Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Érik a feljutás

Legutóbbi hazai meccsén 3–0-ra verte a TFSE-KRA NB 2-es felnőtt női röplabdacsapata a Jászberényt. A feljutásért küzdő alakulatból többen betegséggel, illetve sérüléssel küszködtek, ennek ellenére sikerült újabb lépést tenni a bajnokság megnyerése felé, ami ezzel karnyújtásnyi közelségbe került. A hegyvidéki hölgyek az eddig lejátszott tíz mérkőzésből kilenc győzelemmel és egy vereséggel az első helyen állnak. Az alapszakaszból még két forduló van hátra, ezt követi a rájátszás, amelynek győztese feljut az NB 1-be. Erre minden esély megvan, nemcsak a pillanatnyi helyezés miatt, hanem azért is, mert a szakvezetők szerint a játékosok becsületesen edzenek, és úgy tűnik, mentálisan is képesek megfelelni az elvárásoknak. Ha minden jól alakul, az idei bajnokságban még egy ráadásdöntőn is izgulhatunk az Alkotás utcai TF-csarnokban játszó csapatért: az NB 2 Keleti és Nyugati csoportjának győztesei ugyanis a május 7–8-i és 14–15-i hétvégéken csapnak össze a második vonal bajnoka címért.

(em.)