Vadászat a budai hegyekben

A vadászat egyidős az emberiséggel. Sok százezer éve az elemi létfenntartás érdeke késztette őseinket, hogy vadásszanak, a zsákmányolt vad húsát elfogyasszák, bundáját felhasználják a hideg ellen, bőréből, agancsából, agyarából, csontjából különböző használati eszközöket és fegyvereket készítsenek. A vadászat átszövi a magyar történelmet: jól példázza ezt az ősmagyarok fennmaradt csodaszarvas-eredetmondája, vagy a Hunor–Magor-legenda.

 

A Budai-hegységben feltörő néhány forrás kedvező életfeltételeket biztosított az ember számára, a régészeti kutatások során felszínre került tárgyak, eszközök bizonyítják, hogy évezredekkel ezelőtt már emberlakta volt a térség. Az Árpád-házi királyok idején a gazdag vadállományú Buda környéki erdők királyi birtokok voltak. A királyi központ közelsége a hegyvidéki erdőkbe csábította az uralkodókat és vendégeiket. Híres volt a Buda-Nyéki Vadaskert (XIV–XV. század) és a hozzá csatlakozó királyi villa, amely vadászkastélyként is szolgált. A kastély romjai a II. kerületben találhatók, de a vadaspark nagy része kerületünkben feküdt.

 

 

A vadászati jogot a jobbágyoktól 1504-ben II. Ulászló vonta meg, azonban a Buda környéki erdők már régóta a magyar királyok védett vadászterületének számítottak – sok más területhez hasonlóan az országban. A vadaskert Zsigmond és Mátyás király idején élte fénykorát, európai uralkodók, királyok is megfordultak itt, fényes lakomákon vettek részt falai között. A vendégek lóháton üldözték a szarvast, a vaddisznót, a bölényt, a medvét. Mátyás az ország többi vadászterületével szemben kimondottan előnyben részesítette a budai erdőket. Erről tanúskodik az is, hogy a korábbi szerény nyéki vadászlakot reneszánsz stílusú, aranyozott tetejű kastéllyá építtette át.

 

A XI–XII. században a vadászat mást is jelentett: a király békeidőben annak során bizonyíthatta helytállását, ott gyakorolhatta a hadmozdulatokat. A vegyes házi királyok idejére, a XV. századra ez a tradíció kezdett a háttérbe szorulni, azonban a vadászat továbbra is megőrizte társadalmi és politikai jellegét. A magyar királyok, és kiváltképpen Mátyás, előszeretettel kapcsolták össze diplomáciai összejöveteleiket egy-egy vadászattal.

 

A középkorban nagy szerep jutott a kutyáknak: a XIII. századtól a források már rendszeresen beszámolnak agarakról, Mátyás korában pedig a vizslák is mindennapossá váltak a királyi udvarban. A vadaskertek azonban nem csak az állatok elejtését szolgálták. Télen rendszeresen gondoskodtak a vadak etetéséről, a szarvasoknak, őzeknek még sót is kihelyeztek, pedig az ebben a korban nagy értéknek számított (a katonák még évszázadok múltán is sóban kapták meg zsoldjuk egy részét).

 

Mátyás király vadaskertjének tehát Nyék falu mellett állt a központja, s mellette terült el az a hozzávetőlegesen négy kilométer átmérőjű, bekerített, erdős vidék, amely Hunyadi Mátyás budai vadaskertje néven vált ismertté. Ebbe beletartozott a XII. kerület számos része, a Zugliget és Budakeszierdő is. A vadaspark határa nyugaton a pálosok budaszentlőrinci – ma Szépjuhászné – birtokaival volt határos. Későbbi korok történetírói is beszámolnak a vadaskertről, így a XVI. században Magyarországon járt török históriás, Dzelálzáde Musztafa is leírja a hatalmas kerítéssel és sánccal körbevett területet, amelybe néhány hegy és halom, valamint mezők is belefoglaltattak.

 

 

A török hódoltság után évszázadokig feledésbe merült vadaskertet 1931-ben kezdték el feltárni. A királyi villát és vadaskertet kőfal vette körül, melynek alapjai még ma is megtalálhatók, ám a kövek nagy részét a XVIII. században elhordták környékbeli építkezésekhez, így ma már igen nehéz az eredeti állapot helyreállítása.

 

A XIX. században a haladó szellemű politikusok társas vadászatokat szerveztek a Hegyvidéken, ahol előtérbe került a vadászati etika, az egymás, a vad és a természet iránti tisztelet és segítőkészség. Vadászati hely volt a mai János-hegy és Széchenyi-hegy közti fennsík, vagyis a Normafa, ahol főleg szalonkára, nyúlra, fogolyra és rókára mentek. A budai polgárok ősi joga volt a február 2-i medvevadászat, amelyet 1855-ben betiltottak, majd 1871-ben felújítottak, de ekkorra már inkább a mulatság és az ivászat lett a fő jellemzője. A század utolsó évtizedeiben a kerület vadászterületét a Budapesti Polgári Lövész-Egyesület keretében alakult vadásztársulat bérelte.

 

A következő század területbeépítéseinek, valamint az erdő közjóléti szerepének az előtérbe helyezése következtében a vad nagymértékben kiszorult a budai hegyekből. Napjainkban már tilos vadászni a hegyvidéki erdőkben, az a néhány megmaradt vadfajta nem is alkalmas a sportszerű vadászatra. A vadgazdálkodást erdeinkben a Budapesti Erdészet végzi, tevékenysége erőteljesen korlátozódik bizonyos időszakokra és helyekre, célja pedig elsősorban az elszaporodó vadállomány kilövése.