Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Polgar_Ildiko

Polgár Ildikó: „Szaloncukorfőzés a mama irányításával”

Polgár Ildikó keramikusművész negyven éve él a Mártonhegyen testnevelő és irodalomtanár férjével, Taubert Istvánnal. Az újító hajlamú alkotó, aki az utóbbi időben az általa kidolgozott fotókerámia-technikával vívott ki komoly szakmai elismeréseket, a gyerekekkel együtt töltött karácsonyokat tartja a legemlékezetesebbeknek.

Kovacs_Lajos

Kovács Lajos: „Senki ne legyen egyedül”

A hegyvidéki alpolgármester szerint azzal, hogy az utolsó pillanatra hagyjuk a karácsonyi előkészületeket, értelmetlenné tesszük az ünnepet. Bár az ajándékvásárlás időként nála is 24-én délelőttre marad, azért otthon igyekszik megteremteni a karácsony előtti várakozás hangulatát: a kislányával együtt készít adventi koszorút, betlehemi jászlat és fadíszeket.

Fonti_Krisztina

Fonti Krisztina: „Fontosak a tradicionális értékek”

„Az emberek érzékelik a modern élet ürességét, és ezt kívánják megtölteni tartalommal. A karácsony időszaka mindennél jobb alkalom e hiány pótlására” – vallja a magyar–olasz szakos tanár, közgazdász. A Hegyvidék kultúráért és közoktatásért, valamint az egyházi kapcsolatokért felelős alpolgármestere fontosnak érzi, hogy minden oktatási és kulturális intézmény fokozottan ügyeljen saját hagyományai megtartására.

Jankovics_Marcell

Jankovics Marcell: „A fény ünnepe is”

A karácsony a folytonosságot, a folytonosság a békességet, a békesség a szeretet jelenti Jankovics Marcell számára. A Kossuth-díjas, Érdemes művész, animációsfilm-rendező, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem egykori tanára, az NKA jelenlegi elnöke, a Hegyvidék díszpolgára gyerekkora óta maga díszíti fel a fát, és nagyon büszke a saját készítésű ünnepi pulykájára.

Sepp_Csaba

Dr. Sepp Csaba: „Mind együtt leszünk!”

A többszörösen kitüntetett, legutóbb Batthyány-Strattmann-díjjal elismert gyermekorvos az I. és a XII. kerület szakfelügyelő főorvosa. Régebben a karácsony ünneplése náluk sokszor eltért a legtöbb család szokásaitól, leginkább amiatt, mert ő nagyon sokszor dolgozott szenteste. Ma már azonban együtt ünnepel az egész család.

Születésnapi ünnepség a Félsziget Klubban

Közösségépítő programokkal, zenével, tánccal és tombolával ünnepelte hatodik születésnapját a Kiss János altábornagy utcában működő Félsziget Klub. A Pszichiátriai Betegek Nappali és Közösségi Ellátó Intézménye kényszermentes elfoglaltságot biztosít az elmagányosodott, társaságra vagy tartalmas tevékenységre vágyó, mentális problémákkal küzdő emberek számára.

Vaczi_Janos

Váczi János: „Szeretteink nélkül nincs boldog karácsony”

Sokszor az egyedüllét döbbenti rá az embert, milyen sokat jelentenek számára a szerettei – mondja Váczi János, aki családjával a szentestét mindig a szülei házában tölti. A hegyvidéki alpolgármester szívesen emlékszik vissza a gyermekkorában kapott szép ajándékokra, azt azonban szülőként megtanulta: csak szívvel szabad adni, a kötelességszerű vásárlás kiöli a karácsonyból annak lényegét, a szeretetet.

Szonyi_Erzsebet

Szőnyi Erzsébet: „Szenteste természetesen zenélünk”

A Magyar Kodály Társulat elnökeként Szőnyi Erzsébet számára a karácsonyi „ráhangolódás” csúcspontja egykori mestere születésnapja. A Kossuth-díjas, Kiváló művész, zeneszerző, karvezető, nyugalmazott egyetemi tanár a születésétől a Hegyvidék lakója, ma már díszpolgára, és természetesen több ünnepi emléke is kötődik valamilyen módon a zenéhez.

Evzaro_kozmeghallgatas_vitaindito_kerdesekkel1

Évzáró közmeghallgatás vitaindító kérdésekkel

A Moszkva tér rendezése, a Városmajor védelme, az Irhás árok átépítése – e témákkal foglalkoztak a legtöbbet az idei közmeghallgatás résztvevői. Szó esett a graffiti, illetve a kutyapiszok elleni küzdelemről, valamint arról is, mely utak felújítását kellene az önkormányzatnak a lehető legrövidebb időn belül megkezdenie.

Véget ért a Tengernyi Kaland

Az utóbbi évek legsikeresebb online oktató és ismeretterjesztő, úgynevezett alternatív valóságjátéka, a Tengernyi Kaland több mint tízezer gyermeket és felnőttet, iskolacsoportokat és baráti társaságokat ültetett le a számítógép elé. A díjátadó ünnepséget a Városmajori Gimnáziumban rendezték.

Feher_Anna

Fehér Anna: „Tovább kell adni a szeretet!”

Évtizedek óta a látássérültek felkarolásáért küzd a svábhegyi Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája igazgatója. Az Erzsébet apácák között szolgáló Anna nővér boldog, hogy a karácsonyi ünneplésnek régi, kedves hagyománya van az általa vezetett intézményben.

Karácsonyi-újévi menük az ünnepi asztalra

Nyilván senki nem szeretné a konyha rabságában tölteni az ünnepeket, ezért segítségképpen több menüsort ajánlunk a figyelmükbe ezúttal. Valamennyi receptben leírjuk, mennyit lehet belőle előre elkészíteni, vagy mitől egyszerűbb összeállítani az adott fogást. Mindenki döntse el az ízlése, fantáziája szerint, melyiket választja, s melyiket cseréli fel a másikkal. Reméljük, találnak kedvükre valót, amely nemcsak karácsonyra, de a közelgő évbúcsúztatóra is beválik!

Ujraervenyesithetok_a_Hegyvidek_Kartyak

Újraérvényesíthetők a Hegyvidék Kártyák

Január végén lejár számos első kiadású Hegyvidék Kártya érvényessége, a hosszabbítást jövő év elejétől az önkormányzat ügyfélszolgálatán vagy interneten keresztül kérhetik az érintettek. Újdonság, hogy 2011-től már nemcsak a kerületben élők és dolgozók, hanem az itt tanuló középiskolások és felsőoktatási hallgatók is igényelhetik a kedvezménykártyát.

Monspart_Sarolta

Monspart Sarolta: „A közös ünnep öröme, még ma is a régi”

A tájfutó-világbajnokot, tizennégyszeres magyar bajnokot mindig sokan vették körül otthon, náluk a karácsony a mai napig igazi családi ünnep. Monspart Sarolta volt az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Ma nőket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek, mozogjanak. Az egészség egy régi karácsonyi történetében is főszerepet játszott…

Új közterület-használati szabályok

A képviselő-testület döntése alapján gyorsabbá válik a közterület-használati kérelmek elbírálása, számos esetben egyszerűsített eljárásban, akár azonnal, a polgármesteri hivatalban adják ki az engedélyeket. További változás januártól, hogy a használati díjakat előre kell befizetni, a fizetés nélküli közterület-foglalást pedig jóval szigorúbban ellenőrzik és szankcionálják a hegyvidéki közterület-felügyelők.

Evés, ivás – csak mértékkel!

Élvezzük az ízletes menüt, de karácsony idején is figyeljünk oda a mértékletességre – javasolja mindenkinek dr. Szolnoki Lajos háziorvos. A Hegyvidéki Egészségklub vezetője humorral fűszerezett hasznos életvezetési tanácsokkal szolgál az ünnepekre.

Összefogás a sportudvarért

Családi délután keretében száznál is több adventi koszorút, ajtófüggőt és karácsonyfadíszt készítettek a Virányos Általános Iskolába járó diákok és szüleik. Az ajándéktárgyak értékesítéséből származó bevételt a sportudvar fejlesztésére fordítják.

Cserepes fenyők

Nemcsak vágott, hanem földlabdás fenyőt is vásárolhatunk karácsonyra, amit az ünnepek után kiültethetünk a kertbe. Ahhoz azonban, hogy a fa életben maradjon, érdemes megfogadni néhány tanácsot.

Deveny_Anna

Dévény Anna: „Mindennap karácsony van!”

Január 1-jén kezdődik, és egész évben tart a karácsony az immár Prima Primissima díjas gyógytornász életében. A mozgássérülések területén speciális gimnasztikai módszerével kimagasló eredményeket felmutató Dévény Anna fél évszázada gyógyít és tanít, jelenleg a róla elnevezett, Moszkva téri székhelyű alapítvány vezetője. Mint mondja, számára a babákkal való foglalkozás igazi ajándék.

Délszaki karácsony különleges fával

Ami nálunk a karácsony elengedhetetlen kelléke – a hó, a hideg és a fenyő –, az a déli féltekén jószerivel pótolhatatlan. Kénytelenek ezek hiányában ünnepelni, hiszen december 24-e ott a nyár derekára esik. Sok helyen még egy fenyőre hasonlító fa beszerzése is nehézségekbe ütközik.

Ajándékötletek hegyvidéki művészektől

Az ünnepekre új kiállítással jelentkezett a Galéria 12 Egyesület. A hegyvidéki alkotók munkái a tárlat ideje alatt művészáron megvásárolhatók.

A légy – egy rövidfilm hosszú utóélete

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárává választották Rófusz Ferenc animációsfilm-rendezőt. A légy című rövidfilmjével Oscar-díjat és világhírnevet szerző alkotó tudására a katedrán kívül ma nem igazán tartanak igényt itthon, ezzel azonban nincs egyedül: a hazai animációs szakma megrendelések hiányában tetszhalott állapotba került. A jó néhány évvel ezelőtt Kanadából hazatért, a Hegyvidéken élő és alkotó művésszel eddigi munkáiról, terveiről és a magyar animáció újraélesztésének lehetőségeiről beszélgettünk.

Nehéz helyzetű óvodákat segítenek

Megduplázta az önkormányzat az Erzsébet-kilátó centenáriumához kapcsolódó adománygyűjtés bevételét: a közel 300 ezer forintból két borsodi falu, Nagybarca és Sáta óvodája kapott játékokat, illetve a gyerekek egészséges fejlődését elősegítő eszközöket.

„Nyújtsd oda a kezed!”

A fogyatékkal élők lelki gondozása legalább annyira fontos, mint testi és szellemi fejlesztésük. Ez az egyik fő tanulsága annak a szakmai konferenciának, amit alapítása tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett a hegyvidéki Fejlesztő Napközi Otthon.

Mujegpalya_a_Sportmax_tetejen

Műjégpálya a Sportmax tetején

A Hegyvidéken nyitotta meg kapuit Magyarország első, télen-nyáron használható szabadtéri műjégpályája. A Csörsz utcai Sportmax Hegyvidék épületének tetején lévő létesítmény mindennap este kilencig várja a korcsolyázókat. A szervezők tervezik: amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz, jövőre a sportközpont kertjében egy szabványos méretű, 1800 négyzetméteres pályát is felépítenek.

Advent_a_Hegyvideken1

Advent a Hegyvidéken

Kézműves portékákkal, családi rendezvényekkel és kulturális programokkal várja a látogatókat a közel évtizedes múltra visszatekintő adventi vásár a Kiss János altábornagy utca Böszörményi út és Margaréta utca közötti szakaszán. A zeneszó, a helyben készült finom falatok kavargó illata bízvást minden arra járót közelebb csalogat majd. Az első napon a fogcsikorgató hideg ellenére zsúfolásig megtelt a polgármesteri hivatal melletti terület.

Kocsis_Istvan

Kocsis István: „Fel nagy örömre!”

„Papként arra törekszem, hogy mindenki érezze át a karácsony varázslatát, az élet misztériumát” – vallja az immár tíz esztendeje, 2000. augusztus 1-je óta az Istenhegyi Szent László plébániát vezető lelkész. Kocsis atya 1994 októberétől 2007-ig tábori esperesként szolgált a Magyar Honvédségnél, és ehhez az időszakhoz is sok emlékezetes karácsonya fűződik.

Óvatos költségvetési tervezés 2011-re

Idei utolsó ülésén elfogadta a képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének első három negyedévi végrehajtásáról szóló beszámolót. A bevételek alakulásában, csökkenésében érezhető volt a gazdasági válság, így a likviditás megőrzése érdekében a kiadásokon igyekezett spórolni a kerület. Pokorni Zoltán polgármester szerint a következő esztendő költségvetési koncepcióját „az óvatos, konzervatív tervezés” jellemzi majd. 2005 után ismét szavazott a testület a Turul-emlékműről, ugyanis megváltozott a törvényi szabályozás, testületi döntés szükséges a fennmaradási engedélyhez a kijelölt V. kerületi jegyzőtől.

Nemzetek sportja – sportos nemzetek

Sporttal a világ körül címmel vidám Mikulás-váró családi programot rendeztek a Testnevelési Egyetem tornacsarnokában. A Magyarországon úttörőnek számító kezdeményezés az intézmény végzős hallgatóinak vizsgafeladata volt.

Hárommilliárd forint a Moszkva tér rendezésére

Hárommilliárd forintot különít el a kormány a jövő évi költségvetésben a Moszkva tér rendbetételére. Ez a pénz a fejlesztés előkészítésére, valamint egy uniós pályázat önrészéhez lehet elegendő – tudtuk meg a költségvetési módosító indítvány egyik előterjesztőjétől, Pokorni Zoltán polgármestertől.

Tilos a sózás!

„Belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosságmentesítésre 2010. szeptember 1-jétől olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti” – mondja ki a 2008. évi 346/2008. (XII. 30.) Kormányrendelet.

Pokorni_Zoltan

Pokorni Zoltán: „Adni és kapni is nehéz”

A polgármester négy gyermekével már november elején megkezdte a felkészülést karácsonyra: ekkor indult el náluk a nagyszabású mézeskalácssütés. Az adventi koszorúkészítés és a vasárnaponkénti gyertyagyújtás is fontos program a családja életében, ezek is az ünnepre való lelki ráhangolódást szolgálják. Pokorni Zoltán karácsony előtt különösen fontosnak tartja, hogy erősödjenek az egymást segítő, együtt alkotó közösségek – ezért hirdette meg tavaly és idén is a hegyvidéki betlehemépítő-programot.

Mikulás a Buborékoknál

Háromszázötven gyerek vett részt a Buborék úszóiskola szokásos évzáró szintfelmérő versenyén. A Városmajor utcai uszodába a Mikulás is ellátogatott, aki apró ajándékokkal kedveskedett az úszópalántáknak.

Röplabdatoborzó gyerekeknek

A Hegyvidéken alakítaná ki utánpótlásbázisát a Központi Röplabda Akadémia. A Testnevelési Egyetem csapatával létrejött együttműködésnek köszönhetően az akadémiához csatlakozó legügyesebb gyerekek számára biztosított a hosszú távú versenyeztetés és a sportolói karrier.

Szekely_Bulcsu

Székely Bulcsú: „A gyermekeim ünnepe”

Az olimpiai aranyérmes vízilabdás otthonában a gyerekek, Botond és Bence az ünneplés középpontjai. A Groupama-Honvéd játékosa, a Sportmax Hegyvidék egyik szakmai igazgatója számára két fia születése óta még emlékezetesebbek a karácsonyok.

Varakozasi_hozzajarulasok_kiadasa

Várakozási hozzájárulások kiadása

Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet értelmében a várakozási hozzájárulások a kiadás napjától a kiadás évét követő év január 31-ig érvényesek.