Pósa Zoltán, az ezeréves kamasz

Régi és új, szent és profán, magyar és európai. Csak néhány jelző azok közül, amiket Madarász Imre irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem italianisztikai professzora használt Pósa Zoltánra utóbbi költői estjén a MOM-ban. A költő műveiben a modern és az ősi egyaránt megtalálható, talán ezért is tartják őt a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának.
Zsoltárreminiszcenciák, az avantgárdból ismert motívumok szólaltak meg egymás után. Az „ezeréves kamasz” bátran használta a szavakat, nem törődve azok következményeivel. Az író, bár 1948-ban látta meg a napvilágot, a pletykák szerint megtalálta a Gilgames által keresett örök fiatalságot. Megjelenése, kisugárzása és művei alapján nem nagyon lehet meghatározni valós korát. Talán hatvan? Esetleg ötven? Ezer csak nem lehet! A kamaszosan huncut mosoly az arcán és az ezeréves bölcshöz illő gondolatok, bizony, megtévesztők.
„Pósa Zoltán nem lehet hatvanesztendős – ő ezeréves. Reneszánsz ember, örökifjú, sokoldalú költő, aki mindig a harmóniára törekszik, és ezt monumentális műveiben át is tudja adni olvasóinak. Az Aranykori tekercsek és a Fehér bohóc feltámadása a legjobb példák erre” – jellemezte őt Madarász Imre.
A költői est egyik meghatározó motívuma a humor volt. Bálint Márta színésznő olvasott fel verseket, prózarészleteket. Az egyik próza elég gazdag volt obszcén kifejezésekben. A költő felolvasás közben végig a közönséget figyelte. Vajon ki hogyan reagál a nyomdafestéket nem tűrő szavakra? Volt, aki zavarában a padlót vagy a plafont nézte, az újabb és újabb „olyan” szavak hallatára mindig kicsit összerezzent, míg mások, Pósa Zoltánhoz hasonlóan, szenvedtek a nevetés visszatartásával. Pedig e műnek is komoly üzenete van. Az értelmiségi rétegben dolgozók szóhasználatának, viselkedésének szemléltetése céljából a mű főszereplői egy káromkodó újságírónő és annak mocskos gondolatai.
Az est másik fontos témája a hit és a haza volt. „Számomra az isteni hit evidencia. Műveim miatt sokan hisznek katolikusnak, pedig református vagyok. Templomba is sűrűn járok” – mondta az író, aki Trianon ügyét is a szívén viseli. Több költemény született az elcsatolt magyar területekről és azok végtelen szeretetéről.
Hitvesi vers. A szókapcsolat hallatán sokan a régi nagyokra, Petőfire, Radnótira, Adyra gondolunk. Elavultnak tűnhet a mai kor emberének, hogy a művész múzsája a felesége. Barna Márta, Pósa Zoltán hitvese számtalan vers ihletője, szereplője. A kortárs irodalmárok és férfiak közül kevesen merítenek pozitív inspirációt a házastársuk iránt táplált érzéseikből. Mit is várhatnánk egy olyan világtól, aminek középpontjában a számítógép áll?!
„Még szerencse, hogy nem pendrive-on, hanem könyvben jelent meg a mű!” – jegyezte meg viccesen köszöntőjében Pokorni Zoltán polgármester, aki lapunknak külön kiemelte, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat csaknem az összes Pósa-kötet megjelenését támogatta. „Pósa Zoltán egy formabontó, megfékezhetetlen kamasz – mondta. – Gátlástalanul leírja, amit gondol. Jó, ha valaki önmagára és nem a szabályokra hallgat. Számomra az istenes versei voltak a legmeglepőbbek. Bátran nyúlt olyan pontokhoz, amelyekhez bizony jó adag merészség kell!” A polgármester hozzátette, az önkormányzat kötelessége támogatni a kultúrát, hiszen ez képes egyben tartani a közösségeket, kiszakítani a magányos embereket a szürke mindennapokból.
„Nincs igazán célközönségem. A buddhista példázatot használnám erre: az íjász nem a célpontra koncentrál, hanem a céllal azonosul. Azonosulni akarok minden olvasó magyar emberrel, végzettségtől, nemtől, társadalmi rangtól és kortól függetlenül” – határozta meg közönsége összetételét Pósa Zoltán, aki azt is elmondta, a tollat akkor teszi le, ha az már kiesik a kezéből. Következő műve, a Szökés és vezeklés jövőre jelenik meg, amennyiben megkapja a kellő szponzori támogatást.

Pósa Zoltán számtalan kitüntetést, díjat tudhat a magáénak, az olvasót azonban inkább művei minősége érdekli. Egyszerre régi és új, szent és profán, magyar és európai. Két szóval: egyszerűen jó.

B. M.