Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Indul a Klímaklub

A gyorsuló éghajlatváltozás ellen – ami elsősorban az emberi tevékenységek káros hatásainak következménye – tenni lehet és kell is, nemcsak az államok, hanem a kisebb közösségek, illetve az egyének szintjén. Arra a kérdésre, hogy mi mit tehetünk, közösen adhatjuk meg a választ az önkormányzat által elindított Klímaklub öszszejövetelein.
Az elmúlt években már nemcsak a híradásokból értesülhettünk az éghajlatváltozás következményeiről, mi magunk is érezhettük ennek hatásait. A szélsőséges menynyiségű csapadék, a szárazság, az újra és újra megdőlő hideg és meleg hőmérsékleti rekordok egyre gyakoribbá váltak. A világ tudósainak többsége ma már egyetért abban, hogy a Föld klímája elsősorban az emberi tevékenység következtében változik, s az eddig nem tapasztalt ütemű változás oka az üvegházhatású gázok légköri felhalmozódásában keresendő.
 
Antal Z. László, az MTA Szociológiai Kutatóintézet Éghajlatváltozás Kutatóműhelyének vezetője érdeklődésünkre közölte: szerte a világban évről évre nő azoknak törekvéseknek a száma, amelyek helyi szinten kezdenek hozzá a Föld „gyógyításához”. Az Éghajlatváltozás Kutatóműhely kezdeményezésére 2007-ben hozták létre Magyarországon a Klímabarát Települések Szövetségét, amelyhez eddig nyolc település, köztük nemrégiben a XII. kerület is csatlakozott. A tagok vállalták a helyi szintű klímastratégia kidolgozását a klímatudatosság növelése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a már elkerülhetetlen hatásokhoz való alkalmazkodás céljából.
 
– Szeretnénk, ha a Hegyvidéken élőkkel közösen találnánk meg a „fenntartható életmód” helyben alkalmazható formáit – mondta el lapunknak Kovács Lajos alpolgármester, aki a Klímabarát Települések Szövetségében tagként a kerületet képviseli. A most elinduló Klímaklub havi rendszerességgel lehetőséget teremt az érdeklődők számára az eszmecserére, a lokális cselekvési tervek kidolgozására, valamint – évente egy-két alkalommal – a témában érintett nagyobb szervezetek, cégek bemutatkozására és az emberek szélesebb körének megszólítására.
 
A Klímaklub minden olyan megoldásnak nyilvánosságot kíván adni, ami valamilyen módon csökkentheti az „üvegházgázok” kibocsátását: ilyen egyebek közt az épületek takarékosabb fűtése, a hőszigetelés és a megújuló energiaforrások alkalmazása, az autóközlekedéssel szemben a gyaloglás, a kerékpározás és a tömegközlekedés előnyben részesítése, a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentése és a helyben történő komposztálás elősegítése, továbbá az üvegházgázokat elnyelni képes zöldterületek bővítése.
 
(z.)
 
Tisztelt Hegyvidéki Polgárok! Akiket bővebben is érdekelnek a klímaváltozással, klímatudatos életmóddal kapcsolatos ismeretek, illetve szívesen találkoznának hasonló érdeklődési körű emberekkel, azoknak a Föld napján, április 22-én 17.30-kor a XII. kerületi művelődési központ szalontermében lesz lehetősége egy rövid filmvetítéssel egybekötött előadás meghallgatására, valamint ezt követően kötetlen beszélgetésre. Előadó: Antal Z. László, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézet Éghajlatváltozás Kutatóműhelyének vezetője.