Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyugaton küzdhetnek a kosárlabdások

Az előző szezon nem úgy sikerült a Hegyvidék SE férfi kosárlabdacsapata számára, ahogy abban sokan reménykedtek, hiszen két győzelemmel és huszonkilenc vereséggel kiesett az NB I A csoportjából. A gárda merész álmokkal és teljesen új kerettel vág neki a következő idénynek. Az elsődleges cél, hogy a Hegyvidék neve méltó helyére kerüljön a magyar kosárlabdázásban.
Csupán egy év telt el azóta, hogy napvilágot látott a hír: a Hegyvidéknek első osztályú férfi kosárlabdacsapata lesz. Akkor kellett ehhez az is, hogy a Vásárhelyi Kosársuli kiharcolja a bennmaradást a MAFC együttesével szemben, valamint hogy a hódmezővásárhelyi vezetők meghozzák a döntést: a fővárosba viszik a játékjogot. De hogy pontosan miként is történt mindez, arra Horváth Krisztián, a hegyvidéki csapat utánpótlás-szakágának vezetője így emlékszik:
 
– Lajtai Péter menedzser 2008 nyarán azzal keresett meg néhány szakembert, többek között engem is, hogy szeretne egy NB I/B-s csapatot, amely reális eséllyel küzdhet meg az élvonalba kerülésért. Az akkor már biztos volt, hogy az EnterNet2001 Kft. a szponzora lesz az együttesnek, így nekiláttunk, hogy összeszedjük a cél elérésére alkalmas keretet. Augusztus végére azonban nem várt fordulat következett: kiderült, hogy a legerősebb bajnokságban kell szerepelnünk.
 
EnterNet-NTE Hegyvidék néven tehát az alakulat a legjobbak között kezdte meg a 2008–2009-es pontvadászatot. Eleinte senki nem várt csodát az eredetileg a második vonalra készülő együttestől, és habár a fiúk minden meccs után vesztesként hagyták el a pályát, a mutatott játék egyre biztatóbbá vált, nem egy alkalommal csupán néhány pont döntött az ellenfél javára. Az sem segítette a csapatot, hogy újoncként idegenben kellett játszania az első kilenc fordulóban.
 
Feljebb tör a HSE
Feljebb tör a HSE
 
– Az elején mindenki nagyon lelkes volt, mondván, „na, majd most megmutatjuk, légiósok nélkül is lehet esélyünk”, de valahogy mindig úgy alakult, hogy mi húztuk a rövidebbet – jellemzi az akkori helyzetet a fiatal tréner. – Januárban aztán megkezdődtek a változások, érkezett Sabáli Balázs szakmai igazgatónak, valamint Antoine Johnson és Antony Younger személyében két légióst is szerződtettünk. A hegyvidéki önkormányzat rengeteget segített, neki köszönhetjük, hogy be tudtuk fejezni a szezont, és természetesen sokat jelentett a Sportmax2 vezetőségének támogatása is.
 
A győzelmek azonban a folytatásban is elmaradtak, s végül huszonhat vereséggel zárta a csapat az alapszakaszt. Ekkor már szinte borítékolható volt, hogy kiesik a Hegyvidék, az alsóházi rájátszás előtt csupán matematikai esély mutatkozott a bennmaradásra. A játékosok hozzáállását azonban csak dicsérni lehetett, továbbra is mindent megtettek az első sikerért. Ennek a mentalitásnak aztán meg is lett az eredménye: az utolsó öt meccséből kétszer győztesként hagyhatta el a parkettet az EnterNet-NTE Hegyvidék.
 
A kiesés persze így is elkerülhetetlen volt, az NB I/B-s játékjog pedig ezután visszakerült Hódmezővásárhelyre. Maradt a bizonytalanság: mi lesz a hegyvidéki kosárlabdával?
 
– Szerencsére az EnterNet nem csupán a mi együttesünket támogatta, hanem a második ligában szereplő PEKOSI-t is. Megszületett a döntés, hogy mivel a kerületben nemcsak a felnőttek számára alkalmasak a körülmények a versenyzésre, hanem lehetőség van egy komoly utánpótlásbázis kiépítésére is, ezért a jog átköltözik hozzánk. Egy fiatalokból álló, tehetséges kerettel kezdtük meg a felkészülést, a tavalyi játékosok közül csupán Beák Gábor és Szobi Dániel maradt velünk. A helyzetünk azért is biztató, mert Gaál Szabolcs Barnától, a hegyvidéki önkormányzat jegyzőjétől, valamint Rétai Gábortól, a XII. kerületi Szabadidősport Központ vezetőjétől ígéretet kaptunk, hogy amennyiben biztosítjuk a minőségi kosárlabdához szükséges szakmai hátteret, úgy az önkormányzat mellénk áll.
 
A felnőtt keretet Hajnal László professzor szakmai igazgatóként, Merim Mechmedovics pedig vezetőedzőként segíti majd, míg Hartai Tamás és Horváth Krisztián az U20-as együttes mellett az utánpótlás szakág vezetésével foglalkozik. Az elvárások természetesen a szakmai stáb hírnevéhez igazodnak.
 
– Jelenleg az tűnik valószínűbbnek, hogy az NB I/B nyugati csoportjában indulunk el, amely véleményem szerint erősebb a keletinél. Célként azonban nem fogalmazhatunk meg mást, mint hogy szeretnénk harcban lenni a feljutásért. Ha sikerül megfelelő szponzori szerződéseket kötni, akkor akár már ebben a szezonban. Jó lenne, ha a Hegyvidék neve méltó helyére kerülne a magyar kosárlabdázásban.
 
CSNM