Fehér Anna: „Tovább kell adni a szeretet!”

Pontosan még nem tudjuk, mennyien álljuk majd körül a fenyőfát az otthonban, mert december közepén derül ki, hány gyerek marad velünk karácsonyra. Jelenleg tizennyolc állandó gondozottunk van, de a régiek közül is többen velünk ünnepelnek, és van egy hajléktalan család – egyik gyerekük látássérült –, ötödik éve őket is meghívjuk.
A karácsonynak nálunk régi hagyományai vannak. A gyerekek misztériumjáték megtanulásával várják az ünnepet, mi, nevelők pedig személyes ajándékokkal készülünk számukra: előre kipuhatoljuk, melyikük minek örülne. Amikor elérkezik a szenteste, mind ünneplőbe öltöznek, előadják a begyakorolt misztériumjátékot, idézeteket olvasunk fel a Szentírásból, és karácsonyi énekeket énekelünk. Utána közösen megvacsorázunk – a gyerekek mindig rántott halat, rizst vagy krumplit és tartármártást szoktak kérni, mi pedig ilyenkor mindenben követjük az ő igényeiket; ez általában az egész téli szünetre igaz, éppúgy, mint azoknak a gyerekeknek az életében, akik olyan szerencsések, hogy szüleikkel, családjukban ünnepelhetnek. A vacsora után ismét egy karácsonyi ének következik, majd a gyerekek megkapják az ajándékaikat, és játszunk velünk – jó sokáig, ameddig bírják, hiszen szenteste nincs kötelező villanyoltás.
Karácsony délelőttjén elmegyünk a Szent László-plébánia miséjére, ezt követi az otthonban az ünnepi ebéd – a gyerekek természetesen általában a szokásos kedvenceket, rántott húst, gombás szeletet vagy sült csirkét szoktak kérni. Sokat játszunk délután is, CD-ről egész nap karácsonyi dalokat és zenéket hallgatunk, és egyáltalán, az egész ünnep ebben az emelkedettebb hangulatban telik.
Karácsonyról szólva fontos elmondani: a gyerekeknek is meg kell érezniük és tanulniuk, hogy a közös együttlét, az ajándékozás onnan ered, hogy Isten megajándékozott bennünket a fiával, az ő szeretete kiáradt ránk, és nekünk az a küldetésünk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk.