Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szatmári szilvatorta

A tortát a tészta elkészítésével kezdjük. Vágjunk 1 centis kockákra 30 deka aszalt szilvát, szórjuk forrásban lévő vízbe, és addig főzzük, amíg éppen csak felpuhul. (Ha puha aszalt szilvát vettünk hozzá, azt nem kell főzni, elég, ha rummal lelocsoljuk.) Amikor kész, leszűrjük, és hideg vízzel azonnal lehűtjük. Jól lecsöpögtetjük, majd fél deci jóféle rummal meglocsoljuk, félretesszük.
 
Egy nagy tálban elhabarunk 3 tojást, majd belekaparjuk egy hosszában félbehasított vaníliarúd belsejét. A szobahőmérsékletű, 12 dekányi vajat 12 deka porcukorral habosra keverjük, ebbe apránként beledolgozzuk a tojásokat is. Két-három percnyi keverés után könnyű, krémes masszává lesz, amelyet a rumos szilvára öntünk. Keverjünk össze 14 deka lisztet 7 deka őrölt dióval, 1 kiskanál sütőporral, fél kiskanál őrölt fahéjjal, 1 citrom reszelt héjával és fél mokkáskanál sóval. Könnyed mozdulatokkal adjuk az előzőekhez, de nem szabad túl sokáig keverni, nehogy nagyon tömörré váljon.
 
A masszából mérjünk ki három egyenként kb. 34 dekás adagot, amelyeket egyenként megsütünk majd. Egy 23 centi átmérőjű tortaformát diónyi vajjal kikenünk, egyharmadnyi tésztát kb. 1 centi vastagon elsimítunk rajta. Előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (210 ºC, légkeveréses sütőben: 190 ºC) 10 percig sütjük. Ha kész, a tetejét meghintjük egy kevés (kb. 1-2 evőkanál) finomliszttel, majd megfordítva sütőlapra borítjuk. Még két tortalapot sütünk meg ugyanígy.
 
A tészta tetejére való kb. 15 dekányi szilvalekvárt egy kissé kikeverjük, hogy könnyebben kenhessük. Egy serpenyőben 7 deka diót megpirítunk, hűlni hagyjuk, majd apróra vágjuk, de egy mozsárban is durvára törhetjük.
 
17_Page_13_Image_0001
 
A szilvapálinkás sziruphoz 1 evőkanál cukrot 4 deci vízben kevergetve 2 percig forralunk. Megvárjuk, amíg lehűl, ekkor 3 cent szilvapálinkát is hozzáadunk.
 
Még kétféle krémet kell főznünk: egy marcipánost és egy csokoládést. Miután mindkettőt egy kevés zselatinnal szilárdítjuk meg, ezt készítjük el először. Felforralunk 2,5 deci vizet, beleszórunk 4 deka zselatint, és kis lángon kevergetve 2-3 percig forraljuk, hogy felolvadjon. A marcipános krémhez 1,5 deci tejet 10 deka natúr lereszelt marcipánmasszával simára turmixszolunk, majd föltesszük forrni. Kikeverünk 2 tojássárgáját 1 evőkanál cukorral, az előzőekhez adjuk, kis lángon kevergetve felforraljuk, ezalatt egy kissé besűrűsödik. Kevergetve hagyjuk kihűlni.
 
A csokoládéshoz 1 deci tejet a tűzre teszünk, és felolvasztunk benne 5 deka csokoládét. Kikeverünk 1 tojássárgáját 2 evőkanál kristálycukorral, az előzőekhez adjuk, kis lángon fölforralva egy kissé besűrűsödik. Ezt is kevergetve hűlni hagyjuk. Kemény habbá verünk 3 deci tejszínhabot, és elfelezzük. Amikor a marcipános és a csokoládés krém is már csak langyos, a tejszínhabot külön-külön beleforgatjuk, és 2-2 evőkanálnyi langyos olvasztott zselatint is belecsorgatunk.
 
Villámgyorsan nekilátunk a torta töltésének, még mielőtt megszilárdulnának a krémek. Az egyik tortalapot először a pálinkás sziruppal, majd a kikevert maradék szilvalekvár felével megkenjük, a pirított dió felével megszórjuk, majd visszatesszük a tortaformába. Azért kell így tölteni, mert a krémek a betöltésnél még nagyon lágyak. A csokoládés krémből jó 1 evőkanálnyit elteszünk a torta tetejének díszítéséhez, a többit a tortalapra simítjuk. A másik két tésztalapot is megkenjük a pálinkás sziruppal, a maradék szilvalekvárral, és megszórjuk a maradék dióval. Egyet a csokikrémre illesztünk. A marcipános krém háromnegyedét rákenjük, a harmadik piskótalapot rátesszük. A maradék marcipános krémet rákenjük, a félretett csokoládés krémből kis pöttyöket vagy vonalakat teszünk rá, és egy fogvájóval elhúzzuk, így szép márványos lesz a teteje. Letakarva legalább 3 órára betesszük a hűtőszekrénybe, de még jobb, ha egész éjszakán át ott marad.
 
Tálalás előtt a torta tetejét 2 deci kemény habbá vert tejszínhabbal és 16 szem puha aszalt szilvával díszítjük, a torta oldalához pedig 10 deka pirított mandulát tapasztunk. Forró vízbe mártott késsel 16 szeletre vágjuk.