Változatos páfrányok

A páfrányok a földtörténet során átmenetileg a növényvilág uralkodó osztályát képezték. A dinoszauruszok korában erdőket alkottak, amelyekben a gyepszinttől a lombkoronáig mindenütt ennek a csoportnak a képviselői növekedtek. Aztán a magvas növények térnyerésével megtört egyeduralmuk. Elterjedési területük és fajszámuk mind a mai napig fogyatkozik.

 

Ennek ellenére a páfrányok ma sem jelentéktelen csoportja a növényvilágnak, hiszen körülbelül 20 ezer fajuk él világszerte. Számos élőhelyen lehet találkozni velük: a hazai erdőktől a trópusokon át a földgolyó túloldalán elterülő Új-Zélandig, ahol háromnégy méteres páfrányfák légies leveleit is ingatja a szellő.

 

Rejtett élet
A szobanövények kínálatában csak néhány faj szerzett ismertséget. Ezek közül is kiemelkedik a szobapáfrány, amely a leggyakoribb zárt térben tartott faj. Ma már több változat is kapható, amely levélszerkezetében és a lomb színezetében tér el a korábbi alapfajtól.

 

A páfrányok a legprimitívebb szervekkel rendelkező növények. Mindegyiküknél megfi gyelhető a gyökér, a szár és a levél elkülönülése. Szaporodásuk spórával történik. A spórákból először egynemű előtelep fejlődik, amelyen kialakulnak az ivarszervek. Ebben a stádiumban történik a megtermékenyülés is. A mindenki által ismert páfrány kifejlődése csak ezután kezdődik. A növény leveleinek hátoldalán található spóratokokban fejlődnek a következő nemzedék spórái, azaz maga a levél felfogható egy termetes spóratartóként is.

 

Általában a kiegyenlített körülményeket szeretik. A szobapáfrány nem kedveli a meleget, egész évben 15-18 Celsius-fok közötti hőmérsékletet igényel. Rendszeres öntözésre van szüksége: ha földje kiszárad, levélkéi elsárgulnak, peregni kezdenek. Kedveli a világos helyet, de a közvetlen napfény károsítja a leveleket. Az intenzív fejlődés időszakában meghálálja a tápoldatozást. Átültetni évente egyszer szükséges, ez a legjobb alkalom a nagyobb tövek részekre osztásához is.

 

Csipkeharaszt
Kakukktojás a korpafüvek közé tartozó csipkeharaszt, amely a páfrányok legközelebbi rokona. A mohafű névre is hallgató faj pikkelyszerű levelekből álló lombja a teljes kiszáradást is elviseli. Ha ismét kedvezőbbre fordulnak a körülmények, a tetszhalott növény zöldellni kezd. Igazi szépségét azonban a párás, meleg floráriumban mutatja meg, ahol biztosított a folyamatos vízutánpótlás, és nem érik a perzselő napsugarak.

 

 

Ez a trópusi páfrányfaj egyes nézetek szerint több százmillió éve változatlan formában él a földön. Megjelenése merőben eltér a hazai erdőkben található pajzsikákétól. Levelei lemezszerűek, elágazó agancsra emlékeztetnek. Az egész növény a fák törzsén ver gyökeret, ahol a töve körüli levelek által összefogott fészekben él. Ahogy növekszik a növény, egyre nagyobb földlabdát tart maga alatt. Felfelé törő leveleinek végén barna bevonatot képeznek a spóratartók.

 

 

Igényei hasonlók a szobapáfrányéhoz, de jobban viseli a szárazságot. Hetente egyszer az általában függőkosárban nevelt növényt vízbe merítve is lehet öntözni. A következő kiadós fürdőzésig megelégszik a levegő páratartalmával – már ha az elég párás. Különleges megjelenése miatt modern lakásokban is helyet kaphat.

 

Vénuszhaj páfrány
Ennek a 200 fajt számláló csoportnak a képviselőire a sötét szár és a légies, apró levelek alkotta lombozat jellemző. A tudományos nemzetségnév (Adiantum) görög eredetije annyit jelent: „nem nedvesedő”. A levelek ugyanis lepergetik a rájuk hulló esőcseppeket, és a legkiadósabb égszakadás után is szárazak maradnak. A növény kedveli a nedves, párás termőhelyeket és a tápanyagokban gazdag, de jó vízáteresztő talajokat. Szobában is szépen fejlődik, de a magas páratartalom biztosítására külön gondot kell fordítani.

 

Szalagpáfrány
Napjainkban – köszönhetően a színes leveleknek és a váratlan növekedési alakoknak – ennek a csoportnak a népszerűsége növekszik leggyorsabban. Levelei ujjszerűen összetett szalagokból állnak.

 

Gondozása a többi páfrányéhoz képest egyszerűbb, kevésbé igényes növény, csak a mészmentes talajra és a lágy vizes öntözésre kell odafigyelni. Akár méteres bokorrá is megnőhet, és tartása a félhomályos fürdőszobában is sikerrel kecsegtet.

 

A páfrányok visszafogott szépségükkel mélyen belegyökereztek az ember gondolatvilágába is. Egyes népek a virágtalan és magot nem termő növényről azt tartják, hogy aki az év legrövidebb éjszakáján megpillantja az erdő alján virágát, ritka szerencse várományosa lehet. A népi praktikákban az őshonos növény gyökerét étkezési, gyógyászati célra is használták.