Varga Gabriella pekingi éremről álmodik

Varga Gabriella optimistán várja Pekinget

Manapság annyian szeretnének kijutni egy-egy ötkarikás játékra, hogy hovatovább már az oda kikerülők is egyfajta hőstettet hajtanak végre a kvalifi káció kiharcolásával. Így volt ez most vívásban is, ahol a Nemzetközi Vívó Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság területelvű támogatási rendszere tovább nehezítette a komolyabb vívókultúrával rendelkező földrészek (közöttük természetesen Európa) versenyzőinek helyzetét.

Ebben az egyre kiélezettebb versenyfutásban a kellemetlen meglepetések (például a férfi kézilabdások kiesése) mellett akadtak pozitív történések is. Utóbbi kategóriába tartozik a magyar női tőrvívó- válogatott egyik erősségének, Varga Gabriellának a célba érkezése. Ráadásul az olimpiai, világ- és Európabajnok Varga János és felesége, az egykori diszkoszvető bajnok leánya (mindhárman a Honvédban sportoltak-sportolnak) immár másodszor készülődhet, hiszen a 2004-es, athéni olimpiára is kijutott egyéni indulóként.

Gabitól először az iránt érdeklődtünk, mennyire befolyásolja a pályafutását, hogy mindkét szülője komoly versenyzői múlttal rendelkezik.

– Mivel szinte szó szerint belenőttem egy olyan családba, amelyben gyakorlatilag minden a sportról szól, így azt is hamar megszoktam, hogy én is sportolok – mondta a kedves, mosolyra mindig kész vívónő. – Még 1994-ben történt, hogy anyuék kitalálták: márpedig számomra a vívás lenne a legmegfelelőbb sportág! El is vittek a Budapesti Honvédba, ahol Bernát Zoltánra bíztak, aki azóta is az edzőm, ráadásul az utóbbi években a vívósporton belül a tőrözők szakágának kapitánya is. Szóval lételememmé vált a sport, a szüleim folyamatosan biztatnak, várják is az eredményeket, miközben állandóan azt hangsúlyozzák, hogy sikereket igenis el lehet érni, ha az ember komolyan és hosszú távon készül erre.

Athén előtt az utolsó pillanatokban harcolta ki az indulás jogát, és ez az eset most, Peking előtt nagyjából megismétlődött.
– 2004-ben azért nehezebb volt, mivel akkor csak egyéniben lehetett kijutni, most viszont a csapatversenyre már jóval korábban biztosítottuk a részvételünket. Elsősorban erre koncentráltunk, hiszen ez a lehetőség négyünknek ad lehetőséget az olimpiai indulásra. Közülünk hárman állhatnak pástra az egyéni verseny során, és ebbe a háromba sikerült az utolsó viadalon – ráadásul éppen itt, Budapesten, az Eximbank Női Tőr Világkupán – biztosítani a helyemet! Így Mohamed Aida és Knapek Edina mellett én leszek a harmadik magyar egyéni induló.

Mit gondol, ha visszatekint az utóbbi négy évre, Athén óta miben sikerült előbbre lépnie, s egyáltalán: mivel érte el a sikereit?
– Az biztos, hogy akkor vívok eredményesen, ha elég mélyen „ülök”, és kellő türelemmel kivárom a megfelelő pillanatot, amikor azután megindíthatom a támadást. De továbbra is bőven van javítanivalóm!

Trillinivel mindig nagy csatákat vív, így volt ez az Eximbank 2008 versenyen is

Vannak olyan riválisok, akikkel szemben rossz a statisztikája?
– Azt hiszem, mindenki számon tart néhány versenyzőt, akiket a legszívesebben inkább elkerülne. Nekem a legtöbb gondot a lengyel Sylvia Gruala és az orosz Szvetlana Bojko szokta okozni. A csapatversenyben is egyre kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, de azért a lengyel, az olasz és az orosz együttes még az átlagosnál is nehezebb feladatot jelent.

Már eddig is rengeteget kellett utaznia. Hogyan bírja a repülős kalandokat?
– Korábban egyáltalán nem izgatott a sok utazás. Ám egy kiemelten mozgalmas hónapban megszámoltuk: tizenhétszer szálltunk repülőre. Bár nagyon szeretek új és még újabb országokat megismerni, de ez az átlagot messze meghaladó, egy hónapos rohanás kiborított, besokalltam. Azóta kicsit félek a repüléstől, pedig május elején egy újabb komoly sorozat kezdődik, amelynek az állomásai: Tokió, Szöul és Havanna. Ez utóbbi városban egyébként különösen jól szoktam érezni magam. Az emberek rendkívül barátságosak, mindig kitűnő a hangulat, csak a szállodában kell állandóan lakatra zárni a koffereket…

Mit gondol, meddig lesz kedve és ereje ebben a hatalmas konkurenciaharcban részt venni?
– Sok év óta úgy gondolom – és eddig nem változott a véleményem –, hogy a londoni olimpiáig mindenképpen megpróbálok lépést tartani a legjobbakkal. 2003-ban már szereztem egy aranyérmet, a női Európa-bajnokság egyéni versenyének győzteseként vehettem át. Az azonban sokkal szebben hangozna, ha lenne, mondjuk, egy olimpiai aranyérmem is…

Azért néha-néha az eszébe jut, hogy mihez is kezd, ha egyszer abbahagyja?
– A gödöllői Szent István Egyetem Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémiáján már megszereztem a diplomámat, jelenleg pedig a TF-en, a szakedzőin vagyok harmadéves. Ám lehet, hogy további területeken is szerzek majd tapasztalatokat, netán hivatalos képzési formában is részt veszek egyszer. Régóta érdekel például a belsőépítészet és a lakberendezés! Igyekszem minél tájékozottabb lenni, rendszeresen járok szakkiállításokra, számos szakmai folyóiratot módszeresen tanulmányozok. Egyelőre azonban maximum arra gondolok sóvárogva, hogy jó lenne tisztességes szereplést követően megérni az olimpia után esedékes, legalább két-három hónapos semmittevést! Szeretnék sort keríteni valami komolyabb utazásra…

Jocha Károly