Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ketten írják az idén is

Meseíró és diafilmrajzoló pályázatot hirdetett az Ugocsa utcai könyvtár. A vállalkozó kedvű gyerekek ebben az esztendőben Békés Pál meséjét írhatják tovább.
A hatodik alkalommal meghirdetett „Ketten írtuk” pályázaton egy ismert szerző befejezetlen meséjét kell továbbírniuk a gyerekeknek. A korábbi években az Ugocsa könyvtár szervezésében Lázár Ervin, Varró Dániel, Boldizsár Ildikó, Darvasi László, valamint Tóth Krisztina kezdte el a történetet. Az idén Békés Pál Locskocs című meséje vár az írópalántákra. A jelentkezők ezúttal is az első oldalait kapják meg a mesének, amelyet hasonló terjedelemben kell folytatniuk, s ha kedvük tartja, illusztrálhatják is a cselekményt.
 
A felhívásra minden olyan fiatalt várnak, aki a kerületben él, valamelyik hegyvidéki iskola tanulója, vagy tagja az Ugocsa könyvtárnak, és még nem töltötte be tizennyolcadik életévét. A beérkező pályaműveket összefűzik, és a nagyközönség számára is elérhetővé teszik a könyvtárban. Az Anonimus kiadó jóvoltából valamennyi meseíró ajándékot kap, a legjobbak értékes könyvjutalomban részesülnek, a győztes pedig Békés Pállal együtt olvashatja fel saját meséjét. Az ünnepélyes eredményhirdetést az októberi Fővárosi Könyvtári Napokon rendezik az Ugocsa könyvtárban. A pályázatokat 2009. június 30-ig lehet leadni az Ugocsa utca 10.-ben vagy az iskolai könyvtárakban.
 
ketten
Tavaly Tóth Krisztina (jobbra) meséjét írták tovább a gyerekek
 
Szintén az Ugocsa könyvtárban lehet jelentkezni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budai könyvtárai és a Diafi lmgyártó Kft. „Van nekem egy csodalámpám, gyerekek” címmel kiírt diafi lmrajzoló pályázatára is. Míg tavaly a fi atalok Mátyás királyról szóló mesékből készíthettek diafilmet, ezúttal Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából a nagy mesemondó legszebb történeteiből válogathatnak. A feladat nem változott, a pályázóknak 20x20-as méretű, minimum nyolc, maximum tizenöt kocka terjedelmű dián kell megörökíteni kedvenc meséjüket. Az eredményhirdetéssel egybekötött vetítést szeptember 31-én, a magyar népmese napján tartják.
 
Kétfordulós vetélkedő indul áprilisban a könyvtárban. A Haydn-, Händel-, Mendelssohnemlékévhez kapcsolódva olyan zeneszerető családokat várnak, amelyekben legalább egy gyermek játszik valamilyen hangszeren. Az első fordulóban szellemi fejtörő szerepel, a másodikban a tervek szerint már közös zenélésre is sor kerül. A végső sorrend a könyvtári napok keretében megtartott döntőben alakul ki.
Valamennyi pályázat részletes kiírása az Ugocsa könyvtárban olvasható.
 
mm