Karácsony előtt Mészöly Dezsőnél

Mészöly Dezső a nyár végén töltötte be 91. életévét, több mint ötven esztendeje él kerületünkben, a Nárcisz utca elején. A magyar irodalom kimagasló, „élő klasszikusa”. Villonfordításaival örökbecsűt alkotott, és akkor még nem szóltunk páratlan Antigonéjáról, a Shakespeare- drámákról, vagy Molière műveinek hazai tolmácsolásáról. Legalább ekkora helyet foglal el életművében a színház világa is, Shakespeare-ről, Molière-ről, Villonról írt tanulmányai a mai magyar filológia kiemelkedő értékei.

Saját versekkel viszonylag későn, 1975-ben jelentkezett először. Hosszú élete során volt segédszínész, dramaturg, Párizsban tanult ösztöndíjjal, jól hasznosította színházi tapasztalatait. Verseket és prózát is szívesen fordít, esszéi több kötetet tesznek ki. 2005-ben még verses drámája jelent meg, Két tűz között címmel. Egyfajta csendes, figyelemre méltó iróniával vélekedik a múltról, jelenről és az öregségről.

„AMÍG AMÍG ÉLEK, GONDOLKODOM”
– A Nárcisz utcában, úgy emlékszem, nagyon régóta lakom. Szerintem az allergiás asztmám miatt költöztünk ide, a budai jó levegőre. Ez egy értelmetlen, de kellemetlen betegség. Száz évig is el lehet vele élni, de felmerül a kérdés: érdemes-e? – jegyzi meg kissé gúnyosan beszélgetésünk kezdetén, otthonában. – Végül is kinőttem az asztmát. Vannak betegségek, amelyek nem fokozódnak az öregséggel – állapítja meg, miközben járókeretével kiaraszol a szobából. Amikor visszatér, még hozzáteszi: – Szívem szerint falusi gyerek lennék, és az asztmának köszönhetem, hogy sok időt töltöttem vidéken, Kunszentmiklóson, ahol a nagyapám járásbíró volt, majd később a Dunántúlon, ahonnan a család is elszármazott. Tudja, előbb ismerkedtem meg nagyapám szikes legelőjén a délibábbal, mint ahogy Petőfi t olvastam. Azóta is a „Kiskunság széljárta hazám!”

A fia, Mészöly Gergely, aki csendben hallgatja társalgásunkat, megjegyzi:

– Csak 1955-ben költöztünk ide a Szász Károly utcából.

– A munka és a gyönyörködtetés egybefolynak nálam – réved el Mészöly Dezső. – Ahogy André Gide mondja: hanyatt fekve fantáziálok, föl s alá járva fogalmazok, állva írok, és ülve tisztázom le. Összefolynak bennem a gondolatok. De amíg élek, mindig fogok gondolkodni, talán még le is írom. A verseimben a vágyaimat fejezem ki… A tegnapi dolgokra, a gyermekded apróságokra nem tudok visszaemlékezni – folytatja mással –, de a régmúlt állandóan az eszemben van. Apám sokat jelentett nekem, még ha sokszor bírálóan tekintett is rám. Mindig érdekelt a véleménye. Jó pedagógusnak bizonyult: hagyott a vágyaim után menni. Rábeszélt, hogy még gyerekfejjel tanuljak meg görögül. Mint mondta, ezt a nyelvet csak gyermekkorban lehet elkezdeni. „A moderneket majd megtanulod később” – mondta. Igaza volt, nagy hasznát vettem. Antigonéfordításomnak egy része előbb jelent meg, mint a saját verseim. Ámbár a stúdiumok, amelyekkel ifjan foglalkoztam, a papi pálya felé vittek, arra ösztönöztek. Kétségtelenül érdekelt a teológia, különösen a bibliai kor- és irodalomtörténet. De sosem tudtam elképzelni magam lelkésznek.

Holott a papi és a színészi pályában akad jó néhány rokonítható vonás. Úgy tudom, a színházhoz világéletében vonzódott.
– Na, igen, csakhogy egy gyülekezet gondját, felelősségét nem tudtam volna felvállalni! – Majd hosszan elgondolkodva annyit tesz hozzá: – Minden lírikus egocentrikus.

UTÓKOR – FUTÓPOR
– Mostanában gyakran, de régebben is foglalkoztatott a gondolat: mi marad fenn belőlem az utókornak – futópornak? – mondja csúfondárosan. – Párizsi tartózkodásom idején – egyébként soha nem akartam ott maradni – fel-felötlött bennem, mit hozzak magammal, mielőtt hazajövök. Töprengtem. A félbehagyott írásaimat? Hátha sikerül úgy befejeznem azokat, hogy érdekeljenek valakit? Tudom, nem az én gondom, mi lesz utánam. Voltaire mondta: mindnyájan nagyon kis poggyásszal érkezünk meg az utókorba. Később, a Shakespeare-fordítások idején is eszembe jutott, mi marad meg a munkásságomból. Aztán akkor is, amikor a szomorú sorsú Erzsébet királyné verseit fordítottam. Sokat tűnődtem: miért tartották őt dilettánsnak, amikor igazi tehetség volt? Alig ismerik a verseit… Válogatott munkáimat, műfordításaimat három kötetbe csoportosítottam: Magyar ég alatt, Angol ég alatt és Francia ég alatt. Az elsőbe a verseimet, esszéimet, saját műveimet gyűjtöttem össze, a másodikban az angol irodalommal kapcsolatos írások és fordítások olvashatók. A Sir Thomas More (Morus Tamás) című darab több szerző munkája, akik közül az egyik Shakespeare. Egyedül e mű kéziratában maradt fenn az ő saját kézírása. A British Museumban külön tárlóban látható az eredeti dokumentum. Az angol részhez tartozik még a Shakespearenapló című tanulmánygyűjteményem a Shakespeare-fordítás és -játszás szakmai kérdéseiről.A franciában benne van az összes Villon-fordításom, a neki tulajdonított versek, valamint ízelítő a 19. és 20. századi francia költészetből. Úgy érzem, a Shakespearenapló és a Francia ég alatt érdekes lehet az utókor számára is.

Mi ösztönözte, hogy fordítson, különösen a drámairodalomból?
– Fordítás közben mindig eljátszottam a szereplőket, próbáltam visszaidézni a kort, amikor ezek az előadások lezajlottak.

Tehát a színház iránti vonzalma volt a mozgatórugó?
– Tulajdonképpen. Nem is vált volna belőlem rossz színész, de nem volt elég erős a hangom. Filmen jobb lettem volna… Tudja, mi volt az igazi mérce a színművek fordításánál? A szerepjátszás nagy lehetősége, ami a fordításban rejlik. Csak olyan irodalmi művel foglalkoztam, amelynek elégedetlen voltam a magyar fordításával. Amelyről úgy gondoltam, jobban elmondható, előadható, a korábbi változatnál szöveghűbben tolmácsolhatom.

A KARÁCSONY HÍMPORA
Mivel foglalkozik így karácsony előtt?
– Az emlékeim rögzítésével. Néha elmondom a saját, régi verseimből azt, amelyiket szeretem, de már nem javítgatok rajtuk. Dühös vagyok ma is, ha eszembe jut az egyik gyermekkori ének: „Jézus ágyán nincsen paplan, Megfázik a kis ártatlan.” Mert a gyerekeim olyan szépen énekelték! Ők igen, én nem, a hangom miatt, de a ritmusérzékem jelezte, ha tévesztettek. A magam felvidítására rímekkel harcolok a rémek ellen. Például: „amikor a fogsort mosom, eszembe jut fogorvosom, jobb sorom, fogsorom”. Ezen mindhárman jót nevetünk. Majd hozzáfűzi: – Többnyire mégis rosszul alszom.

Hogyan telik a karácsonyestéjük?
– A Biblia olvasásával – veszi át a szót Mészöly Gergely. – Az édesanyám 2001-ben meghalt, azóta magányosabban. Reformátusok vagyunk generációkra visszamenőleg. Ilyenkor együtt a család, az unokatestvérünk is meglátogat. Én készítem el fenyőágakból az adventinek beillő koszorút, amely egyben karácsonyi dísz is. Egy szalagkoszorút, fenyőfa helyett. Nem rajongok a konvenciókért, a szokványos megoldásokért. Sokkal jobban örülök, hogy a kertünkben virít a kőrisfa.

Járay M.