Borünnep a Galéria 12-ben
Fotóválogatással kedveskedett a művészet- és borpártoló közönségnek a Galéria 12 a Szent Márton-napi újbor ünnepén. A Bor-Vidék című kiállítás képein az évszázados magyar szőlőtermelés jellegzetes tájai mellett a borivás művészi igényű ábrázolásai jelennek meg.
Nem is olyan régen a Hegyvidék jelentős része, és azon belül a Városmajort övező dombok, jó nevű szőlőtermő vidéknek számítottak. Egyebek közt ezért vett Barabás Miklós 1839-ben a Városmajor utcában egy nagy kiterjedésű szőlőst, ahol felépítette ma is látható klasszicista villáját.
A bor szeretete tehát régi hegyvidéki hagyomány, amit a Galéria12 Egyesület művészei ezúttal egy fotókiállítással elevenítettek fel. Kazinczy Gyöngyvér, Kecskeméti Kálmán, Maczkó Erzsébet, Németh Andrea, Pató Károly, Rainer Péter és Szél Ágnes képei a híres magyar bortermő vidékek jellegzetes épületei, megkapó látképei mellett a borral kapcsolatos emberi tevékenységeket és eszközöket örökítették meg. Valamennyi fotográfia portré, a tájé, az emberé, a tárgyaké – több, mint a pillanat egyszerű megragadása. Ahogyan a kiállítást méltató Fekete György belsőépítész fogalmazott, a bemutatott képek az első és második intuíció egyensúlyának hordozói. Erről a magyar szakirodalomban elsőként és egyedüliként Réti István festőtanár írt 1933-ban megjelent könyvében.
Réti azt mondta, hogy az elsődleges intuíció nem más, mint a művészt érő inger, érintés, amiből az alkotás születik. A művész ezt követően kilép a mű életéből, amely ettől kezdve a saját útját járja. A másodlagos intuíció önmaga is érintés, az a hatás, amit a mű a közönségre kifejt. Az ideális helyzet akkor áll be, ha ennek a kettőnek ugyanakkora az ereje. Erre azonban csak ritkán kerül sor: előfordul, hogy az alkotó megelőzi a korát, ilyenkor munkáinak nincs hatása a kortárs közönségre, máskor a gyenge művészi intuíció óriási sikert arat, ez vezetett a giccs műfajának kialakulásához.
Fekete György szerint az intuícióelmélet ugyanakkor a fotóművészetre csak megkötésekkel alkalmazható. A fotós ugyanis nem elképzelésekkel, költészettel, filozófiával, hanem első szándékból, mindig a valósággal dolgozik, azzal, amit az objektívvel befogni képes. Mégis, a fotót sohasem a gép, hanem az ember készíti, „ezért művészet és nem csupán a tények, a tárgy rögzítése a fotográfia”. Hajdanán egy korszak művészeti élete azért öröklődhetett át az utókorra, mert voltak olyanok, akik a jelentős művészek életét végigkísérték és dokumentálták – emlékeztetett a belsőépítész. A legújabb korban erre már nincs lehetőség, ma a fotósokon múlik, hogy megmaradnak-e az életművek. Ha ők nincsenek, lenyomatok sem lesznek.
Werner Karl Heisenberg Nobel-díjas fizikus egy budapesti előadásán úgy fogalmazott, a tudomány a létezőket fedezi fel, a művészetek viszont azzal foglalkoznak, ami nem is létezik. A fotó e gondolat határmezsgyéjén egyensúlyoz: használja a csúcstechnológiát, a tudomány eredményeit, miközben a nem létezőt kutatja. Ezt bizonyítja a Bor-Vidék kiállítás is, amely titkokat feszeget, megmutatja a nem létezőt, a tárgy mögött megbúvó valóságot.
Em.
A kiállítás megtekinthető: november 29-ig, naponta 8–22 óráig