A kerületi orchideák dicsérete

A tízezer fajnál is népesebb orchideacsoportnak nagyjából 45-50 faja él Magyarországon. Azért csak hozzávetőleges számot lehet mondani, mert a fajok elkülönítése a kutatók körében is vitás kérdés, ráadásul vannak hibridek és eltűnőben lévő típusok is. Ahhoz képest azonban nagynak mondható ez a szám, hogy még a rendszeresen kiránduló természetjárók is ritkán látnak vadon orchideát.
A Hegyvidék hasábjain néhány évvel ezelőtt megjelent egy rövid hír, amely arról számolt be, hogy két orchideafajt sikerült megtalálni a kerületben. Ezek a populációk aprók – alig tucatnyi egyedből állnak –, és nem is minden évben bontanak virágot. Jelenlétük mégis örömteli, hiszen a Hegyvidék természetközeli állapotának megőrzéséről, megőrződéséről tanúskodnak.

Pókbangó
A pókbangó egyike legszebb és legritkább orchideáinknak. Apró levelei között legfeljebb 25-30 centi magas virágszár emelkedik, amelyen néhány magányos virágocska nyílik egymás felett. Aki nem ismeri és keresi a növényt, biztosan elmegy mellette, hiszen szerényen meglapul az április végi, májusi réteken, ahol számtalan vadvirág bontja színes virágait.
Ha azonban mégis van szerencsénk megpillantani körömnyi virágát, érdemes alaposabban szemügyre venni. A virág felépítése a trópusi orchideákéhoz hasonló, csak a mérete csekélyebb. Közepén barna szirom (a mézajak) látható, amely finoman szőrözött, benne általában „H” vagy „X” alakú, világosabb mintázat figyelhető meg. A mézajak rovarra emlékeztető alakú és színezetű. Innen ered a növény neve is.
A virágot alkotó többi lepellevél zöldes színű, kevéssé feltűnő, sugár irányban szegélyezi a mézajkat. Ez az alak, kiegészítve a növényből áradó illattal, valóban egyes rovarok megtévesztésére szolgál. A „nőstények” illata és a látvány rabul ejti a tavaszi zsongásban felajzott hímeket, amelyek a növényre szállnak. Mire rájönnek az átverésre, már alaposan beporozták az orchideát.

Bíboros kosbor
A Budai-hegység egyetlen ismert pókbangó-állománya akkora botanikai szenzáció, hogy legfeljebb a környezet leírása során említenek meg egy másik – azonos élőhelyen előforduló, azaz kerületi – orchideafajt, a bíboros kosbort. Ez a növény – mint ahogy neve is utal rá – az orchideaféléken belül más nemzetséget képvisel.
A különbség első látásra is szembetűnő: az egész növény nagyobb, virágai tömött fürtvirágzatba rendeződnek, ezáltal feltűnő, tetszetős képet mutatnak. A 2-3 centiméter széles és arasznyi hosszúságú levelek levélrózsát alkotnak. Ennek közepén fejlődik a virágszár. Egy fürtöt akár 200 apró virág is alkothat. A növény magassága elérheti a 60-80 centit. Az egyes virágok fehér alapon rózsaszín pettyekkel díszítettek, nagyon változatosak. A mézajak alakja szeldelt, gyakran fogazott szélű, mérete kb. 2 centi.

Méhbangó
A Hegyvidék orchideabüszkesége a méhbangó is. Ez a növény habitusában a pókbangóra emlékeztet, de annál nagyobb, levele, virágszára és az egyes virágok is termetesebbek. A mézajak barnás alapon sárgás-rózsaszínes mintázatot visel. Közepén feltűnő vöröses vagy barnás „arc” látható. A lepellevelek szintén halvány rózsaszínűek, feltűnőek; a két külső széles, háromszögletű, a belsők feltekeredettek, csőszerűek. Növénytani szempontból kerületi előfordulása nem olyan jelentős, hiszen a Budai-hegységben több másik állománya is ismert.
A hazai orchideákkal kapcsolatosan még egy nagyon fontos tudnivaló van: mindegyikük természetvédelmi oltalom alatt áll. Eszmei értékük tíz- és százezer forint között mozog! Védelmük azonban nem csak ezért indokolt. Jelenlétük a fővárosban és kerületünkben különleges adottság, amelynek megőrzése minden itt élő közös feladata. Végül is nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy kétmilliós, európai fővárosban vadon élő orchideák szomszédságában élnek...

Barta István