményezett, „Segítő kezek” elnevezésű vállalati-társadalmi program keretében 130 köbméternyi vegyes hulladékot gyűjtöttek össze a Normafa és Csillebérc környékén. Talán e HuMusz által koordinált mozgalomnak köszönhetően az egy évvel korábban általunk felfedezett három illegális szemétlerakó góc körül „csupán” napi szemetet találtunk.

Szemét az erdőben
Erdei csendélet
 
Leégett ház, mint turistalátványosság
E helyszínek egyike közvetlenül a Farkasréti temető fölött, a Denevér út, Ágnes út és Bürök utca hármas találkozásánál fekszik. Egy helyi lakos szerint az évek óta tartó levelezgetés, feljelentés, tiltakozás ellenére az év folyamán többször lomtalanításhoz hasonló állapotok uralkodnak a temető kerítésével szemközti sarkon. Hogy ki teszi ezt, honnét jön és miért éppen ide, rejtély. Merthogy egyetlen teherautó időnkénti rakományáról van szó, az a jelek és nyomvonalak szerint bizonyos. Mindeddig nem sikerült lefülelni a ludast. Most csupán a letarolt bokrok, a sárba taposott aljnövényzet és a háztartási gépekről lehámlott „aprólékok” árulkodnak a hulladékforgalomról. Az egykori úttörővasút Normafa megállójától a Farkasvölgybe vezető Kázmér út és Csillagvizsgáló utca által bezárt területen lévő kertes házak és erdei ligetek még mindig sok kívánnivalót hagynak maguk után. Habár a hónapok (évek?) óta szerteszét heverő, végelgyengülésben elhunyt berendezésdarabok egy része eltűnt, a településen élők érdekét jobban szolgálná, ha összefognának és lomtalanítanák az aljnövényzetet, az elhagyott udvarokat ahelyett, hogy kutyát küldenek a dolgát végző újságíróra… A harmadik gócot legutóbb a Sötétvágás utca és a Konkoly Thege Miklós út találkozásánál találtuk, hajléktalanok által használt, elhagyott faház környékén. A két szomszédos ingatlan láthatóan hulladékbontó telepként üzemelt. Akkor térdig jártunk az értéktelennek nyilvánított fölösleg lim-lomjában. A telkeket mostanra kitisztították, a hulladék gyűjtése és bontása leállt, mindössze a szokásos, szélfútta nejlonzacskó-virágok díszítik a bokrok alját. Feljebb, ahol a Konkoly Th ege Miklós út találkozik a Jánoshegyi úttal, a jól ismert étterem- és hotelegység melletti bokorsziget rejtekében még mindig állnak annak a leégett házikónak a maradványai – s körülötte az elvadult kert –, amelyek valósággal invitálják az illegális szemétlerakásra hajlamosakat. Szemmel láthatólag e kihívásnak kevesük tud ellenállni… Mindez a budai hegyek leglátogatottabb kirándulópontjának kellős közepén!

Leégett ház
A kiégett ház már régóta "szemétparadicsom"
 
Terepjárók a fák rejtekében
Ha a Normafa és Csillebérc térségében a HuMusz mozgalmának köszönhetően érzékelhető is a nagyobb hulladékdarabok hiánya, az erdőben szétszórt másodlagos szemetelés mértéke megnőtt a múlt évben. A jelenség a KFKI– Normafa–Ágnes út felső szakasza által bezárt háromszögben a legszembetűnőbb. Az Ágnes út helyzete különösképpen kétségbeejtő. Ennek az útként feltüntetett szurdoknak a két oldalát mintha már társadalmilag is elfogadott szemétgyűjtő hellyé nyilvánították volna. Mindkét oldalán hajléktalanok kunyhói állnak, amelyek lakói szerint az alattuk épült „újgazdag” házakból fuvarozzák ide a szemetet. Az egyikük készséggel megmutat két „beállóhelyet”, ahová a hulladékkal megrakott terepjárók farolnak a fák közé.  Ugyancsak lehangoló a ZugligetTündér-hegy felőli oldala, ahol a település házai találkoznak a János-hegy keleti oldalával. A Libegő alsó állomásától fölfelé gyalogolva az erdőszéli ösvényeken az ember akarva akaratlanul műanyag zsákokba gyömöszölt kerti hulladékba botlik. De bőven akad minta a kirándulók által elhajigált jellegzetes darabokból is, a műanyag pohártól a kinyitott szardíniás dobozig. A múlt évben írtuk, hogy a környezetvédők szerint Budapest az Európai Unió legpiszkosabb fővárosa. Miért hagyjuk, hogy így legyen…?  Miért kell a Pilisi Parkerdő Zrt. -nek évi ötvenmillió forintot elfecsérelnie az általunk hátrahagyott erdei szemét elszállítására? S ha már itt tartunk, miután „kiszemeteltük magunkat” a budai ösvények mentén, miért kell rágyújtanunk, majd elhajítanunk a félig elszívott cigarettát a zugligeti, a normafai buszok, a Széchenyi-hegyi fogaskerekű vagy a Farkasréti villamos végállomásain? Miért várjuk meg, amíg odakintről, Brüsszelből pirítanak majd egyszer ránk hanyagságunkért? A jó példáért nem kell külföldre mennünk. Csak ide, a szomszédba, Baranyába, a Mecsek oldalában lévő városba, ahol magyarul kérdezhetjük meg, ők miképpen csinálják.
 
Somogyvári D. György