Harcsa Veronika: „Egy őrangyalt szeretnék magam mellé”
Harcsa Veronika a Hegyvidéken született, a Zirzen Janka utcában lakott négyéves koráig. A környékről sokáig csupán kisóvodás emlékképei maradtak. Tavaly, 28 évesen, a nemzetközileg ismert dzsesszénekesnő visszaköltözött a Kis-Svábhegy oldalára. Nyáron az erdőben kocog, most zenére ugrókötelezik az ablaka előtt, és gyönyörködik a panorámában. Advent idején, a Mikulás- és karácsonyvárás közepette beszélgettünk vele.
Mit hozott önnek a Mikulás?
– A nagykönyvében még szüleim kislányaként vagyok nyilvántartva, a kiscsizmám náluk került az ablakba, így várnom kell a hétvégéig, hogy megtudjam, virgácsot vagy szaloncukrot. Viszont gyönyörűre sikerült a Mikulás-estém. A zenekarommal főpróbát tartottunk a Bárka Színházban adott dupla koncertünkre, és jelen volt műsorunk díszvendége is, Kulka János színművész.
Miképpen találtak egymásra?
– Amikor elhatároztuk, hogy férfi szereplővel bővítjük ki a huszadik századi magyar költők verseit feldolgozó, Lámpafény című albumunkról elnevezett műsort, elsőként az ő karaktere ugrott be. Szerencsénkre tetszett neki az ötlet, szívesen vállalta a narrátor szerepét. Ragyogóan ellensúlyozta az énekszámokat. Prózai szövegeket adott elő, amelyek többnyire a szerzőkről szólnak. Közelebb akartuk hozni a költőket a hallgatósághoz.
Mit kért karácsonyra?
– Már azt is tudom, hogy a kérésem meghallgatásra talált… Életem legromantikusabb szentestéjét fogom eltölteni Párizsban a kedvesemmel. Először leszek külföldön karácsony idején, ennél különlegesebb ajándékot nem is kérhettem volna. Huszonötödikén jövök vissza, akkor tartjuk a családi karácsonyt a szüleimmel és a húgommal.
Egy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára a terveiről. Mi történt azóta?
– Továbbra is két zenekar dominálja az életemet. A Harcsa Veronika Quartet megjelentette a negyedik lemezét, a Bin-Jippel a második albumunkon dolgozunk, így az esztendő második felét gyakorlatilag stúdiófalak között töltöttük, már amennyire a sűrű programunk engedte. Összességében 2011, úgy szakmailag, mint egyénileg, sok boldogságot hozott számomra.
Sokat hallunk a külföldi sikereikről. Melyik idei útjára emlékszik vissza a legszívesebben?
– A legegzotikusabb úti célunk kétségtelenül Új-Delhi volt júniusban. Az év fénypontját jelentette a kvartett számára… Csak néhány napot töltöttünk kint az ottani magyar intézet vendégeiként, de életre szóló élmény volt! Kibővített formációban szerepeltünk, csatlakozott hozzánk Gyémánt Bálint gitárművész és két fúvós is. A gálaesten egy indiai zenekarral léptünk fel.
Indiai dzsesszzenekar…?
– Dehogyis! Hagyományos indiai zenét játszottak. A dzsessznek és az indiai klasszikus zenének a találkozási pontja az improvizálás. Ha egyikük előjátszott egy motívumot, arra mindannyian improvizáltunk. A végén beékeltem az Édesanyám rózsafája című magyar népdalt is. Bár nem vagyok népdalénekes, odaillőnek éreztem.
Magyarul?
– Természetesen! Hatalmas sikert aratott.
Önnel nemcsak a koncerttermekben, de a rádióban, televízióban, sőt magazinok címlapjain is sokszor találkozunk az utóbbi időben. Hogyan lehetséges, hogy még nem szippantotta fel a „celebkultusz”?
– Következetesen kerülöm az olyan válaszokat, utalásokat vagy tevékenységeket, amelyek alkalmat nyújtanának arra, hogy kívülálló átlépje a magánszférám határait. A média előbb-utóbb megérzi, ha valaki hajlandó közreműködni. Az úgynevezett „celebek” nagy része tudatosan generálja, majd ápolja az érdeklődést maga iránt, mert a szereplés, a nyilvánosság a lételemük. Úgy érzem, az újságírók ma már nemcsak megismerték, de tiszteletben is tartják az elveimet.
Egy tévéműsorban „underground dívának” titulálták… Nem érzi degradálónak a kijelentést?
– Dívának ugyan nem érzem magam, de az underground jelző talán abban az értelemben helyes, hogy nem vagyok mainstream előadó. Az underground kifejezés hazánkban már összemosódott a különlegessel, az egyedivel.
Az ismertség kritikával is jár. Fáj, ha valakinek nem tetszik, amit csinál?
– Ami fájt pályafutásom elején, az a blogokon zajló szabadszájúság volt. A névtelenségtől felbátorodott emberek illetlen modora, egyesek céltudatos rosszindulata. Ma már nem olvasok kommenteket. Csupán a névvel ellátott kritikáknak tulajdonítok jelentőséget. A partnereim, a számomra fontos személyek véleményét is szívesen meghallgatom. Azokból sokat tanulok a jövőt illetően.
A jövőt említve: van dédelgetett terve 2012-re?
– Több is... Annyit elárulhatok, hogy lesz egy élő DVD-felvételünk, különleges formációban. A helyszín még nem végleges, ám akit érdekel, az a Facebookon nyomon követheti a fejleményeket.
Ha a párizsi út mellé kérhetne még valamit karácsonyra, mi lenne az?
– Egy őrangyalt szeretnék magam mellé. Olyannyira pezsgek, annyi izgalmas szakmai és magánéleti elképzelésem van, hogy szükségem lenne valakire, aki óv és segít, hogy minden vágyam teljesüljön.
Somogyvári D. György