Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Karacsonyi_alom

Karácsonyi álom

Különleges zenei produkcióban kapott helyet a Kós Károly iskola kórusa. A hegyvidéki gyerekek a magyar könnyűzene képviselőivel, Wolf Katival, Szekeres Adriennel, Pély Barnával és Royjal közösen énekelnek a Karácsonyi álom című dalban. Sőt, szerepelnek is a számhoz készült videoklipben, amelyet elsőként egy televíziós show-ban láthattak a nézők.
A slágergyanús darabot a hollywoodi sztárokkal, többek között John Malkovich-csal és Clint Eastwooddal is dolgozó, a családjával a Hegyvidéken élő Balázs Ádám szerezte. Mint elmondta, számára is új volt a feladat, ugyanis a mostani az első nagyközönségnek írt karácsonyi dala.
„Az utóbbi években valahogy úgy alakult, hogy minden filmes munkám a felnőtteknek készült, így a különböző horrortörténetek és érzelmi drámák megzenésítése után igazi felüdülés volt egy ilyen dal megírása. Annál is inkább, mert végre olyan zenét komponálhattam, amit a hat- és nyolcéves kislányom is örömmel hallgat és dudorászik játék közben” – mesélte a zeneszerző, aki az eddigi munkáiban is szívesen támaszkodott a gyerekhangra. Azt tartja ugyanis, hogy az őszinte, érzelmileg tökéletesen tiszta előadásmódnak köszönhetően ennek semmihez sem hasonlítható, varázslatos hatása van.
Magától értetődő volt tehát, hogy gyerekeket is meghív a Karácsonyi álom felénekléséhez. A választása végül a Kós Károly iskola kórusára esett, ami részben a családi kötődéseknek is köszönhető. „Édesanyám tizenkét évig volt az iskola ének-zene tagozatosainak énektanára, ráadásul mindkét gyerekem a Kósba jár, így jól ismerem az ott zajló munkát. Éppen ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy a döntést elsősorban szakmai alapon hoztam. Meggyőződésem ugyanis, hogy a Kós Károly iskoláé Budapest egyik legjobb és legnívósabban felkészített gyerekkórusa, amiről a felvételek elkészítése közben a teljes stáb meggyőződhetett” – hangsúlyozta Balázs Ádám.
Megtiszteltetésnek nevezte a felkérést Mitók Monika kórusvezető, aki elmondta, hogy örömmel vegyes izgalommal vettek részt a felvételeken, hiszen most történt meg először, hogy az egész országnak énekelhettek.

knp.