Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Angyali_uzenet_a_Barabas_Villaban1

Angyali üzenet a Barabás Villában

Angyalok, kerubok, szeráfok és puttók ihlették azokat a művészeket, akik a Barabás Villa idei utolsó kiállításának alkotásait készítették. A művek célja elsősorban az, hogy eszünkbe jusson, a karácsony nem csak a vásárlásokkal, sütéssel, főzéssel járó káoszról szól.

Aki azt hiszi, hogy a tipikus angyalkák a már megszokott ábrázolásban jelennek meg a Barabás Villa új kiállításán, téved. Sokszor mondjuk a művészekre, hogy másik dimenzióban élnek, kicsit elvontak. "Egy pacni itt, két vonal ott, foltok jobbra, balra, végül is egy óvodás is jobban rajzol..." – gondoljuk. Bevallom, én is így szemlélgettem az itt kiállított műveket.
Angyali_uzenet_a_Barabas_Villaban2Például Orosz István Dali és a Szent család című rézkarca közelről angyalok és puttók sokaságának tűnt. Nem értettem, hogy kerül ide Dali, ezért legyintve egyet továbbléptem – majd hirtelen kirajzolódott a szürrealista művész arcképe. Ez az "aha!" érzés átértékelt mindent.
"Ahányan vagyunk, annyiféleképpen viszonyulunk ezekhez a lényekhez. Tudunk-e még eltűnődni egy kép alapján? A tizenhárom művész egyetlen témát különböző stílusokban dolgozott fel, megannyi megközelítésből" – mondta köszöntőjében Lázár Zsuzsa, a Budai Rajziskola igazgatója. Az említett tizenhármak: Auth Attila, Elekes Károly, Lovas Ilona, Manninger Mária, Nagy Zopán, Ocskay László, Olajos György, Orosz István, Solti Gizella, Stefanovits Péter, Véssey Gábor, Veszely Beáta és Veszely Ferenc.
Az egyik legérdekesebb kép a vegyes technikával készült Holdpiramis. Alkotója, Olajos György szívesen magyarázta el a mondanivalóját: "A holdnak nagyon sokféle arca van. Itt a telihold hideg fényében látható a növények burjánzása. A mintában egy virágokat ábrázoló kép negatívja van." Mint említette, a családtagjai segítségét is sokszor kellett kérnie, mivel bizonyos technikai megoldásoknál kevésnek bizonyult a két keze.
"A legfontosabb, hogy ne felejtsük el: a megváltó eljövetelére készülünk – mondta köszöntőjében Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke. – Nemcsak a karácsonyfát kell feldíszíteni, hanem a lelket is felkészíteni. Az ilyen és ehhez hasonló hegyvidéki kiállítások, az itteni műalkotások segítenek abban, hogy az ünnep valós tartalmára koncentráljunk."

BM

 

A kiállítás megtekinthető: 2012. január 3-ig, hétköznap 10–18, szombaton 10–12 óráig. Cím: XII., Városmajor utca 44.