Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Meghosszabbítanák a fogaskerekű vonalát

Budapest nemrégiben elfogadott középtávú közlekedési koncepciójában kiemelt helyen szerepel a fogaskerekű vonalának meghoszszabbítása. A főváros elképzelése szerint legkésőbb 2020-ra a szerelvények a Moszkva térig járnának. Egyetért a fejlesztéssel a hegyvidéki önkormányzat is, amely azonban azt szeretné, hogy a fogas a Moszkva tér és a Normafa között közlekedjen.
Több alkalommal kezdeményezte a fogaskerekű vonalának meghosszabbítását a kerületi önkormányzat, ám a tervet hiába támogatta a BKV, a főváros nem tett érdemi lépéseket az ügyben – tájékoztatta lapunkat Lovas Pál alpolgármester. Néhány évvel ezelőtt Pokorni Zoltán polgármester a fogaskerekű városmajori végállomásán sajtótájékoztatón mutatta be az önkormányzat elképzeléseit.
 
A kerület vezetése azt szeretné elérni, hogy a fogaskerekű vonala mindkét irányban hosszabb legyen. A szerelvények a Moszkva térre a jelenlegi villamossíneken jutnának el, míg a Normafáig új pályaszakasz kiépítésére van szükség. Ehhez olyan szerelvényeket kell üzembe állítani, amelyek a jelenlegi pályán és a villamossíneken egyaránt képesek közlekedni. Az új kocsik szervizelése a Szépilona remizben folyna, a megszűnő városmajori végállomás épületét pedig egyéb közösségi célokra hasznosítanák.
 
A Moszkva térig közlekedhet
A Moszkva térig közlekedhet
 
Az alpolgármester úgy véli, a pálya meghosszabbítása jótékony hatással lenne a kerület közlekedésére. A Moszkva tér közvetlen elérésének köszönhetően a fogas vonalán lakók közül talán kevesebben ülnének autóba, hétvégenként pedig a kirándulók közül is többen választanák a Normafáig közlekedő fogaskerekűt, ami által csökkenne a forgalom a túlzsúfolt Szilágyi Erzsébet fasorban és a hegyvidéki turistacélpontok környékén. Lovas Pál elmondta, hogy a hegyvidéki önkormányzat évek óta támogatja a BKV-t, hozzájárul a fogaskerekű megállóinak felújításához, illetve a biztonságos közlekedtetéshez.
(m)