Vadasparki mesék

A Kheopsz-piramis mellett megrekedt magyar repülőgép bombaüzletnek bizonyult. Mahmud, barátoknak Mahmud elégedetten dörzsölgette kezeit. Olyannyira, hogy tenyerén bőrkeményedések nőttek, akár egy evezősbajnoknak. Reggelente, amikor lepattant füstölgő robogójáról, derűs arccal legeltette szemeit a látványon. LI-kettőre a saját tervezőapja sem ismert volna rá. Buci alumíniumteste az egyiptomi zászló piros–fehér–fekete színeiben pompázott, apró, zöld csillagokkal megszórva. A szárnyakról tarkabarka beduin sátorponyvák lógtak alá, melyek hűsében kerthelyiségek működtek. A mesterségesen ültetett pálmafák árnyékában felnyergelt tevék kérődztek. A bejárat fölött hívogató, „Vendéglő a Nagy Fáraó Szelleméhez” feliratú táblát az el-gizai kereskedő arab betűkkel írott megjegyzéssel egészítette ki: „Janah Mataam”, azaz „Szárnyas Ebédlő”.

Egyszerre utalt az étterem égben járó múltjára és az egyiptomiak kedvenc fogására, az ananászos csirkesalátára. Mahmud, barátoknak Mahmud a pilótafülkében rendezte be irodáját, ott fogadta üzletfeleit és a salátaszállítókat. Beszéd közben ujjai szórakozottan játszottak a kormánnyal, a gázkarral, de ha egyedül volt, a főpilóta székébe penderült, és szájával berregve azt játszotta, a kilencedik felhő fölött repülget. Az utasszállító farok részét arab szőnyegfüggönyökkel választotta el a belső tértől, azok mögé csak bizalmas barátai követhették. Ilyenkor a vízipipa füstjének aromája és a simsimaya-gitárral kísért el-jil muzsika lágy dallamai szűrődtek át a nehéz szőnyegeken. LI-kettő, a világháború veteránja láthatólag meg volt elégedve új szerepkörével. Orrát büszkén emelte a sivatag homokja fölé, a teveháton idekocogó turistáknak a fejüket sem kellett lehajtaniuk, amint elhaladtak alatta. Üvegablak szemei csak akkor csillogtak gyanúsan, ha odafent az égen utasszállító repülőgép húzott át északra, a távoli Budaörs felé. Ilyenkor a fejében szerteszét futó ezernyi kábelben felsejlett az öreg, de meghitt hangár, ahol nyugdíjas napjait töltötte ritka felszállásai között.

Csupán a számumot nem szerette. A Líbiai-sivatag felől lecsapó homokvihar olykor napokon át tombolt. Amikor elcsitult, LIkettő vakon pislogva várakozott a kereskedő fellahjaira, hogy lemossák az ablaküvegjeit.

Egy napon különös öröm érte. Megértette, Gyula bá’-ék távozása után mégsem maradt árván. Váratlan vendégek érkeztek. Mahmud, barátoknak Mahmud vette észre őket először. Kihajolt a pilótafülke oldalablakán, s harsányan elrikkantotta magát: – Pincér! Láss csodát! A szárny alatti beduin sátorlepel félrecsapódott, és ki más, mint Manó barátunk, a félelmet nem ismerő pilóta csúszott át a nyíláson! Méghozzá teljes repülős felszerelésben! Homlokára tolt, hőskori porszemüvege alól kérdőn hunyorgott felfelé, a szárnyas ebédlő gazdájára. Kezében malomkeréknyi tálca, rajta használt poharak, tányérok és evőeszközök. – Készítsd elő a H 3, 4, 5 és G 1, 2, 3 üléseket büfére! – kiáltott le Mahmud, barátoknak Mahmud, majd így folytatta: – Mondd meg a yet’bokhnak, baba ghanoung hat személyre, kahwával. Szólj Sabinak, hogy állítsa be a tayara kúlerját! Manónak a szeme sem rebbent. Mint aki egész életében egyiptomi pincérként dolgozott, egyetértően felemelte karját, és fütyülve elmasírozott a konyha irányába.

A fejed búbját vakarod, kedves olvasóm, mi a szöszt adott ki parancsba az arab kereskedő? Nem csodálom. Íme, az utolsó két mondat kissé egyszerűbben fogalmazva: „Mondd meg a szakácsnak, pita-kenyér padlizsán- és szezámkrémtöltelékkel, hat személyre, kávéval. Szólj a Fiúnak, hogy állítsa be a repülőgép klímaberendezését!” Mit gondoltok, ki volt a „fiú”, aki egy perc múltán megjelent LI-kettő utasterében, mosogatóköténnyel a derekán? Eltaláltátok! Karesz, a repgépész és távírász. Aki menet közben javított repülőgépeket! Kezében e pillanatban is ott zörgött elmaradhatatlan szerszámosládája…

De mit keresett két hősünk pincérként és mindenes „fiúként” a sivatagban ragadt égi madarunkon? Emlékeztek, amikor Mahmud, barátoknak Mahmud kijelentette, ne aggódjunk, LI-kettő repülőszemélyzete hamarosan kiszabadul a kairói rendőrség fogdájából – és kacsintott hozzá? Nos, egy arab kereskedő kacsintásának valóban rengeteg olvasata van. Az egyik például az, hogy ha megfelelő összeköttetéssel rendelkezel, néhány kedves szó után a cellák is megnyílhatnak előtted. S a vasajtók még nyikorogni sem fognak. Csupán egy kis vaj kérdése az egész…

A Nagy Fáraó Szellemének földi követe egyezséget kötött a rendőrfőkapitánnyal, mely szerint a pilótára és a repgépésztávírászra kiszabott egyéves elzárást („veszélyes repülés, engedély nélküli leszállás, a turistaforgalom megzavarása stb.”) az újonnan megnyílt étteremben letöltendő szolgálatra változtatta. Az üzlettel mindenki jól járt. Barátainknak egy pillanatra sem sajgott a szíve a városi fogda után. Mahmud, barátoknak Mahmud ingyen jutott nemcsak szorgos kezekhez, de minden képzeletet felülmúló reklámhoz is. A beöltözött pilóta-pincér és a szerszámos ládáját rázó mosogatófiú csőstül vonzotta a látogatókat a Nagy Fáraó Szelleméhez címzett vendéglőbe. Végül, ami a rendőrfőnököt illeti, ezentúl csupán egy mobiltelefon-hívásába került az el-gizai ingyen ebéd, ha bármikor megkívánta.

Ők hárman, a kereskedő, a rendőrfőkapitány és a berber törzsfőnök (aki annak idején az égből alápottyanó Égi Madarat magának követelte), a legjobb barátok lettek. Annyira, hogy az előtérben kihelyezett ezüsttálban kéz kezet mosott, mielőtt eltűntek a nehéz szőnyegekkel lezárt hátsó fertályban…

Manó és Karesz a körülményekhez képest jól érezték magukat a sivatag szélén. Esténként, amikor a lemenő nap vörösre festette a Szahara homoktengerét, kiültek LI-kettő orra alá és zenéltek maguknak – s a vendégeknek. Manó fütyült, Karesz két csavarhúzóval dobolt a szerszámosláda fedelén.

Kufár, a fekete gólya kezdetben berzenkedve fogadta a vetélytársakat. Meg volt győződve arról, hogy egyedül neki áll jogában szórakoztatni a turistákat a piramis tetején lejtett keleptáncával. Idővel belátta, igaz a mondás: ha nem bírsz velük, csatlakozz hozzájuk!

Újabban alkonyatkor lesiklott a repülőgéphez, amint odafentről meghallotta a füttyszót, s beállt a bandába harmadiknak. Nyakát hátratekerve, táncos lábakkal toporgott körbe-körbe, miközben szívét-lelkét beleadva kelepelt ősi gólyadalokat az egyre népesebb hallgatóságnak.

A különös trió híre futótűzként terjedt szét El-Gizában, Kairóban és Alexandriában. Autók és buszok érkeztek naplementekor e városokból, dugig tömve helyi arabokkal és külföldi turistákkal. Az utazási irodák programjukba vették a látványosságot. Kétségtelenül Kufár volt a sztár, a vendégek elhalmozták a legjobb falatokkal. Az előadás után a fekete gólya ingajáratban hordta fi ókáinak az ínyenc falatokat a Kheopsz–piramis csúcsán lévő fészkébe. Néha azonban úgy teleette magát, hogy képtelen volt felrepülni. Ilyen esetekben a kicsinyeknek reggelig kellett várakozniuk a lakmározással.

Manóék sem panaszkodhattak. Mire a csillagok kigyúltak a Szahara fölött, ingzsebeik jócskán feldagadtak a beléjük gyömöszölt egyiptomi bankjegyektől. Így nem bánták, ha a tomboló tömeg újrázást követelt. Fütyültek, doboltak fáradhatatlanul, miközben énekesüket, Kufár gólyát kísérték. S tették mindezt akkor is, ha tudták, odafent, a pilótafülkében, a moszkitóháló mögül leselkedő Mahmud, barátoknak Mahmud megállás nélkül dörzsölgette tenyereit, egyre csak dörzsölgette.

Somogyvári D. György