Stresszkezelés a Pető Intézetben
Megterhelő munkát végeznek a Pető Intézet mozgássérültekkel foglalkozó munkatársai, ám testi-lelki gondjaik enyhítésével szervezett keretek között eddig senki nem foglalkozott. Egy uniós pályázat segítségével most már relaxációs tréningekre, egészségmegőrzést szolgáló sportfoglalkozásokra is járhatnak az alkalmazottak.
– Egy sportpszichológusként és stresszkezelő szakemberként dolgozó szakértővel korábban sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne kis segítséget nyújtani a kollégáimnak a mindennapok könnyebb elviseléséhez, a munkahelyi stressz, a magánéleti és anyagi gondok okozta feszültségek csökkentéséhez – meséli Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna főiskolai docens. A Pető Intézet munkatársát arról kérdeztük, mi adta az ötletet, hogy az uniós támogatású „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok” című (TÁMOP 6.1.2. A-09 jelű) pályázaton induljanak. Az ötletgazda lapunknak elmondta: a lehetőségek felmérését követően összeállítottak egy több részből álló munkahelyi egészségfejlesztő tervet, amire több mint hétmillió forint támogatást nyertek. A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének Gyakorló Óvodája, Általános Iskolája, Kollégiuma, Előkészítő Szakiskolája és Egységes Konduktív Módszertani Intézete által koordinált program 2010 novemberében indult, s ez év júliusában ér véget.
A program ideje alatt két alkalommal szerveznek egész napos rendezvényt a dolgozóknak. Az elsőt, az „Egyensúlynapot” tavaly tartották a Budai Sport Hotelban. Monspart Sarolta a testmozgás, a futás pozitív hatásairól beszélt, Gyalogh Ferenc az egészségmegőrzés lehetőségeit összegezte, Balassa Levente pedig a „lélekgondozás” eszközeit ismertette. A másik, június végi esemény során egy sportközpontban különféle mozgási lehetőségeket próbálhatnak ki az intézmény munkatársai.
E két rendezvényt egyéb foglalkozások kötik össze. Öt csoportban – csoportonként 12 fővel, összesen kilenc alkalommal – tapasztalt stresszmenedzsment-tréner, dietetikus, mozgásszakember foglalkozik az érintettekkel. Rendszeres sportolási lehetőséget is biztosítanak az alkalmazottaknak, előzetes igények alapján heti öt alkalommal két helyszínen szabadon választható az aerobik, a pilates, a fittball, illetve a gerinctorna.
Szilárd Zsuzsannától megtudtuk, hogy több mint 120 kollégája vesz részt a foglalkozásokon, és tőlük – bár a program még nem ért véget – már most kedvező visszajelzéseket kap. Van, akinek kevésbé fáj a háta, amióta tornázik, másnak a súlyproblémáira jelent megoldást a rendszeres testmozgás. Sokan érzik azt, hogy hasznos tanácsokat kapnak életvitelük jobb szervezéséhez.
A docens úgy véli, a programmal biztosan nem tudnak megoldani minden testi-lelki problémát, arra viszont lehetőséget teremtenek, hogy megmutassák a dolgozóknak, miképpen tehetik egészségesebbé az életüket. Ha ez sikerül, azzal nemcsak ők járnak jól, hanem azok a sérült gyerekek is, akiknek fejlesztése sok energiát, nagy odaadást igényel.
z.