„A híd szerepét próbálom betölteni”

Visszautasította volna az elismerést, ha pénz is jár mellé?
– Nem tudom. Elképzelhető, hogy a pénzt elfogadtam volna, de a díjat nem, vagy épp fordítva. Annak azonban örülök, hogy nem tudtak megvásárolni. Bernard Shaw-nál olvastam, hogy kitüntetést visszautasítani udvariatlanság, eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki azt. Úgy gondolom, ha én megkapnám a Kossuth-díjat, amire tíz éve fel vagyok terjesztve, egyik oldal sem tenne szemrehányást. Sztankay István tette fel a kérdést nekem egyszer: „Gyuri, hogy létezik az, hogy téged mind a két oldal elfogad?” Nem szeretem ezt „az egyik vagy a másik” oldalt elkülöníteni, mindig is a híd szerepét próbáltam betölteni a kialakult politikai pólusok között.

 

 

Nem könnyű feladat…
– Nem. Én a negyvenöt éves pályafutásom alatt ugyanazt képviseltem, a világ változott meg körülöttem. Azt vallom, hogy nincsenek bal- vagy jobboldali emberek, vannak jóakaratúak, és léteznek engesztelhetetlenek. Nem szeretem a politikai helyzet szülte szélsőségeket, de úgy vélem, alapvető kérdéseket nem válaszolunk meg manapság. Például azt, hogy mi az oka a mára kialakult mérhetetlen szegénységnek. Nem szeretek vészjósló lenni, de ha még egy évig ilyen bankgazdasági helyzetben marad az ország, annak komoly veszélye lesz. Ha a középosztályt és a „lejjebbieket” sarokba szorítják, mindenre képesek lesznek. Most olvastam egy gondolatot, amellyel teljes mértékben egyetértek: amíg az egyes emberben nem születik meg a rend, ne kívánjuk azt szélesebb társadalmi értelemben sem.

 

A humor feloldhatja a szorongató helyzetet?
– Némileg igen.

 

Van utánpótlása annak a műfajnak, amelyet ön képvisel?
– Farkasházy Tivadar azt szokta mondani, hogy ahogyan az orosz írók Gogol köpönyegéből bújtak elő, úgy a mostani humoristák Sándor György utódainak mondhatók. Én valamivel kritikusabban szemlélem őket.

 

 

Érdekli manapság az embereket a hülyeséget leleplező ironikus humor?
– Nemrégiben A semmittudás egyeteme című darabomat Kaposváron főiskolásoknak adtam elő. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az előadás megérintette azt a korosztályt, amelynek tagjai az unokáim lehetnének.

 

Milyen közösségekbe jár a kerületben?
– Mára felhagytam a Krúdyféle kávéházas életemmel, inkább befelé élek. Jóban vagyok a farkasréti és a Márton Áron téri virágárusokkal, és úgy érzem, szeret az utca embere. Jártamban-keltemben naponta öten-tízen idézik fel a húsz-harminc évvel ezelőtti kandi kamerás jeleneteimet. A turkálóba járástól azonban nem tudok szabadulni. Már sikernek könyvelem el, hogy csak nézelődök, de végül nem vásárolok semmit. Mindennap járok templomba, a Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplomba rendszeresen, de a ferenceseknél is gyakran megfordulok. A vad kommunista rendszerben nőttem fel, zsidó származású vagyok, évtizedekkel ezelőtt katolizáltam. Ettől azonban nem lett egyenesebb a hajam, vagy piszébb az orrom. Átérzem a zsidó érzékenységet, de nem a sértődöttség munkálkodik bennem. Szeretnék fogékony lenni az apró dolgokra, és hálás vagyok a Jóistennek a helyzetemért. Hiteles akarok maradni, a szavakkal élni – és nem visszaélni.