Schrammel Imre: „A gondolataim a kezeim előtt szaladnak…”
Schrammel Imre fölött nem akar elszállni az idő. A Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas keramikus úgy találja, a „szépkor” azzal jár, hogy egyre több dolgot akar megvalósítani. Ám bevallja, jó évet zár, a szakmának még szüksége van rá. Hegyvidéki otthonában beszélgettünk vele.
A panorámaablak alatti kertben öreg erdei feketefenyő terpeszkedik, ágai között kukucskál be a delelőre kapaszkodó téli nap. Az üveg innenső oldalán a cserépben viruló szobafenyőn már néhány adventi dísz ékeskedik. Schrammel Imre követi a tekintetem, és alig észrevehetően elmosolyodik.
– A feketefenyő már itt állt, amikor megvettük a telket. Fiatal volt, éppen az ablakig ért. Annak idején őt díszítettük fel karácsonykor, többnyire jelképesen. A szemünk előtt volt, megnyugtató, kellemes érzést adott. Gyönyörű látványt nyújtott, amikor leesett a karácsonyi hó. Mióta kinőtte ezt a szerepét, eledelgombócokat aggatunk rá cinkéknek és más madaraknak. Most azok repkedésében, sürgölődésében gyönyörködünk…
Feláll, a nappalivá alakított műterem könyvtárához siet, leemel egy kanári méretű, színes műanyag madarat, és elém helyezi az asztalra.
– Japánban szintén megünneplik már a karácsonyt. Ilyen elemmel működő madárkákat helyeznek a fenyőfára. Ha gyengéden megérintik az ágat, a madár csipogni vagy énekelni kezd.
Sok mindenről beszélgettünk az évek folyamán, ám a karácsonyról eddig még nem. Kezdjük a Mikulásnál! Miképpen éli meg a december eleji napokat?
– Én ugyan már nem teszem ki az ablakba a csizmámat, nem kockáztatom a virgácsot, de a két unokámmal – akik valójában már a nyakigláb kamaszkor végén járnak – még átélem ennek a kedves hagyománynak a szellemét.
Ön a serdülő kisfiú korát élte a háború éveiben. Maradtak karácsonyi emlékei azokból az időkből?
– Szomorúság keveredett a hangulatba, mivel elsötétítés volt, néptelen, kivilágítatlan utcákkal, az emberek sötét függönyök, vagy ablaküvegre ragasztott fekete papírok mögött gubbasztottak. A szülők igyekeztek klasszikus karácsonyt rendezni számomra – egyke gyerek voltam –, fadíszítés, mennyből az angyal, csillagszórók, gyertyafény és ajándékok, de egyre nehezebb volt a dolguk. Homályosan emlékszem, egyszer nagyon beteg lettem, kanyarós, kevertem a valóságot a lázálmomban megjelenő angyalkaképekkel… Nagyon szerettem barkácsolni. Tizenegy éves voltam, amikor bejöttek az oroszok. A boltokban alig lehetett kapni valamit. Karácsonykor én magam faragtam az ajándékokat. Még a fára is repülőgépet akasztottam. Diót festettünk be aranyvízfestékkel, amíg a készlet tartott, és jutott néhány gyertya is. A következő évben már fenyőfa sem volt. Valahol szereztem egy örökzöld tuját, titokban azt díszítettem fel. Meg akartam lepni vele a szüleimet. Anyám sírva fakadt, amikor meglátta, azt mondta, a tuja a temető szimbóluma, karácsonykor nem szabad behozni a házba. Kitettem az udvarra, de sokáig törtem a fejem a talányon. A karácsonyfa a békesség és az öröm jelképe, míg a tuja, amely épp olyan örökzöld, pontosan az ellenkezője…? Nem értettem. Ám igaza lehetett anyámnak, mert évekkel később láttam Olaszországban, a ciprus olyannyira az ottani temetők fája, hogy ritkán lehet látni házak kertjeiben.
Ugorjunk hét évtizedet! Mit jelent önnek a karácsony ma?
– Szerényen ünnepelünk, nem csapunk lakomát, egyszerű ételeket eszünk. A karácsony számomra az elgondolkodás ideje. Visszavonulok a műhelyembe, visszahúzódom az egész évi rohanástól. Próbálok megoldani olyan technikai talányokat, kialakítani formákat, melyekre nem jutott időm az esztendő folyamán. Nincs telefon, kapucsengő, előjegyzési naptár. A mesterségemnél az a probléma, hogy ha elkezdek valamit, azt nem lehet abbahagyni. Az agyagnak állandóan változik a jellege, a képlékenysége, a hőmérséklete, nem lehet félretenni, mert megdermed, és nem lehet ugyanazzal a puhasággal, simasággal folytatni. Egyszóval, karácsonykor befelé fordulok, és olyasmivel foglalkozom, ami egész évben izgatott.
Az elgondolkodás kifejezést használta. A feje vagy a keze vezérli alkotás közben?
– Nehezen tudom elválasztani a kézzel való pepecselést a formális gondolkodástól, amit ma annak nevezünk. Ha rajzolok, a vonalak rendszeréből kibontakozik valami, ami további gondolkodásra inspirál. Az agyagmunka egyszer csak formát ölt, ami csak hasonlít arra, amit elképzeltem. Gondolatok társulnak hozzá, megváltozik az ötlet jelentése.
Van karácsonyi ihletésű alkotása?
– Próbáltam olyan kerámiát készíteni, amely valamilyen módon összefügg a fénnyel, mivel karácsonykor valójában a fény visszatérését ünnepeljük. Miképpen lehet kihozni az agyagból, máz nélkül? Milyen forma felelne meg? Milyen a természete? Eddig még nem sikerült megvalósítanom, amit elképzeltem magamban. A gondolataim a kezeim előtt száguldanak…
Célzott arra, hogy rendkívül elfoglalt, tele van tervekkel. Mi a legközelebbi ezek közül?
– Ha befejeződik a Vigadó renoválása, az emeleten lesz egy hatalmas kiállítóterem. Két esztendő múlva, azaz nyolcvanéves koromban ott szeretnék életműtárlatot rendezni. Jövőre az energiám jó részét erre az ügyre fordítom.
Somogyvári D. György