Zenélő Hegyvidék
Segítség az Angelicának
Jótékonysági koncerttel segítette a Quadriga trans limités az Angelica Leánykórust. A két énekesből és két zongoristából álló együttes tagja Bodrogi Éva, aki énekesi pályáját a Solti György Zeneiskolában alapozta meg, majd éveken át énekelt az Angelicában. A Barabás Villában megtartott gála első felében az angolszász kisromantika korának dalai csendültek fel, majd Rossini, Poulenc és Liszt négykezesei szórakoztatták a közönséget. A koncert bevételét a leánykórus próbáinak helyet adó Városmajori Gimnázium dísztermébe tervezett speciális énekkari dobogó építésére fordítják.
(m.)
Hegyvidéki énekverseny
Hét hegyvidéki iskola legszebb hangú diákjai vettek részt a Jókai Klubban megrendezett kerületi népdaléneklési versenyen. Az V–VI., illetve VII–VIII. és gimnazista korcsoportos énekesek szólóban, kis- és nagycsoportos kategóriában mérték össze tudásukat. A zsűri által legjobbnak ítélt versenyzők képviselhetik a Hegyvidéket a tavaszi budapesti döntőben.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri elnöke, Tardyné Tarkó Magda arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai, értékeket egyre inkább háttérbe szorító világban kultúránk, nyelvünk fennmaradásának és továbbörökítésének egyik legfontosabb eszköze a népdal. Magyarságtudatunk erősítésében a tanárok és a szülők tehetnek a legtöbbet, hiszen azok a gyerekek, akik korán megismerkednek a népdal szépségeivel, felnőttként majd továbbadják a nyelv és haza szeretetét a következő generációknak.
A budapesti döntőbe a kiscsoportos kategóriában induló „Viruló margaréták”, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola nagycsoportos énekkara, illetve Varga Flóra és Bethlenfalvy Márton jutott.
(em.)
Ünnepi koncert
Híven a sokéves hagyományhoz karácsonyi koncertet adott a Kós Károly Általános Iskola a Kékgolyó utcai evangélikus templomban. Holtságné Csipán Ágnes igazgató köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az intézmény zenetagozatát éppen ötven esztendeje alapították, s ez kivételessé teszi számukra az egész tanévet. A zsúfolt ház előtt megrendezett hangversenyen az iskola volt és jelenlegi diákjaiból álló kórusok és hangszeres együttesek mellett egy szülőkből és tanárokból verbuválódott csoport is fellépett. Az esemény csúcspontja az összes előadó közös muzsikálása volt.
(JT)