Színes hadsereg a szürke télben

A verebek és a galambok, amelyek megszokták az ember közelségét, egész évben velünk élnek. Eleség után kutatva ellepik a köztereket, egy-egy jó falat reményében meglepően közel merészkednek hozzánk. Télen azonban, ahogy a természet adta táplálék mennyisége lecsökken, a város közeli erdők vadon élő madarait is közelebbről szemügyre vehetjük, ha táplálkozási lehetőséget kínálunk nekik.

Adottságainkat kihasználva nemcsak a kertben felállított etetőbe töltött olajos magvakkal csalhatjuk közelebb az éhes csőröket, hanem a fák, bokrok ágaira, illetve az erkély rácsára aggatott, nyers és sótlan szalonnadarabokkal, madárfüzérrel – például héjában felfűzött, de megtört dióból –, vagy a kisállat-eledeles boltokban kapható madárgolyóval, amely tulajdonképpen nem más, mint faggyúba ágyazott olajos magvak keveréke. Madárfüzéreinket akár egy ritkán használt ablakba is felakaszthatjuk.

Fontos, hogy az etető ragadozóktól védett helyen legyen

Télen fontos a rendszeres etetés
Bár gyakran látjuk a verebeket, amint a parkokban a padok körül szétszórt morzsákat szedegetik, télen se kenyeret, se egyéb pékárut ne adjunk nekik! Ha nem csipegetik fel azonnal a száraz morzsákat, azok a nyirkos időben könnyen megavasodnak, megerjednek. Az ilyen táplálék bélhurutot okoz, amibe belepusztulnak. A gabonaféléket inkább egészben szórjuk eléjük, de még jobb, ha e magas keményítőtartalmú magok helyett inkább olajos magvakat, diót, mogyorót – akár földimogyorót, de mindenképp natúr, feldolgozatlan formában – kínálunk nekik. Bogyókkal is próbálkozhatunk, és bármivel, ami közel áll a természetes étrendjükhöz.

A barátcinege ügyes tornász

Bátran lehet kísérletezni, hogy eltaláljuk, mi a kedvenc eledelük, csak arra figyeljünk, hogy ez semmiképp ne legyen káros a számukra. Hideg időben több élelemre van szükségük, hiszen az állandó testhőmérséklet fenntartása igen sok kalóriát fogyaszt. A toll ugyan jó hőszigetelő, és a bőrük alatt nyáron tekintélyes zsírtartalékot halmoznak fel, raktáraik azért megcsappannak. Enyhébb időben kevesebb eledel is elegendő. Amikor a hőmérséklet tartósan fagypont alá süllyed, az eleség mellé némi vizet is kirakhatunk, amit persze cserélni kell, miután megfagyott. Ha már ablakunkhoz szoktattuk a téli éhezőket, alapvető táplálékforrássá válunk számukra, ezért fontos, hogy egész télen rendszeresen etessük őket.

A szürke fejű házi verebek igazi városlakók, de télen barna fejű mezei társaik is csapatokban lepik el a kiszórt magvakat. Ilyenkor a kisebb énekesek közül csak a cinkék olyan bátrak, hogy elcsenjenek egy-egy magot, amelyet aztán a közeli ágakon himbálódzva fogyasztanak el. A verebek, ha jóllaktak, hamar továbbállnak, átadván a feldúlt helyszínt az apróbbaknak.

A csuszka eldugja a magokat

A fekete sapkás széncinegét nem kell bemutatni, de ha szerencsénk van, a némileg kisebb, kék sapkás, égszínkék hátú kék cinege is meglátogat minket. Az őszapó is cinegeféle, a feje búbja viszont fehér, és farka apró testéhez képest igen hosszú. A széncinegékkel csapatban járja a kerteket táplálék után kutatva. Az erdő közeli házaknál akár a fehér hasú, barna hátú és barna sapkás barátcinege is feltűnhet. A cinegék ügyes tornászok, a felfűzött eleséget is előszeretettel csipegetik.

TARKA TENGELIC, BARNÁS FEKETERIGÓ
A szürkéskék hátú, rozsdasárga hasú csuszkák nemcsak helyben fogyasztják, el is dugdossák a kikészített magokat. A fák törzsére szállva fejjel lefelé kapaszkodnak meg, miközben fejüket és farkukat elemelik attól. Ez a kunkori testtartás legfőbb jellemzőjük.

Mindnyájuk kedvence a kis szemű, teljesen fekete héjú napraforgómag, amely a Magyar Madártani Intézetben és néhány zöldségesnél is beszerezhető. Megpróbálkozhatunk az általunk is fogyasztott csíkos fajtával – természetesen sózatlanul és nyersen, nem pörkölve –, bár ezt kevésbé kedvelik. Erős csőrükön nem fog ki a kemény maghéj, de ha megtörjük kicsit a szemeket, a pintyfélékhez tartozó tengelic is el tudja fogyasztani. E madárka a legtarkább fajok egyike: szárnyán aranysárga csík díszlik, fejét kárminpiros és fekete-fehér minta ékesíti.

Nem „zöld veréb” – csíz

Bár első látásra apró, zöld verébre hasonlít, a pintyfélékhez tartozik a csíz is. Szintén zöld, ám valamivel nagyobb pintyféle a zöldike. Mindkettő feltűnhet a téli etetőknél. A meggyvágó szárnyán fehér sáv húzódik. Erős, vaskos csőrével igencsak kitűnik a pintyfélék közül. Egyes csapatai elköltöznek, mások velünk maradnak télen is. Ritka vendég, de néha megleshetjük, amint a lehullott magvakat eszegeti.

A feketerigó – melynél a tojó barnás színezetű – és a narancsszín mellű vörösbegy ugyancsak felcsipegeti a lepotyogott almát, mazsolát, de megeszi a konyhai hulladékot, főtt zöldséget, kifőtt tésztát, sajtot, túrót, még a főtt tojást is. Néha a kerti komposztáló környékén is rajtakaphatjuk őket. A szajkónak nyers krumplit is kitehetünk, ő szintén inkább a földről eszik. E barnás-rózsaszínes tollazatú, nagyobb testű madár könnyen felismerhető élénk kék szárnyfoltjáról, és arról, ahogy fejtetői tollait felmereszti.

Ritkán a piros tarkójú, fekete-fehér nagy fakopáncsot is megfigyelhetjük. Természetesen a balkáni gerlék is felkeresik az etetőhelyeket. Ilyenkor a többiek tisztelettudóan félrehúzódnak a nagyobb testű madarak elől. A varjú, a holló, a szarka is feltűnik a téli parkokban, kertekben, de az etetőre nem járnak rá, inkább az avarban keresgélnek.

A széncinege kedves ismerős

Meghálálják a gondoskodást
Bár saját szempontjaink alapján célszerű az ablak közelében, számunkra jól látható helyen etetni, gondoljunk arra, hogy a helyszín a madarak számára is kedvező legyen. Lehetőleg olyan helyet válasszunk, amit mi magunk kevésbé használunk. Ha leskelődni szeretnénk, a függöny mögül kémleljük a falatozókat, mert mozgásunkkal elriasztjuk őket. Fontos, hogy az etető a természetes ragadozók elől is védve legyen. A macskák előszeretettel vadásznak a madarakra, bár nem mindig eszik meg zsákmányukat.

A téli, zord életkörülmények a karvalyokat is a városba csalják. Igen ügyes vadászok. Ne sajnáljuk tőlük táplálékukat, a felháborodott kergetés helyett inkább úgy segítsünk az énekeseknek, hogy sűrű ágak közt állítjuk fel az etetőt, ahol veszély esetén megbújhatnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szétszórt magok és a madarak egyéb hulladékai (tollak, ürülék) zavarhatják lakótársainkat.

A meggyvágó ritka vendég

Legyünk tehát egymásra is tekintettel az etető kihelyezésénél, és rendszeresen gondoskodjunk a környék tisztántartásáról. Ha így teszünk, sok örömünk lesz a madarakban nemcsak a téli madárlesek alkalmával, hanem egész évben, amikor a szűkös idők elmúltával dalukkal és a kártevők megtizedelésével „hálálják meg” a gondoskodást. A tavasz beköszöntével a rovarok is mozgolódni kezdenek, így az etetést már szükségtelen folytatni; hagyjuk, hadd menjen az élet tovább a maga természetes módján.

Köblös Gabriella