Árnyékkedvelő szobanövények
A lakásban a növények legjobb helye a napsütötte ablakpárkányon van, de minden szobában akad olyan árnyékos zug, ahová szívesen tennénk növényeket. A természetben ilyen – első látásra mostoha – körülmények között is sok és váratlan szépségű fajt találunk.
A kertészek régóta foglalkoznak egy elvi kérdéssel: vajon a kevés fényben is fejlődő növények helyes elnevezése árnyéktűrő vagy árnyékkedvelő? Abban az esetben, ha az adott faj jobban fejlődik több fényben, akkor inkább az első verzió látszik helyesnek. Sok faj azonban csak az árnyékos termőhelyeken tud fennmaradni, ha „jobb” körülmények közé kerül, akkor nem képes sikeresen versenyre kelni az ott élő növényekkel. Ezeknél az alkalmazkodás olyan stratégia, ami a túlélést biztosítja, így akár árnyékkedvelőnek is tekinthetők.
A szobai növények esetében a kertészek a természetben is kevés fényt igénylőket alkalmaznak, amelyeket az erdők alján lehet megtalálni a világ minden pontján. A hazai erdőkben ilyenek például a páfrányok. Ezek nem igényelnek közvetlen megvilágítást, sőt, sziklák tövén, kutakban vagy északi lejtőkön olyan helyeken is kifejlődnek, ahová sosem jutnak el közvetlenül a nap éltető sugarai.
Más fajok igénylik az időszakos megvilágítást, legalább a lomb rései közt néhány másodpercre áttörő napsugarakat. A trópusi erdőkből származik a legtöbb árnyékkedvelő szobanövény, mivel ezeken a helyeken több lombkoronaszint is kialakul, így a talajra jutó fény mennyisége minimális, valamint a szobaihoz hasonló hőmérsékleti körülmények uralkodnak egész évben. A szobai klímával ellentétben azonban a trópusi erdőkben magas a páratartalom, amit a növények szobai tartása esetén is biztosítani kell. A pára igénye és a fényhiány tűrése ideális fürdőszobai növényekké teheti ezeket a fajokat.
Az árnyékkedvelők közül több népszerű szobanövényként van jelen sok lakásban, mégsem tekintjük őket árnyéki növénynek. Ilyen például a kontyvirágfélék közé tartózó könnyezőpálma (Monstera), amely nem pálma, hanem egy őserdei futónövény. A talajon kicsírázva éveken át kúszik felfelé egy fatörzsön, mire eléri a fényt, és kialakulhatnak hatalmas, szabdalt, lyukacsos levelei. A szobában nincs lehetősége tízméteres magasságokba kúszni. Bár zokszó nélkül viseli a tartós félhomályt, levelei akkor lesznek a legszebben szabdaltak, ha sok fényt kap.
Hasonlóan jól fejlődik árnyékban a begónia is, amelyet inkább érdekes levélszíne miatt tartanak cserépben. A lila fonák eredeti funkciója a levéllemezen felülről átszűrődő fény visszaverése, így a hasznosítható hullámhosszú fénysugarak oda-vissza áthaladnak a levél fotoszintézist végző sejtjein, azaz a növény kétszeres hatékonysággal köti meg a bennük rejlő energiát.
Korunk egyik legnépszerűbb szobanövénye, a Zamioculcas nem nevezhető árnyékkedvelőnek, legfeljebb árnyéktűrőnek. Fejlődésében szinte közömbös a fény mennyisége, árnyékban és fényárban is szépen díszít. Általános igénytelensége egyébként sok lakásban, irodában hozzásegíti, hogy más szobanövényeket túlélve egyeduralkodóként maradjon fenn.
Igazi árnyékkedvelő növényként a legkedveltebb talán a gyömbérvirágúak közé sorolt maranta (magyarul nyílgyökér a neve, de nem szokták használni), amely gyűjtőnévként számtalan fajt magában foglal a világ valamennyi trópusi területéről. Díszítőértékét a különleges színű levelek adják, amelyeken változatos mintázat figyelhető meg. A sok száz lélegzetelállítóan változatos fajból gazdag gyűjteményt lehet összeállítani anélkül, hogy a nemzetségen kívüli növény kerülne a szobába.
Szépségük mellett előnyük, hogy gondozásuk sem igényel különleges felkészültséget. Meghálálják a rendszeres öntözést és a párásítást, a betegségekkel szemben ellenállóak. Nem nőnek nagyra, így elég évente friss földbe ültetni őket. Az átültetés a tövek osztására is lehetőséget biztosít, a leválasztott gyöktörzsekből sűrű lombozat fejlődik. Mivel nem nevel ágrendszert, metszeni nem kell, csak a sárguló, elöregedett leveleket szükséges eltávolítani a tő egészsége érdekében.
A legelterjedtebb fajok beszerzése általában nem okoz gondot, a ritkábbakat kertészeti vásárokon, vagy az árudákban alkalmilag feltűnő készletekből lehet megvásárolni. Mivel tetszetős és ellenálló növények, a növényházakban mindenhol megtalálhatók, így például az állatkert pálmaházában és a Füvészkert üvegházaiban is.
Barta István