Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Soszobaavatas_a_Mesevar_Ovodaban

Sószobaavatás a Mesevár Óvodában

Magyarországon ma már minden negyedik ember allergiás, és riasztóan nő a beteg gyerekek száma. A hegyvidéki önkormányzat fontos feladatának tartja a légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek támogatását – mondta Pokorni Zoltán a Mesevár Óvodában azon az ünnepségen ahol Áder Jánossal két sószobát adtak át az óvodásoknak.


Az allergiások 70-75%-a a parlagfűre érzékeny – közölte Áder János európai néppárti politikus, a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány alapítója. Az ország parlagfű-mentesítéséért küzdő szervezet képviseletében arról számolt be, hogy évek óta támogatják az allergiás gyerekek kezelését. Ezért is örült Pokorni Zoltán megkeresésének, hogy egy óvodában az önkormányzattal együtt hozzanak létre sószobát.

Az alapítvány 1,7 millió forinttal járult hozzá költségekhez, ezzel lehetővé téve, hogy mostantól az óvodások, hetente kétszer 20-25 percet töltve a sószobában, rajzolás, énekelés és mesehallgatás közben gyógyulhassanak. Áder János hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a kicsik helyben, az óvodákban juthassanak hozzá a terápiához. Ám mint minden alapítvány, csak „addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takarójuk ér”, hiszen munkájukat adományokból, illetve az 1%-os jövedelemadó-felajánlásokból finanszírozzák. Az alapítvány nevében ezért arra kérte az adózókat: idén is járuljanak hozzá 1%-ukkal a parlagfű elleni küzdelemhez és az allergiások életkörülményeiknek javításához.

Az ókor óta ismert, hogy a sóbányákban számos légzőszervi betegség eredményesen gyógyítható. A belélegzett sótartalmú levegő ugyanis segít elpusztítani a káros baktériumokat, vírusokat, valamint a legújabb vizsgálatok szerint közreműködik az immunrendszer működésének kiegyensúlyozásában, így allergiaellenes hatást is kifejt. Sóbányákba a gyógyulni vágyók többsége csak ritkán juthat el, ám a kedvező klímához nem feltétlenül kell messze utazni: a sós levegő mesterségesen is megteremthető.

Soszobaavatas_a_Mesevar_Ovodaban2

A sószoba "építőköve"

 

Hámori Mária, a Mesevár Óvoda vezetője köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak és az alapítványnak, amiért segítségükkel sószobákat alakíthattak ki intézményükben. Érdeklődésünkre elmondta: télen rendszeres az óvodások körében a nátha és a köhögés, ezek esetében gyógyítóan hatnak a sószobában tartott foglalkozások. A pollenszezon idején az allergiás gyerekek száma magas – ilyenkor is használ a sóterápia. A kúra azonban nemcsak a betegek, hanem az egészségesek számára is nagyon hasznos, hiszen segít megelőzni a légúti megbetegedéseket.

z.