A félelemnélküliség felszabadít

Balczó András 1938-ban Kondoroson született; másfél éves volt, amikor evangélikus lelkész apját Nyíregyházára helyezték át, így ott töltötte gyermekkorát. Apja miatt nem vették fel a nyíregyházi gimnáziumba, ezért az első évben a debreceni református kollégiumban tanult, ahol lehetőséget kapott arra, hogy hetente egyszer úszásedzésre járhasson. Másodikban már felvették a nyíregyházi középiskolába, itt azonban nem volt uszoda, ezért atletizálni kezdett. Aztán egy ismerős révén a lovaglással is megismerkedett. Tizenhat évesen már tudta: öttusázó akar lenni. Érettségi után Budapestre került, a Csepel SC sportolója lett.
„Rögtön világbajnok akartam lenni” – mesélte Balczó András a MOM Kulturális Központ színháztermében tartott előadásában. Tehetsége és hihetetlen akaratereje szinte repítette a sikerek felé, 1957-ben országos bajnok lett, 1958-ban a világbajnokságon hatodik helyezést ért el, egy évvel később már ezüstérmet nyert. Rómában 1960-ban az olimpiai bajnokcsapat tagjaként egyéniben negyedik helyezett lett, 1961-ben pedig bronzérmes a vb-n.
Fordulópontot jelentett az életében az 1962-es esztendő. Máig pontosan emlékszik arra a nyári napra, amikor az óbudai Duna-parton sétált, és egyszer csak a vízen, motorcsónakkal megjelent egy ismerős edző, aki odaszólt neki: „Bandi, telefonáltak az újpesti öbölbe, meghalt az édesapád!” Először döbbenet és tanácstalanság lett úrrá rajta, ezt követően azonban elárasztotta a nyugalom: már tudta, hogy Isten létezik valahol. Tizennyolc éves kora óta ugyanis – kortársaihoz, edzőihez hasonlóan – úgy gondolta, Isten nincs, az csak olyasmi, amit idős emberek találtak ki maguknak kapaszkodónak. Mint mondta, rá kellett ébrednie, hogy tévedésben élt.
Balczó András 1962 őszén a negyedik helyen végzett a vb-n, aztán 1963-ban, 1965-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1969-ben egyéni világbajnoki címet nyert. 1969 kivételével mindannyiszor a győztes magyar csapat tagja volt Török Ferenccel és Móna Istvánnal. Az 1970-es vb-n egyéniben ezüstöt, csapatban aranyat nyert. Az 1968-as mexikói olimpián a győztes csapat tagja, egyéniben azonban épphogy lecsúszott a bajnoki címről – ezüstérmes lett.
„Az elvárások miatt egyre görcsösebbé váltam, amikor már csak egy karnyújtásnyira volt az aranyérem” – magyarázta. Nagyot csalódott magában, de épp az összeomlásban találta meg azt az állapotot, ami a kiutat jelentette: „Rájöttem, felesleges többé szoronganom, nyugodtan kockáztathatok. Meg is érkezett a várva várt szabadság, a félelemnélküliség felszabadított.” Ezt igazolja 1972-es olimpiai sikere, Münchenben könnyed versenyzéssel állhatott a dobogó legfelső fokára.
Az olimpikon szerint a félelem kiszorítja az emberből az alkalmasságot, a félelmet viszont csak szeretettel űzheti ki magából az ember. Úgy érzi, a sikereit és „minden jót, ami rászakadt”, a Teremtőnek köszönheti. Isten kegyeltjének tekinti magát, aki „eldobott kőként repült”.
Pályafutása csúcsán, 1973-ban vonult vissza a versenyzéstől. Ezután a szakvezetésre készült, aminek érdekében két diplomát is szerzett a Testnevelési Főiskolán. Hogy a sportág közelében maradhasson, az öttusaistálló belovaglójaként dolgozott megalázóan alacsony fizetésért. A megbízásra azonban hiába várt, különösen azután, hogy 1976-ban Kósa Ferenc portréfilmet készített róla. A Küldetésben ugyanis nyíltan vallott arról, hogy egyedül Istentől várja élete elrendezését, ez pedig nem tetszett az akkori kultúrpolitika irányítóinak. Három hét után levetették a filmet a mozik műsoráról.
Balczó András 1983-tól szellemi szabadfoglalkozású. Feleségével, Császár Mónikával, a müncheni olimpián bronzérmes tornásszal tizenkét gyermeküket nevelik budakeszi házukban, amit Balczó maga épített. Harmincnyolc évesen lett először apa. A Küldetés című film óta több mint 2500 alkalommal találkozott emberekkel, tartott előadásokat, élménybeszámolókat pályafutásáról, keresztyén hitét megvallva az országhatáron belül és kívül.
„Amikor elkeserednek az emberek, akkor hívnak gyakrabban” – mondta a Nemzet Sportolója. Szerinte ma az anyagiakért a lelkünket akarják megszerezni a pénzvilág urai, akik a zsarolhatóság állapotában tartják az országot. Úgy vélte, azért vagyunk függőségben, mert nem merünk teljességgel ráhagyatkozni a Teremtőre. Azonban ha hagyjuk, hogy Isten „elfoglalja a dobogó legfelső fokát” a lelkünkben, akkor teljességre juthat az életünk.

z.