Sajóládi diákok a Hegyvidéken
Az egész ország megmozdult a borsodi árvízkárosultakért. Sok hegyvidéki polgár támogatta pénzzel, adományokkal a természeti katasztrófa sújtotta térség lakóit, a kerület oktatási intézményei közül pedig többen is vendégül látnak árvízkárosult gyerekeket. A Zugligeti Általános Iskola közössége harminc sajóládi kisdiákot hívott meg egy hétre, akiknek szülei még a vízkárok rendbetételén fáradoznak.
A Zugligeti Általános Iskola szabadidő-szervezője, Kelemen Péterné vetette fel először, hogy segíteni kellene az árvíz sújtotta Sajóládnak. A falu lakóinak keserves helyzetéről ugyanis személyes beszámolót kapott fiától, aki katonai főiskolásként részt vett az árvízi védekezésben, és látta, sokaknak hogyan válik semmivé egy élet munkája – a házuk, az otthonuk.
Mivel egyénileg sokan támogatták pénzzel, ruhákkal, tartós élelmiszerekkel és más adományokkal a rászorulókat, ezért a szervező javaslatára az iskolai közösség úgy döntött, néhány napra vendégül látja a sajóládi általános iskolába járó diákokat. Így felejthetetlen élményt nyújthatnak olyan gyerekeknek, akiknek a családjukat nyomasztó súlyos anyagi problémák miatt nem lenne lehetőségük nyaralni. A kollégák, valamint a szülők gyorsan megkezdték a szervezőmunkát, az ötletből rövid időn belül gazdag program formálódott.
Miután július 5-én, hétfő délelőtt leszálltak a vonatról a sajóládi gyerekek, életük talán legmozgalmasabb egy hete következett. Kirándultak a Hegyvidéken, jártak az Erzsébet-kilátónál, az Anna-réten és a Disznófőnél, sétáltak a budai Várban, a Tabánban, a Gellért-hegyen, a Millenárison, a Városligetben és az állatkertben, látták a Parlamentet és a Szent István-bazilikát. Megnéztek egy előadást a Fővárosi Nagycirkuszban, moziba mentek, és lubickoltak is egyet a Sportmax strandján, az üzemeltető jóvoltából ingyenesen.
A vendégek legalább annyira élvezték az utazásokat, mint a programokat. A BKV egy hétre szóló felajánlását derekasan kihasználták: díjmentesen buszoztak, villamosoztak és – a gyerekek nagy örömére, elsősorban a mozgólépcsőzés miatt – metróztak is bőven. Egy szülő felajánlása nyomán városnéző dunai hajókiránduláson vettek részt, sőt azt is sikerült elintézni, hogy kedvezményes áron bringóhintózhassanak a Margitszigeten, és olcsóbban ülhessenek fel a Libegőre.
Egy másik szülő különbuszt ajánlott fel – a Keleti pályaudvartól az iskoláig, majd vissza ezzel utazhattak a fiatalok. A MÁV is kedvezményt biztosított az iskolásoknak, amit nemcsak Sajólád és Budapest között a „nagy vasúton”, hanem a Széchenyi-hegy és Csillebérc között, a gyermekvasúton is igénybe vehettek – ezzel érkeztek ugyanis a csillebérci kalandparkba. Az ottani pályára kedvezményes belépőt kaptak, ráadásul ennek összegét hegyvidéki iskolások adták össze: a Cinege úti Deutsche Schule Budapest 3. osztályos tanulói kézműves alkotásokat készítettek, amelyeket a szülők körében elárvereztek, így gyűlt össze a szükséges pénz.
A Borsodból érkező gyerekekkel és kísérőikkel a kalandparkban találkoztunk. Amíg a kisdiákok a fák koronái között, a kötélpályákon egyensúlyozva, szakszerű biztosítás mellett kipróbálták ügyességüket, addig mi a szusszanásnyi időre megpihenő felnőttek közül az egyik sajóládi pedagógust, Besenyei Róbertnét faggattuk arról, mi történik közben otthon.
– Sajóládon a víz sok házba beszivárgott, és a kertek többségét elöntötte – mondta a biológia–földrajz szakos tanár. – Három családnak teljesen lakhatatlanná vált az otthona, őket ideiglenesen a falu más házaiban helyezték el. A legtöbb elöntött házba szerencsére vissza tudtak költözni, ám ezekben is tetemes kár keletkezett; sok helyen például tönkrement a kazán, aminek cseréje, javítása többszázezer forintba kerül, ennyi pénzt pedig nem tud mindenki hirtelen előteremteni. A szülők most is dolgoznak a házak rendbetételén, a kertekből még mindig szivattyúzni kell a belvizet – jellemezte a jelenlegi állapotokat a pedagógus.
Beszélgetésünk közben a tanárnőhöz szaladt néhány alsó tagozatos diák, tőlük is megkérdeztük, mi történt velük azután, hogy jött az árvíz. Regina elmesélte, hogy négy testvérével és szüleivel együtt egy másik házba kellett költözniük, a régibe ugyanis nem mehettek vissza. Rolandékhoz szerencsére nem tört be a víz, mert a házuk egy kis dombon áll. De amikor áradt a Hernád, a szüleivel és a falubeliekkel együtt ő is segített tölteni a homokzsákokat.
A gyerekek szerencsére vidáman, mosolyogva válaszoltak a kérdésekre. Az a színes programkavalkád, amit a Zugligeti Általános Iskola szervezett számukra, láthatóan feloldotta őket, és elfeledtette az otthoni gondokat, amelyekkel ugyan elsősorban a szüleiknek kell megküzdeniük, de rájuk is nyomasztóan hatnak.
– Minden újra és szépre örömmel rácsodálkoznak, bármennyire is fáradtak – dicsérte a sajóládi fiatalokat Vittek Andrea, a zugligeti iskola tanítója, aki Hidegkúthy Antónia igazgatóval, Kelemen Péterné szabadidő-szervezővel és Turák László túravezetővel közösen magára vállalta a szervezőmunka oroszlánrészét. Az alsó tagozatos tanító szerint a diákok lankadatlan lelkesedése igazolja, hogy érdemes volt belevágni ennek az egyhetes, sűrű programnak a megvalósításába, amelynek sikeréhez nagyon sokan hozzájárultak.
A pedagógus elmondta, hogy iskolájukban – ahol a gyerekeket elszállásolták – a kollégák, szülők, volt és jelenlegi diákok közreműködésével sok közös programot tartottak, volt kézműves-foglalkozás (nemezelés, gyöngyfűzés, origami-készítés), táncház Timár Sándor leánya, Timár Sára vezetésével, esténként pedig jó hangulatú közös vacsorákat szerveztek.
A reggeli és az „estebéd” elkészítésében egyaránt segítettek az iskola önkéntesei, illetve három alkalommal az egyik szülő meleg ételt hozatott a vendégeknek. Az utolsó este tábortűz mellett készült a vacsora, négy szülő pedig a tankonyhán sütötte az ízletes palacsintákat.
– Lényegében a teljes zugligeti iskolaközösség kivette részét a programok lebonyolításából. Ha nincs ekkora összefogás, nem tudtunk volna ennyire élvezetes időtöltést kínálni – hangsúlyozta Vittek Andrea.
A sajóládiak az élmények sokasága mellett szép ajándékokkal térhettek haza egy hét után. Az iskolától egy-egy hátizsákot kaptak, amelybe belefértek a zugligeti diákok meglepetései is: többen saját kezűleg készítettek kis emléktárgyakat a gyerekeknek.
z.
A sajóládi gyerekek látogatásával a Hegyvidék Televízió is részletesen foglalkozik.