Kissvábhegyi takarítás

Immár tizedszer gyűltek össze április 16-án délelőtt a környék lelkes és aktív polgárai, hogy – ahogyan a felhívásuk szólt – legalább a Kissvábhegyet kitakarítsák. A csapat gerincét a hegyen naponta megforduló kutyások alkották. A mintegy harmincfős társaság gyorsan végzett, a fél tizenegyes kezdés után délben már nem lehetett gumikesztyűbe bújtatott kezeket és szemeteszsákokat látni. Mindenki a Kissvábhegy tetejénél beszélgetett, a kutyák a füvön játszottak, a bogrács alatt égett a tűz, már rotyogott a halászlé.
Ebben az idillinek nevezhető pillanatban érkeztem. Bár a munkáról lekéstem, és kutyám sincs, mégis azonnal meginvitáltak. Amikor megtudták érdeklődésem célját, azonnal a „főnökhöz” vezettek. Persze senki nem sajátította ki a dicsőséget. Sorra mutatták be a társaság tagjait, akik nélkül az egész kezdeményezés fabatkát sem érne. Végül mindenki megnevezett maga helyett legalább két-három embert, így demokratikus végeredmény született: mindnyájukra szükség volt a sikerhez.
Kérdezni sem kellett, mesélték az élményeket, tapasztalatokat. Például a legfontosabbat: azért megy ilyen gyorsan a takarítás, mert évről évre kevesebb a szemét. Eleinte több konténert töltöttek meg, ma „csak” tucatnyi szemeteszsák telt meg a szűken tízhektáros zöldterületen. Ennek oka az év közbeni odafigyelés és a társadalom lassú változása. Ahol rend van, ott kevésbé szemetelnek.
Persze kirívó esetek most is akadnak. A vandálok után néha a fa szemétgyűjtőket kell rendbe hozni, és van, aki a környékről rendszeresen idehordja a háztartási szemetét. A hangulat mindezek ellenére pozitív, hiszen aki gyakran jár fel, maga is meggyőződhet arról, hogy a hegy kulturált, békés képet mutat az év minden szakában, nem csak ezen a virágzó fákkal, madárdallal és friss zöld lombbal érkező tavaszi hétvégén.

Barta István