A nyelv és az irodalom ünnepe
Radnóti Miklós születésének századik évfordulója alkalmából szavalóversenyre hívta a kerületi általános iskolák alsó tagozatos tanulóit a Jókai Klub. A gyerekek szabadon választott versekkel nevezhettek.
Rekordszámú, több mint nyolcvan kis versmondó mutatkozott be a Jókai Klubban negyedik alkalommal megrendezett szavalóversenyen. A gyerekeket korosztályok szerint két csoportra osztották, külön helyszínen versengtek az első és második, illetve a harmadik és negyedik osztályosok. Valamennyi önkormányzati fenntartású általános iskola, a Semmelweis Egyetem gyakorlóiskolája és a Fekete István iskola is képviseltette magát a megmérettetésen.
A versenyzők szabadon választott, zömében gyermekversekkel álltak a képzeletbeli színpadra, a kortárs költők közül a kerületi kötődésű Varró Dániel bizonyult a legnépszerűbbnek. A gyerekeket köszöntő Pongrácz Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy a versmondás a nyelv és az irodalom ünnepe. Ilyenkor mindenki szép ruhát vesz fel, és amikor verset mond, a gondolatait is illendő módon „felöltözteti”.
A zsűrielnök szavai igaznak bizonyultak, hiszen valamenynyi versenyző bátran, szinte hiba nélkül, teljes beleéléssel szavalta a verseket. A kisebbek zsűrijében helyet foglaló Balázs László Gábor lapunknak elmondta: a beszédkészség, a hangképzés, az előadásmód és a szép beszéd mellett azt is értékelték, az előadó menynyire tudta tolmácsolni a vers üzenetét. Figyelmet fordított a zsűri arra is, hogy a végső helyezések tükrözzék az előadás tisztaságát, a versmondásba csempészett játékosságot és bájt.
Minden résztvevő oklevelet, az első hat helyezett pedig további jutalmakat kapott. A zsűri különdíjakat is kiosztott, egyebek közt meglepetés ajándékokkal ismerte el a Fekete István iskola tanulóinak produkcióját.
(m.)