Hogyan lettem drogfüggő?
Óriási traumát okozhat a családban egy gyermek drogfüggősége, mégis ritkán merünk nyíltan beszélni erről a témáról. Az őszinte párbeszéd elősegítése érdekében szeretnénk ráirányítani olvasóink figyelmét a probléma súlyosságára: most induló cikksorozatunkban tanulságos egyéni sorsokat mutatunk be. Ezúttal egy fiatalember beszámolóját idézzük, aki a „szipuzástól” jutott el a heroinfüggő, bűnöző életmódig.
„Tizenkét-tizenhárom éves koromban próbáltam ki először a «szipuzást»: a ragasztógőz belélegzésétől már az első alkalommal furcsa állapotba kerültem, és hallucinációim voltak. Később olyan srácok közé kezdtem járni, akik tudatmódosító hatású gyógyszereket szedtek – egyre inkább én is ezeket részesítettem előnyben. Akkoriban már nagyon leromlottak a tanulmányi eredményeim, úgyhogy jó volt esténként kikapcsolni. Idővel megtanultam, hogy ha alkohollal kombinálom a tablettákat, még erősebb, komolyabb hatást lehet elérni. Amikor «belecsaptam a lecsóba», vagánynak éreztem magam, és azt hiszem, az is voltam, hiszen olyan dolgokat vállaltam be, amit a velem egykorúak nem mertek. A lányoknak is tetszett ez. Tizennégy éves koromban aztán túl sok gyógyszert és alkoholt vettem magamhoz, ezért – életemben először – kórházba kerültem, mérgezéssel.
Kikerülve ott folytattam, ahol abbahagytam, pontosabban újabb szereket próbáltam ki. Tizenöt éves lehettem, amikor a hasissal találkoztam. Ettől nagyon vidám lettem, sok gát feloldódott bennem, vagy egyszerűen átalakult, és nevetés formájában jött felszínre, ami feloldozást adott a nyomasztó élethelyzetekben.
Ekkortájt sokat lógtam a Balatonnál, a családom ugyanis egy jól menő kempinget üzemeltetett, ahol szezononként én is dolgoztam. A munka mellett rengeteg kapcsolatra, ismeretségre tettem szert; sok holland fiatallal is találkoztam, akik gyakran használtak különböző anyagokat, és ezekből nekem is jutott gazdagon… Azt hiszem, akkor már kialakult a pszichés függőségem, mert nem nagyon voltam képes józan tudattal létezni. Ha véletlenül nem jutott számomra fű vagy hasis, akkor alkoholt fogyasztottam töméntelen mennyiségben. Hiába volt meg anyagi szempontból mindenem, nekem az kellett, hogy folyamatosan valamilyen kémiai szerrel ringassam magam teljes önkívületbe.
Visszatekintve azt látom, hogy addig játszottam-kísérleteztem a drogokkal, amíg egyszer csak megtaláltam bennük az örömet, és amint ez megtörtént, nem lehetett visszafordítani a folyamatot. Időközben annyira belefeledkeztem új «hobbimba», hogy a családommal teljesen megromlott a kapcsolatom. Ha nem volt pénzem anyagra, akkor a szüleim pénztárcájába kellett nyúlnom, hogy tudjam fedezni a szükségleteimet. Sokszor lebuktam, és gyanították, hogy valami nagyon nincs rendben velem, de akkor már nem lehetett rajtam segíteni, a gondolataim annyira csak a drogozáson és a haverjaim körül forogtak. Mivel a szüleimtől egy idő után nem tudtam pénzt szerezni, kénytelen voltam mások tulajdonához nyúlni, hiszen fedeznem kellett a kiadásaimat. Annyi bűncselekményt követtem el, hogy végül 17 éves koromban a javítóintézetben találtam magam.
Noha azért kerültem intézetbe, hogy «megjavuljak», sajnos pont az ellenkező történt velem. Bezárásom alatt döntöttem el végleg, hogy bűnöző leszek, amiben segítségemre voltak intézetis társaim. Megtanultam betörni, autókat lopni. Megtanultam, hogy igazából csakis magamra számíthatok, és ha esetleg rajtakapnak, akkor is célszerűbb az utolsó pillanatig tagadni, hogy minél kevesebb büntetéssel megússzam.
Már kipróbáltam az összes akkoriban használatos, divatos diszkó-drogot, újabb és újabb tapasztalatokat szereztem a hatásaikról, de valahogy még mindig hiányzott valami. Végül a katonaság alatt, az egyik kimenőm alkalmával barátaimnál próbáltam ki a heroint. Azonnal elkezdett hatni a «motyó», megtaláltam azt a nyugodt, kényelmes, laza érzést, amit addig egész életemben kerestem. Ezért másnapra összeszedtem a pénzt egy dupla adagra.
A boldog heroinozás, a «mézeshetek» körülbelül másfél évig tartottak, addig nem találkoztam semmilyen nehézséggel, mert mindig volt drogom. Aztán egy reggel, pénz és heroin nélkül iszonyú vacogásra ébredtem. Mentem a barátaimhoz, és kérdeztem: mi ez? Elmondták, hogy «beteg vagyok», és ezt csak «cuccal» lehet meggyógyítani.
Jelentkezett a testi függőség, amit én addig nem ismertem. Mivel egyre több anyagra volt szükségem, ezért áttértem az injektálásra, ami jobban hatott. Pénz híján kénytelen voltam egyre több és húzósabb bűncselekményt elkövetni, mert ha nem tartottam az ópiátszintet a szervezetemben, elkezdett rögtön dörömbölni, és követelőzni a jussáért. Ha nem jutottam hozzá naponta többször a heroinhoz, nagyon beteg lettem.
Elérkezett az idő, amikor már nem akartam heroinozni és bűnözni, de kellett. Kénytelen voltam segítséget kérni, mert sehogy sem tudtam egyedül felépülni szenvedélybetegségemből.”