Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elkezdődött a lépcsők felújítása

Térkőre cserélték az aszfaltburkolatot a Böszörményi úton, a 102-es busz Királyhágó téri megállója környékén. A Veréb lépcső átépítésével elindult a kerületi lépcsőfelújítási program is.
Bár a terület fővárosi kezelésben áll, az önkormányzat úgy döntött, véget vet az áldatlan állapotoknak, és rendezi a Böszörményi út és Királyhágó tér sarkánál található buszmegálló környékét. A mintegy harminc méter hoszszú járdaszakasz a feltöredezett aszfalt miatt állandó balesetforrást jelentett, az úthibák különösen a megállóhoz igyekvő idősek közlekedését nehezítették.
 
elkezdodott1
A Veréb lépcsőt hozták rendbe először
 
Budai Mihály, az utak, járdák és lépcsők karbantartási, fenntartási munkáira kiírt közbeszerzési pályázaton győztes Vianova Zrt. építésvezetője lapunknak elmondta: a munkálatok négy napig tartottak, az ütemezésről egyeztettek a környék üzleteivel. A tömegközlekedés biztosítása érdekében először áthelyezték a buszmegálló utasváróját, majd feltörték az elhasználódott aszfaltburkolatot. A járdaalap újraépítését követően mintegy 175 négyzetméternyi, a Királyhágó térről ismert 20x20-as térkővel burkolták a járdát. Ezzel a Királyhágó tér és a polgármesteri hivatal között befejeződött a Böszörményi út járdájának térkövesítése.
 
A Veréb lépcső rekonstrukciójával kezdetét vette az utóbbi évek legnagyobb lépcsőfelújítási programja, amelynek keretében két éven belül Hegyvidék valamenynyi lépcsője megújul.
 
elkezdodott2
Újabb járdaszakasz újult meg
 
Az elsőként sorra kerülő, közel ötven méter hosszú Veréb lépcsőt teljesen elbontották, majd újjáépítették. Vasbeton erősítést kapott az alapozás, felújították a korlátot, a tereprendezést követően befüvesítették a lépcső környezetét, a felépítményt pedig a hegyvidéki környezethez illő természetes anyagokból alakították ki. A kiskockakő lépcsőfokokat hasított kövekkel zárták le, az öt pihenő nagykockakőből készült.
 
(m.)