Dr. Sepp Csaba: „Mind együtt leszünk!”

Az orvosi ügyeletekben nincs különbség a hétköznapok és az ünnepek között, a beteg gyerekeknek mindig szükségük van a gondoskodásra, az orvosi felügyeletre, hiszen a betegség nem ismer ünnepet. Ezért a gyerekeim úgy nőttek fel, hogy édesapjuk a legtöbbször csak későn ért haza. Körzeti, házi gyermekorvosként, ha beteghez hívtak, a legtöbbször azt láttam, hogy már mindenütt megjött a Jézuska, és ilyenkor mindig arra gondoltam: milyen jó lenne már a saját családommal lenni.
A karácsony természetesen soha nem maradt el, csak közösen igazodtunk az időbeosztásomhoz. A gyerekeim mindig is nagyon készültek rá, kis versekkel, rajzokkal és zenével, hogy emeljék az ünnep magasztosságát. A családom megvárta, hogy este, ha későn is, hazaérjek. Ekkor a gyerekek elszavalták az édesanyjuk segítségével megtanult kis költeményeiket, zenéltek, megmutatták a rajzokat, és együtt, közösen köszöntöttük a kis Jézus megszületését.
Pályám során persze találkoztam olyan családdal is, amelyiknek kellemetlenné vált az ünnep. Ilyen volt, amikor egy megégett kisfiúhoz kellett kimennem. Történt ugyanis, hogy a család egy terítővel letakart zongorára állította fel a karácsonyfát, és amikor a gyertyákat meggyújtották rajta, a látványtól lenyűgözött kisgyerek egy óvatlan mozdulattal magára rántotta az egészet. Szegényke, kellemetlen égési sérüléseket szenvedett. Ez már sok-sok évvel ezelőtt történt, szívből remélem, hogy azóta ő és szülei is elfelejtették ezt a rossz emlékű közjátékot, és a karácsony ismét a magasztos ünnep ideje számukra is.
Ma már nincsenek ügyeletek, amik távol tartanának a családomtól. Ezért mi, nagyszülők, a gyerekeink és a hat – azaz az úton lévővel együtt rövidesen már hét – unokánk mind együtt leszünk szenteste.