Gúzsba kötve táncolni

Agárdy Gáborról régóta köztudott volt, hogy nemcsak színésznek tehetséges, de nagyszerű képzőművész hírében is állt – a MOM Kulturális Központban bemutatott, az ikonhagyatéka csaknem felét átfogó tárlatot látva bárki megállapíthatja: joggal. A december 22-ig látható kiállítást megnyitó Fonti Krisztina alpolgármester is azt emelte ki először, hogy Agárdy Gábor neve hallatán a színész és emlékezetes alakításai jutnak eszünkbe. „Az ikonfestéssel a színjátszás révén ismerkedett meg az Egri csillagok bulgáriai forgatási helyszínén – idézte fel a történetet. – A látottak olyan erős hatással voltak rá, hogy elhatározta, hazatérve ő is megpróbálkozik vele. Kiállításai számtalan településre, még Moszkvába is eljutottak. A mostani tárlat méltó kísérője a hegyvidéki adventi programoknak, igazi szellemi segédletet ad a felkészüléshez, az elmélyüléshez.”
Feledy Balázs művészettörténész szerint „Agárdyban már hatévesen mocorgott a tehetség, és színészi pályája kezdetén felszínre tört rajztehetsége is”. Amikor a hatvanas években rabul ejtették az ikonok, először komoly kutatásokba kezdett, orosz és német nyelvű szakkönyvekből igyekezett elsajátítani a technikai fogásokat. Az előbbi nyelvet a hadifogságban volt kénytelen megtanulni, míg utóbbiból szótárazva próbált információkhoz jutni.
„Az ikonfestéshez tudatosság és műveltség, emellett elmélyült technikai ismeretek is szükségeltetnek, mindemellett pedig háttérbe kell szorítani a saját személyiséget, úgy is mondhatnám, gúzsba kötve kell táncolni” – fogalmazott Feledy Balázs. – Művészileg megkomponáltak, letisztultak az ikonjai, amelyek láttán a gregorián dallamokra asszociálunk.”
Sütő András Ádvent a Hargitán előadásának egy rövid részlete után Kubik Anna színművész emlékezett a pályatársra. Ha gondolatmenetét – vagyis hogy Agárdy Gábor több volt, mint Zetelaki Dániel, és Agárdy Gábor több volt, mint Agárdy Gábor – folytatjuk, elmondhatjuk: a november 23-i rendezvény több volt, mint egy kiállítás megnyitója. Emlékezés volt, tisztelgés és búcsú is egyben.

*

A zsúfolásig megtelt MOM-kupolateremben a művész tisztelői és barátai gyűltek össze. Az ikonok előtt sétálva mesélte el Palásthy György és felesége, hogy Agárdy életében, identitásában mennyire meghatározónak bizonyult örmény származása és őseinek tisztelete. „De nemcsak ő volt nagy művész – súgta meg a filmrendező –, hanem a felesége is, Rácz Boriska, az Operaház príma balerinája; ó, ha látta volna a Bahcsiszeráji szökőkút főszerepében! Feledhetetlen volt” – emlékezett vissza Palásthy György, azonnal lehetővé is téve, hogy néhány szót válthassunk az özveggyel.

– Tele van a lakás a férjem munkáival – mesélte Rácz Boriska –, hiszen nemcsak ikonokat festett, de szinte mindenben kipróbálta magát. Ezért is szoktam azt mondani, hogy bár lassan hat éve elment, az otthonunk minden négyzetcentimétere annyira őt idézi, hogy ettől állandóan jelen van.

Van kedvence a művei közül?

– Mindegyiket nagyon szeretem, az életem részei lettek, de ha ki kellene emelnem valamelyiket, talán a Gábriel arkangyal és a Gyöngyös Krisztus lenne az.

Épp ez utóbbi láttán gondolkodtam el azon, hogy egy olyan impulzív, csupa élet és csupa tűz ember hogyan volt képes ennyire aprólékos, részletekben gazdag műveket alkotni. Szinte elképzelhetetlen, honnan volt ehhez türelme.

– Tudja, ez volt számára az ellensúly. A színpadon, vagy a forgatások idején felgyűlt feszültség csodálatos türelemmé tudott szelídülni, amikor az ikonokat készítette. E kettő kellett ahhoz, hogy egyensúlyban tudjon maradni.

A. I.