Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jótékonysági est a sérültekért

Fejlesztenék a Fejlesztő Napközi Otthont. Az intézmény egy Dobsinai utcai épületbe költözne, ahol a nappali ellátások mellett lakóotthon-funkcióknak is helyet lehetne biztosítani. Jótékonysági koncertet tartanak december 9-én a Barabás Villában – a bevételt a tervek megvalósítására fordítják.

Az országban az elsők között, 1995-ben alapította meg a kerületi önkormányzat a 35 fő ellátására alkalmas Fejlesztő Napközi Otthont, amely állandó nappali felügyeletet és fejlesztési lehetőséget biztosít az iskolarendszerből kikerülő, halmozottan sérült emberek számára. A szociális intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és nagy szükség van rá a mai napig, hiszen a szülők – mivel munkába kell járniuk – nem mindig képesek biztosítani a családban élő, önálló életvitelre képtelen gondozottak napközbeni ellátását.

Sándorné Erdélyi Judit, aki az alapítás óta vezeti az intézményt, lapunknak elmondta: az általuk nyújtott – és jelképes térítési díj ellenében igénybe vehető – nappali ellátás keretei között, gyógypedagógusok segítségével, speciális érzelmi és értelmi fejlesztőmunkát végeznek, míg a gyógytestneveléssel, a tánc- és zeneterápiával a mozgásképességet javítják. A tankonyhán az egyszerűbb ételek, sütemények elkészítését lehet megtanulni, míg a képzőművészek által vezetett foglalkozások – szövés, agyagozás, üvegfestés, papírtechnikák alkalmazása – az alkotás örömét segítenek felfedezni. Fakultatív programként hittanórákra is járhatnak az ellátottak. Amikor lehetőség van rá, kisebb kirándulásokra, például normafai sétákra megy az intézmény közössége, illetve minden nyáron – a szülők által létrehozott „Az élet megy tovább” Alapítvány támogatásával – elutaznak táborozni egy hétre.

Nagyobb épületre van szüksége a Fejlesztő Napközi Otthonnak
Nagyobb épületre van szüksége a Fejlesztő Napközi Otthonnak

Az intézményvezető szerint a családban élő, halmozottan sérültek nappali ellátása – szemben az ország számos településével – megoldott a Hegyvidéken, ám továbbra is kérdéses azoknak a felnőtt korúaknak a sorsa, akik elveszítik szüleiket, a család gondoskodását. Az ő helyzetükön leginkább az segítene, ha a Fejlesztő Napközi Otthonhoz kapcsolódva egy lakóotthont lehetne kialakítani, ahol átmeneti időre, vagy igény szerint akár élethoszszig tartóan megoldható lenne az elhelyezésük – ehhez azonban nagyobb épületre van szükség.

Mint megtudtuk, Pokorni Zoltán polgármester felkarolta azt az elképzelést, miszerint a napközi otthon a Dobsinai utcai iskolaépületbe költözne, amely nagyobb, mint a mostani, Tóth Lőrinc utcai központ, így ott egy 10-14 férőhelyes lakóotthon is működhetne. A költözés és az épületátalakítás persze sokba kerül, így az önkormányzat támogatása, valamint a szülők által létrehozott alapítvány hozzájárulása mellett további forrásokat is találni kell. Erdélyi Judit elmondta, pályázni kívánnak európai uniós támogatásra, valamint kérik a sérültek problémáját átérezni képes polgárokat, hogy lehetőségük szerint adakozzanak. Neves zenészek a sérültekkel közösen adnak jótékonysági koncertet december 9-én a Barabás Villában, és az esemény teljes bevételét az új lakóotthon kialakítására fordítják.

z.