Fittnap másodszor a Sportmaxban
Tavaly hagyományteremtő szándékkal hívta életre az óvódásoknak és kisiskolásoknak szóló Fitt leszel, ha itt leszel sportprogramot a XII. kerületi Szabadidősport Központ. A sikeren felbuzdulva az idén újra játékos versenyre hívták a gyerekeket. A rendezvényen részt vevők és szüleik az önkormányzat jóvoltából ingyen használhatták a Sportmax uszodáját.
A Sportmax Hegyvidék és az önkormányzat megállapodása értelmében a sportcentrum évente több alkalommal vendégül látja a kerület lakóit, helyet biztosítva különböző közösségi rendezvényeknek. Ilyen esemény a XII. kerületi Szabadidősport Központ játékos programja is – tájékoztatta lapunkat Rétai Gábor. Az intézmény igazgatója kiemelte: a Fitt leszel, ha itt leszel életre szóló élményt jelent a résztvevők számára, mert csak keveseknek adatik meg, hogy ilyen reprezentatív csarnokban, a küzdőtéren, szép számú közönség előtt kipróbálhassák magukat.
Nézőkből ezúttal sem volt hiány, a szülők, testvérek, ismerősök szinte teljesen megtöltötték az oldallelátót. Rétai Gábor szerint a sok érdeklődő jelzi, hogy van értelme a versenynek. Szerencsére a főszereplők körében is népszerű a program, az óvónők és a tanítók elmondása szerint már jóval a rendezvény előtt nagy volt a versenyláz. A gyerekek presztízskérdésnek tekintették a győzelmet, és mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek.
Az igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, a Fitt leszel, ha itt leszel nem a győzelemről, hanem a részvételről szól, arról, hogy a gyerekek versenyhelyzetben is felszabadultan érezzék magukat. Éppen ezért az óvodásokat az idén sem rangsorolták, a legkisebbek között így mindenki győztesnek érezhette magát. Nem úgy az alsó tagozatos iskolások, akik valóban komolyan vették a megmérettetést, egy-egy rosszabbul sikerült futamot követően szívből bosszankodtak.
Bár a szervezők ezúttal is a játékosságra helyezték a hangsúlyt, némelyik feladat alaposan megizzasztotta az örökmozgó gyerekeket. Különösen a labdás gyakorlatok jelentettek komoly kihívást, míg az elmaradhatatlan tojásos váltó ezúttal az idegek harcát hozta: a gyerekek láthatóan igyekeztek koncentrálni, ennek ellenére jó néhány lágyra főzött, jobb sorsra érdemes tojás landolt a Sportmax műanyag borítású talaján. A végén az eredményhirdetés is vidámra sikeredett, annál is inkább, mivel a szervezők valamennyi résztvevőt meglepték valamilyen apró figyelmességgel, az első három helyezett iskola és az összes óvodás érmeket is kapott.
Nem maradhatott el a meglepetéskoncert sem, ezúttal a Csillag születik középdöntős együttese, a legkülönbözőbb eszközökön doboló Strokes lépett fel és teremtett fergeteges hangulatot. Az előadásba a gyerekeket is bevonták, akik nagy kedvvel ütötték a ritmust a magukkal hozott műanyag palackok segítéségével. Mivel a sport és a mozgás népszerűsítése mellett az idei fittnap a környezettudatosság erősítéséről is szólt, a koncertet követően a gyerekek, a tanárok útmutatása szerint, az előcsarnokban felállított zsugorító gépekkel összepréselték a palackokat, majd a szelektív gyűjtőedényekbe dobták.
mm.