Tisztelgés a márciusi ifjak emléke előtt

Az ünnepségsorozatot a hegyvidéki oktatási intézmények műsora vezette be a XII. kerületi művelődési központban. Fellépett a Solti György Zeneiskola vonós együttese, a Budapest- Hegyvidéki Kamarazenekar, az Arany János iskola G. B. Shaw Színpada, valamint a Jókai Néptánccsoport. Juhász Gyula és  Pósa Lajos forradalmi verseit kerületi diákok tolmácsolásában hallgathatta meg a színháztermet zsúfolásig megtöltő közönség.

„Önvizsgálatra int, vajon méltók vagyunk-e március 15-e örökségére, a kivívott szabadság és nemzeti függetlenség szelleméhez” – tette fel a kérdést Pokorni Zoltán az ünnepi beszédében. A válasz egyaránt szól a máról és 1848-ról, hiszen ilyenkor összevetjük a múltat a jelennel, kapaszkodót, mintát és támaszt keresünk, hogy megértsük korunk problémáit. Akkor őrizzük meg az ünnepet, ha eleven marad, utat mutat, és nem csak a múltról szól „bálvánnyá merevedve, mint poros hagyaték, unalmas történelemóra”.

Kovács Imre parasztpárti politikus írta: „Minden március a minden idők magyar ifjúsága számára a tetemrehívás hónapja, amikor az első március számon kéri az új márciusokat.”

A kérdés az, hogy ma hűek vagyunk-e ’48 szelleméhez? Azt mondjuk, igen. De a hűséget nem szavakban mérik, ha csak az elmúlt éveket nézzük, nincs okunk a büszkeségre. Úgy tűnik, nem tudjuk a javunkra fordítani szabadságunkat, az ország morális és gazdasági válságba süllyedt. Megjelent az erőszak, a szólásszabadságból táplálkozó radikalizmus és a kormány megengedhetetlen eszközökhöz nyúlt. Ezt látva sokan mondták, hogy értelmetlen a politikával foglalkozni, mert az ország ügyeibe úgysincs beleszólásunk.

A legfiatalabbak is emlékeztek

Aztán eljött március 9-e, s a népszavazáson a polgárok több mint fele bizonyította demokratikus elkötelezettségét és a jövőbe vetett hitét – emelte ki a polgármester. Mindenki, aki elment szavazni, a demokráciát erősítette, függetlenül attól, hogy milyen választ adott. Mi, hegyvidékiek büszkék lehetünk, hiszen a XII. kerületi polgárok magasan az átlag feletti létszámban vettek részt a szavazáson. Így lett a népszavazás napja az ünnep előtti megtisztulás ideje. Milliókat szabadított meg az érzéstől, hogy semmit sem tehetnek az életüket befolyásoló önkényes döntésekkel szemben. Reményt adott, és hitet, hogy ne a belenyugvás népe legyünk, hanem olyan nemzet, amelyik képes az önrendelkezésre. Végre visszanyertünk valamit abból a méltóságból, amelyet 1848 és 1956 hősiességével érdemeltünk ki.

Sokan lebecsülő szavakkal szóltak a népszavazásról – folytatta Pokorni –, „nincs ingyen ebéd”, mondták jóllakottan és tele zsebbel. Aki így tesz, lebecsüli az embereket és a demokráciát. Voltak, akik anyagi okokból vagy szolidaritásból, mások egyszerűen azért mondtak igent, mert elegük lett a kormányból. Sokféle motívum, ezernyi vágy, amiből a népszavazás kovácsolt egyetlen világos üzenetet: a dolgok nem mehetnek tovább így.

Ady Endre a Hőkölés népének nevezte szeretett nemzetét, és így írt versében: „Mindig ilyen volt: apró khánok/révén minden igának barma/Sohse harcolt még harcot végig/Csak léhán és gyáván kavarta./Erőt mutattak, erőt látott,/Vertnek született, nem verőnek/Önerejét feledte mindig/ Sohse szegzett erőt erőnek/ Betyár urai így nevelték/Nem rúg vissza, csak búsan átkoz/S ki egyszer rugott a magyarba/Szinte kedvet kap a rugáshoz.”

Fájdalmas szavak és kicsit igazságtalanok, mert nem akar emlékezni 1848–49 napjaira, amikor a nemzet azt mondta, elég, s hozzálátott egy szabad és független Magyarország felépítéséhez. De később is megpróbáltuk lerázni a nyakunkból a „khánokat”, így tettünk 1956-ban és 1989-ben is. Azóta úgy tűnhetett, a nemzet elfáradt, és tűri, hogy a feje felett, ellenében döntsenek. Azt hitték, a magyar néppel bármit meg lehet tenni. És éppen az a szavazás valódi jelentősége, hogy bebizonyította: mindez nem igaz – jelentette ki a polgármester. A hatalom mindvégig azt hitte és sugallta, hogy a csendes többség beletörődik kiszolgáltatottságába. Addig mondták, hogy maguk is elhitték ezt a hamis próféciát, ezért okozott olyan nagy meglepetést a népszavazás eredménye.

A Jókai Néptánccsoport is bemutatót tartott az ünnepségen

Március 15-én egy szép forradalomra emlékezünk, amelynek a követelései erőszakmentesen és tisztán jutottak érvényre. De látni kell, hogy a forradalom csak kivételes korok kivételes eszköze lehet. 1848 az abszolutista önkény, 1956 a kommunista zsarnokság ellen lázadt. Ma demokráciánk válságával nézünk szembe, amire nem nyújt megoldást semmiféle forradalom. Helyette a demokrácia adta törvényes és erőszakmentes lehetőségekkel kell élnünk, még akkor is, ha ezek nem mindig hoznak gyors sikereket. Nem fenyegetik viszont mások életét, és nem kérdőjelezik meg hazánk függetlenségét, demokratikus berendezkedését. Egyetlen utunk van: a törvényesség  és demokrácia útja – hangsúlyozta a polgármester.

Március 15-e immár százhatvan éve a magyar szabadság napja. Évről évre a mérlegkészítés ideje, „a régi március idén is számon kéri az új márciust”. Míg tavaly kínos volt ez a számonkérés, ma jóval kedvezőbb a kép. „Mert az utóbbi napokban közelebb kerültünk március értékeihez, mint egy esztendővel ezelőtt voltunk. Csak azt kívánhatjuk, hogy jövőre még méltóbban és még hívebben mondhassuk el ugyanezt” – zárta beszédét Pokorni Zoltán.

Ezután a Brunszvik Terézdíj, valamint a 2007. évi sportolói díjak átadására került sor. A sportolók, sportvezetők, edzők és testnevelő tanárok számára adományozható „XII. kerület Sportjáért” elismerő címet az idén tizenegyen kapták meg, míg az állami Brunszvik Teréz-díjat Tóth Balázsné, az Orbánhegyi Óvoda vezetője vehette át. Az ünnepi programokat a Gesztenyés kertben álló ’48-as obeliszk megkoszorúzása zárta.

Ünnepség Kovács J. honvéd sírjánál
Immár húsz esztendeje tart megemlékezést Kovács J. ’48-as honvéd Pethényi úti sírjánál a Ráday család és a Kissvábhegyi Egyesület. Ezúttal is sokan megjelentek, hogy együtt emlékezzenek a forradalom és szabadságharc hőseire.

Itt voltak Földessy Margit színésziskolájának növendékei és a Kós Károly iskola kisdiákjai, akik dalokat és verseket adtak elő, s verset szavalt Hegedűs D. Géza színművész is. Ráday Mihály köszönetet mondott Hegyvidék önkormányzatának a rendezvény támogatásáért és a közterületfenntartó cégnek, hogy erre a napra kitisztította a sír és a lépcső környékét…

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ünnepi köszöntőjében a testvériség elfeledni látszó értékére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, visszatekinteni a múltba úgy érdemes, ha jelenünkből ihletet merítve felismerjük a jövő lehetőségét. Egykor Párizsra vetettük tekintetünket, a felvilágosodás szülte egyenlőség, szabadság, testvériség hármasára, amely újrafogalmazta a tízparancsolatot, s a felvilágosult ember hitévé tette. Az egyházfő rámutatott, nemzedékek küzdöttek azért, hogy valósággá váljanak e jelszavak, sikerük mégsem teljes. Ma azt tapasztaljuk, hogy bár mind egyenlők vagyunk, mindig vannak egyenlőbbek, és a szabadság kosarából sem jut mindnyájunknak egyformán, de a legtöbbet mégis a testvériség hiányától szenvedünk. Úgy véli, az embert épp ezért ismét el kell vezetni léte forrásához, és hozzásegíteni egy szellemi szintézishez, az újjászületéshez.

mm.

Közös emlékezés a budai Várban
Az I. és a XII. kerületi önkormányzat közös megemlékezést tartott a budai Várban, a Dísz téren március 15-én este. Pokorni Zoltán polgármester beszédében – a XII. kerületi ünnepséghez hasonlóan – mindenekelőtt arra tért ki, hogy a március 15-i megemlékezések ugyanúgy szólnak a máról, mint 1848-ról. Gyakran szokták az ünnepi szónokokat az aktualizálás bűnével vádolni, ám mint mondta, ha a múltat összevetjük a jelennel, válaszokat találhatunk korunk problémáira.

Pokorni szerint az utóbbi években sokszor tűnt úgy, mintha mi, magyarok képtelenek lennénk arra, hogy a javunkra fordítsuk a szabadság és függetlenség adta lehetőségeinket. A március 9-i népszavazás azonban több millió embert megszabadított attól az érzéstől, hogy semmit sem tehet „a demokrácia álarcát öltő önkény ellen”. A népszavazás Pokorni szerint hozzájárult ahhoz, hogy ismét bizakodva nézhessünk a jövőbe, hogy ne a belenyugvás és az önfeladás népe legyünk, hanem egy olyan ország és nemzet, amelynek tagjai képesek dönteni a saját sorsukról.

(z.)