Táncosok, kiknek szíve „Hungarythm”-re ver

Varga Á. László társproducer

Mi volt (és mi lesz még hoszszú ideig) a siker titka? Az az egyszerű tény, hogy a Presidance „kreatív agya”, Vári Bertalan Harangozó- díjas táncos hosszan tartó külföldi terepszemle tapasztalatával a tarsolyában egybegyúrta a bevezetőben említett francia és ír együttes népszerűségét biztosító két elemet: a művészi értelemben vett cirkuszi artistáét és a modernizált formában hazája néptáncait előadó táncosét. Az eredményt körülvette a Magyarországon egyedülálló, variálható darabokból készített, szimbolikus formákat villogtató LED-díszletekkel, intelligens, számítógép vezérelte világítással, s talán legmerészebb húzásként egy olyan zenekarral, amely a balkáni, a latin-amerikai, anatóliai vagy éppen a tradicionális afrikai muzsikát korábban úgy alakította spontán, a mai fiatalság által is elfogadható tánczenévé, hogy vegyítette a hip-hoppal, a reagge-vel, a funkkal, az acid jazz-szel és hasonlókkal.

A szombati zártkörű, meghívásos alapon rendezett médiabemutatóra a színházi körökben mozgó üzletemberek zöme garatra húzott nyakkendőben, kisestélyit viselő hölgyek kíséretében érkezett („egy protokoll a számos közül” arccal), ám milyen öröm volt nézni, amikor ugyanők a második szám, a Csángó boogie után meglazították e férfiúi dísznemű csomóját, s már az első felvonás derekán vörösre tapsolták tenyereiket, amikor a fiútáncosok szteppelős-dobolós számának újrázását követelték. És így volt ez minden jelenlévővel, akiknek többsége veteránnak számít színházi bemutatók terén. Volt a levegőben valami, amit ők maguk között a siker szagának neveznek.

„Más ritmusra jár a lábunk”

Hármas út…
…melyek ez esetben összefutnak. – A Presidance Company motivációs célja három kritikus feladat „gyurmája” – mondja Varga Á. László társproducer, a társulat ügyvezető igazgatója. – Egyedülálló művészeti színvonal, lenyűgöző látványvilág és nemzetközi hírnév. E szempontokat figyelembe véve állítottuk öszsze a Hungarythm kétszer ötvenperces produkcióját. Február huszonkettedikén nyitunk a nagyközönség számára, s még ebben a hónapban négy másik előadást tartunk, majd június végéig, a művelődési központ várható felújításának időpontjáig havonta tízet. Ezután külföldi szerződéseinknek teszünk eleget.

És itt rejlik a logikai csavar a társulat PR-történetében. Minden fordítva történt, mint ahogyan a „józan ész” gondolná. A 2008 nyarán alakult Presidance előbb volt ismert külföldön, mint itthon. A múlt évi montreali művészeti vásáron bemutatott anyaguk révén aláírt előszerződéseket tehettek zsebre mexikói, uruguayi, chilei és brazil színházi ügynököktől, szingapúri és hongkongi fesztiválszervezőktől, és ami a legmagasabbra emelte a tagság adrenalinszintjét – a New York-i Broadwayszínházakat képviselő produkciós ügynökségektől! A tánctársulat igazgatói hármasa a „MOM” sajtóbemutatója előtt néhány nappal érkezett vissza a „Nagy Alma” városában folytatott tárgyalásokról…

Ilyesfajta megtiszteltetés évek óta befutott, divatos szóval élve „trendi” együtteseket szokott érni. Miképpen történhetett ez egy alig néhány hónapja létező társulat esetében, amely hazánkban ez ideig csupán nagyvállalatok zártkörű rendezvényein szerepelt?

A produkció a világ bármely színpadán megállja a helyét, és felkeltheti az érdeklődést Magyarország iránt

Álmok megvalósítói
A rejtély kulcsa Varga Á. László, a producer és Vári Bertalan, a táncos-koreográfus sorsszerű találkozása. Laci öt évet töltött Észak-Amerikában egy vendéglátó- ipari lánc utazó felügyelő- ellenőreként, s hazatérése óta egy ismert idegen nyelvű hetilap marketingigazgatói feladatkö rét látja el.

– Amerikából a profi módon kezelt üzleti szellemet importáltam, itthon a szponzori munkám kapcsán hetente háromszor- négyszer a kulisszák mögé kerültem – meséli. – E két független tapasztalat egy régi, művészetpártoló barátommal folytatott „kávéházi beszélgetés” alkalmával találta meg egymást. A hányódó, kallódó magyar kultúráról folytattunk eszmecserét, különösen a modern színpadi táncról. Győri születésű vagyok, Markó Iván balett-társulata döntő befolyással volt az ízlésemre, annál is inkább, mert a párom is a Győri Balett tagja volt korábban. Magyarországra visszatérve a kívülálló szemével állapítottam meg, milyen rossz úton járunk a honi kultúra értékeinek exportja terén, mennyire elhanyagoljuk a modern gondolkodás és közízlés változásait, a próbálkozások anyagi életképességeit.

Vári Bertalan, az „agy”

Varga László e beszélgetés során ismerte fel: a táncművészet hazai megközelítésével van a probléma. A megszokott, a turizmusnak feltálalt, közhelyes magyar értékek erőltetett sulykolásáról, amelyek lassan már az itthon élő honpolgároknak sem mondanak semmit. Pedig a tánc valuta, külföldiek számára is érthető művészeti nyelv. Ha valaki felkarolja a táncosokat, műsort szervez, megspékeli az előadást vérbeli, fantáziadús zenével és artistákkal, kiállhat vele a világ bármely színpadjára. Laci elhatározta, hogy életre hív egy társulatot, amely a „páratlan magyar kultúrkincset újszerűen felhasználva olyan XXI. századi produkciót hoz létre, mely a minősége és különlegessége révén az egész világon felkelti az érdeklődést Magyarország iránt, és képes új, pozitív országimázs kialakítására”.

Kapóra jött tervei számára, hogy Vári Bertalan, az ExperiDance szólótáncosa és társkoreográfusa úgy érezte, ha mély tisztelettel adózva is, de „kinőtte” társulatát. Új koncepcióra volt szüksége. Lépnie kellett, tovább, a saját útján. Az említett barát összehozta Lacival. Az események (t)örvényszerűen követték egymást. Múlt év áprilisában a Művészetek Palotájában toborzást (szaknyelven „castingot”) tartottak, amire 108-an jelentkeztek. Tizenketten feleltek meg, mindnyájan fiatal, Magyar Táncművészeti Főiskolát végzett táncosok. Az újonnan alakult társulat gyors fejlődésének nyitjára e ponton derülhet fény – hiszen az új tagok közül nyolc az ExperiDance és a Honvéd Néptánc Együtteséből került át! Egyenesen az újfent kinevezett koreográfus kezei közé…

– Mi, magyarok, semmiben sem különbözünk a többi nemzettől, kicsit mégis mások vagyunk – mondja Vári Bertalan. – Más ritmust ver a szívünk, más ritmusra jár a lábunk! Ez a Hungarythm!

És ez az általa megálmodott műsor, amely, ha minden a tervek szerint halad, a „jó öreg MOM”- ból indul világhódító útjára.

Imi, a hangulatfelelős

Virtuozitás
A legmerészebb húzás, hogy a táncosokat a színpadon a Kerekes Band és a Csík Zenekar zenéjét élőben játszó Anselmo Crew formáció kíséri.

– Ha leteszel húsz extrém hangszert egy asztalra – mondja Laci –, abból tizenöttel a banda bármely tagja hivatásos színvonalon képes játszani…

Útlevelük a táncegyütteshez a Kerekes Band volt, amely az Anselmo Crew modernizáló technikájához hasonlóan dolgozott fel autentikus gyimesi és moldvai népzenét, amikor populáris könnyűzenei elemekkel keverte azokat. Sőt, általuk vált aposztrofált stílussá az ethno-funk, amelyben magyar népzenét társítottak funk, rock, jazz és elektronikus zene műfajokkal. Ebből a gazdag anyagból válogatva szerkesztette a táncdarabok kísérőzenéjét az Anselmo Crew (többnyire) dob, baszszus és szólógitár, elektromos hegedű és elektromos klarinét hangszerelésben – a krónikás szerint hibátlanul. E felállásban méltán ők Manu Chao és Sergant Garcia legjobb honi követői.

A műsor húsz táncos jelenetből áll, amelyek laza átkötéséről Imi, a világhírű Cirque de Soleil társulattól hazaszerződött artista gondoskodik pantomimés mutatványos perceivel, olykor a közönséggel interaktívan. Imi nagyon nem szereti, ha bohócnak titulálják, de az egek óvják a nézőket a technikai problémáktól, mivel belső kényszert érez arra, hogy időtöltésként viccet meséljen!

Az Anselmo Crew kíséri a táncosokat

Kőkemény üzlet
– Otthont kerestünk, és otthont találtunk itt, a „MOM”-ban – mondja Varga Laci. – S habár elsődleges célunk a művészeti érvényesülés, az emberek visszacsábítása a színházakba, naivitás lenne részünkről azt mondani, hogy a pénz nem érdekel bennünket, mert ez nem igaz. Nem létezik világsiker az eladható művészet és az üzleti perspektíva kombinációja nélkül.

Az ügyvezető igazgató-producer szerint a produkció költségvetése 75-100 millió forint között mozog, ami három év alatt térülhet meg. A következő esztendő már a külföldi vendégszereplések éve lesz, két alternatív stábbal, előadásonként tíz-tizenkétezer dolláros bevétellel. Úgy érzik, a Montreali Művészetek Vásárán „betették lábukat az ajtóba”, a többi kizárólag saját magukon múlik.

A legfőbb feladat a minőség színvonalának folytonos emelése. Ezért szerződtetik a legjobb „háttereseket”. A Presidance látványvilágát a Spielberg-fi lmekből ismert tervező, Szabolcsi János és társai valósították meg, a LEDfalakért, az UV- és „intelligens” világításért Bányai Tamás felelős, a jelmezek a szakmában méltán díjazott Vass Éva rajzai után készültek.

A látványvilágért a legjobb szakemberek felelnek

Előadás után
Van, aki tánclépésben hagyja el a nézőteret, van, aki a nadrágja szárán pergeti az ujjait, mások a ruhatár pultján dobolnak. Magunkkal visszük az előadás ritmusát, a finálé háromszor ismételt moldvai dallamát az éjszakába. Még látjuk, amint a végtelen számú meghajlás után a rövid hajú, csinos táncosnő befúrja magát a színpadon szorongó stáb falába, és előre „rángatja” a szerényen háttérbe vonuló koreográfust, Vári Bertalant.

Ő ekképpen foglalta össze „gyermeke”, a Hungarythm lényegét: „Magyar kultúrkincs a hip-hop, a sztepp, a magyar néptánc és a modern mozdulatok bűvkörében.”

Ennél tömörebben senki sem tudta elmondani, miféle produkciónak voltunk szemtanúi ezen az estén.