Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Squash Kupa a Fejlesztő Napközi Otthonért

A squash, ez az egyre népszerűbb sportág nem csak annak tud örömet okozni, aki játssza, erre példa a Twist Olivér Jótékonysági Squash Kupa. A verseny bevételét ezúttal a sérült felnőtteket gondozó, XII. kerületi Fejlesztő Napközi Otthon javára ajánlották fel a szervezők.

Három évvel ezelőtt az egyik hazai squash-kupa bajnoka, Fejes Endre fődíjként egy kétszemélyes görög utat nyert – ám ő mégsem utazott el, hanem pénzre váltotta díját, a bevételből pedig huszonegy állami gondozott gyermeket vitt el nyaralni a Balatonra. Sporttársai – Welesz Balázs, Zelcsényi Miklós, Pozsár Noémi és Papp Zoltán Csaba – úgy érezték, követni kell a példáját, ezért elindították a Twist Olivér Kupát.
A Székesfehérváron rendezett első két bajnokság bevételét állami gondozott gyerekek nyaraltatására fordították, az idei, harmadik kupa nevezési díjaiból befolyó összeget pedig a XII. kerületi Fejlesztő Napközi Otthon javára ajánlották fel. A szervezőknek azért épp erre az intézményre esett a választása, mert idén a hegyvidéki Sportmaxban működő Lite Wellness Club biztosította térítésmentesen a verseny infrastruktúráját, és úgy látták jónak, ha itt, a kerületben támogatnak egy segítségre szoruló közösséget.

Squash_Kupa_a_Fejleszto_Napkozi_Otthonert
Welesz Balázs és Skripeczky Ákos adta át a verseny bevételét

A bevételt, 212 ezer forintot Sándorné Erdélyi Judit, az otthon vezetője vette át Skripeczky Ákostól, a Lite Wellness Club ügyvezetőjétől, valamint Welesz Balázstól, a verseny szervezőjétől. Az intézmény igazgatója köszönetet mondott a nagylelkű felajánlásért, és elmondta, hogy a pénzt szeretnék új központjuk kialakítására fordítani. Mint ismeretes, a XII. kerületi Fejlesztő Napközi Otthon a jelenlegi, Tóth Lőrinc utcai házból egy nagyobb, a Dobsinai utcában található régi iskolaépületbe költözne, ahol végre lakóotthont is kialakíthatnának a folyamatos ellátást igénylő, halmozottan sérült felnőtteknek.
A Lite Wellness Club tavaly decemberben már szervezett egy karitatív célú squash-kupát, amelynek bevételét – százötvenezer forintot – szintén az otthon javára ajánlotta fel. Azt az összeget akkor a Hegyvidéki Önkormányzat ugyanannyival kiegészítette, sőt, egy jótékonysági est keretében árverést is szervezett az intézmény javára. Ezen több százezer forint gyűlt össze az adakozó kerületi polgárok jóvoltából.

z.