„Nyújtsd oda a kezed!”
A fogyatékkal élők lelki gondozása legalább annyira fontos, mint testi és szellemi fejlesztésük. Ez az egyik fő tanulsága annak a szakmai konferenciának, amit alapítása tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett a hegyvidéki Fejlesztő Napközi Otthon.
„Göröngyös tizenöt évet tudhat maga mögött az intézmény, de így is mintaértékű munkát mutathat fel” – összegezte Kovács Lajos a Fejlesztő Napközi Otthon elmúlt másfél évtizedes tevékenységét a fogyatékkal élők ellátásának témájában rendezett konferencián. A Barabás Villában megtartott szakmai találkozó megnyitóján a hegyvidéki alpolgármester felidézte a kezdeteket: Magyarországon az elsők között alakította meg a XII. kerület a fogyatékkal élő felnőttek nappali ellátó helyét. Az intézmény célja az alapítás óta nem változott, ma is azoknak a családoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek sérült családtagot gondoznak.
A Hegyvidéki Önkormányzat ezt a célt a jövőben is támogatni kívánja, minél teljesebb módon. Nemrégiben elindult a fejlesztő napközi tevékenységéhez kapcsolódó bentlakásos otthon tervezése, amely – ha az anyagiak engedik – néhány éven belül megépülhet.
A rászorulókat gondozó emberek munkája nélkül nehezebb lenne az életünk – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. A szociális, család- és ifjúságügyért felelős politikus szerint a hegyvidéki intézmény által szervezett konferencia kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a szakemberek megosszák gyakorlati tapasztalataikat, de a lelkekről is szólni kell. Ha ugyanis a lelki gondozásra nem fordít kellő figyelmet egy intézmény, lehet az bármilyen jól felszerelt, nem tud jó, a gondozottak igényeinek megfelelő, humánus ellátást nyújtani. Teréz anya gondolatát idézte, ami a konferencia mottójául is szolgált: „A jótékonyság és a szeretet egy tőről fakad, hiszen a jótettel egyben szeretetet is adsz; ne csak pénzt adj tehát, hanem inkább nyújtsd oda a kezed!”
Hogyan segíthetik a családok legjobban a sérült gyerekek fejlődését? Ebben a témában dr. Sineger Eleonóra pszichiáter adott tanácsokat. A lélekgyógyász szerint fontos, hogy a szülők észrevegyék a gyermek kezdeményezéseit, továbbá bevonják a családi beszélgetésekbe – ha nem verbálisan, akkor testbeszéddel, mimikával vagy szemkontaktussal.
A testi, szellemi fogyatékkal élőknél az alacsony önértékelés miatt gyakoriak a mentális problémák – emelte ki dr. Pászthy Bea egyetemi docens. A Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályának vezetője arról is szólt, hogy a sérült gyerekek – még ha nem is tudják pontosan szavakba önteni – ugyanúgy érzékenyen reagálnak a bántó körülményekre, mint az egészségesek. A hazai intézményi ellátások helyzetének megismeréséhez két előadó is viszonyítási alapot adott: Robert Bacher Bécs város szociális szolgáltatásait, dr. Orbán Réka, a kolozsvári egyetem munkatársa pedig az erdélyi értelmi sérült felnőttek helyzetét és gyógypedagógiai ellátásaik rendszerét vázolta fel.
Az „ünnepelt”, azaz a Fejlesztő Napközi Otthon tizenöt éves munkájáról – az eredményekről és a szakmai kihívásokról – az intézmény vezetője, Sándorné Erdélyi Judit számolt be. Mint mondta, szülői és önkormányzati közös együttműködés eredményeként történt az intézmény alapítása, kezdetben nyolc fiatalt gondoztak, ma 35 ember ellátását végzik. A fiatal felnőttek szinte mind halmozottan sérültek, többségük értelmileg súlyosan akadályozott, de autisták, epilepsziások, Down-szindrómások, érzék- és mozgásszervi sérültek is vannak köztük.
Erdélyi Judit köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a mostani tanácskozás létrejöttéhez, s külön kiemelte Pokorni Zoltán polgármester közreműködését, aki védnökként felkarolta és támogatta az eseményt. Mint mondta, az otthon szakmai programját, napi tevékenységét az intézményben dolgozók együttesen alakítják az igényeknek és a jogszabályoknak megfelelően. Fontosnak tartják az állami, önkormányzati és civil együttműködést a fogyatékosok ellátásában, alapítványi és önkormányzati támogatással korábban három nemzetközi szakmai konferenciát is rendeztek.
z.