Ahol a mellbajos is elfelejtett köhögni

A XIX. században bővizű forrás fakadt a városmajori park szélén, a Kissvábhegy lábánál. Korabeli beszámolók szerint az 1849-es szabadságharcot követően az elgazosodott Városmajor rendbetételére létrejövő Városmajori Intéző Bizottság egyik fő feladatának tekintette a forrás kitisztítását és környékének rendbetételét.
A bővizű forrás adta az ötletet Siklósy Károly orvosnak, hogy 1853-ban vízgyógyintézetet létesítsen ezen a helyen. A XIX. században igen felkapott orvoslási, gyógykezelési mód volt a vízgyógyászat. Ezekben az intézetekben a hideg- és melegvizes kezelés mellett a dörzsölés, a tusolás, a „lótás-futás”, a természetes életmód és a paraszti étrend egyaránt a kúra része volt.
A Városmajor jó választásnak bizonyult Siklósy részéről: a park csendes, nyugodt környéken feküdt, ahol friss levegőn sétálhattak, pihenhettek a gyógyulni vágyók, és hamar be lehetett érni onnan a fővárosba. A kitűnő adottságok ellenére a vállalkozás nehézkesen indult, és nem is tudott kibontakozni. Feltehetőleg azért, mert Siklósy Károly nem rendelkezett elegendő tőkével. Szegényes pavilonja nem elégítette ki a módosabb polgárság igényeit, hiányoztak belőle a rafinált szerkezetek, a „szénsavas birizgálók”, amelyekkel be lehetett volna csábítani a pénzes nagyközönséget.
A vízgyógyintézetet 1860-ban Vaskovits János vette át, aki szintén orvosként dolgozott, ám neki kellő üzleti érzéke is volt a gyógyhely felvirágoztatásához. Olyannyira sikeres lett, hogy nemsokára, 1883-ban megnyitotta fiókintézetét a Svábhegyen is. Vaskovits megvásárolta és kibővítette a Siklósy-féle épületet: gondozásba vette a forrást, a parkot, sétányokat, pihenőket létesített. Beszerzett minden elképzelhető fürdőeszközt, kádat, felső-, alsó-, oldalzuhanyt, körfürdőt, hőlégkamrát, gőzszekrényt. Előírta a hideg-, langyos- és meleg fürdőt, gőzfürdőt, lemosást, tusozást, dörzsölést, pakolást, bevezetett ötféle diétát, háromféle sétát (tipegés, andalgás, szökdelés), légzőgyakorlatokat, reggeli tornát, ebéd utáni sziesztát, esti légkúrát.
A szigorú házirend betartását ápoló- és fürdőszemélyzet figyelte. Vaskovits doktor maga is mindennap kétszer vizitelt. Természetesen a forrás vizét nemcsak fürdésre használták, hanem ivókúrára is. Bevizsgáltatták ugyanis, és a vegytani elemzés kimutatta, hogy a víz a legkülönfélébb betegségek „csodás gyógyszere”.
A tulajdonos minderről saját kiadású könyvecskéjében számolt be, amely 1882-ben jelent meg, és frappáns címe volt: „A budai vízgyógyintézet, annak leírása, klimatikus viszonyai, társadalmi jellege, alapszabályai és házirendje, továbbá a vízgyógymód javallatai százegy kóreset által megvilágítva”. A kiadvány lapjairól megtudhatjuk, hogy maga Vaskovits is gyógyíthatatlannak tűnő mellbetegségben szenvedett, és eredménytelenül bolyongott a világban szanatóriumból szanatóriumba.
Szomorúan tért haza meghalni, ám rátalált a városmajori forrásra, amely egy pillanat alatt kikúrálta. Azonnal megvásárolta a létesítményt, és semmiféle áldozattól nem riadt vissza, hogy szenvedő embertársait is gyógyuláshoz segítse. A bentlakás alapdíja 4 korona 50 krajcár volt, amibe a gyógyszerek, a fürdőzés és a vizsgálatok különdíjai nem tartoztak bele. Módosabb páciensek magukkal vihették az inasaikat is, akik a kiszolgálásukról gondoskodtak – természetesen az orvosok előírásai alapján.
A könyvecskéből kiderül az is, milyen típusú emberek látogatták a vízgyógyintézetet: „a soványak meghíztak, a kövérek lefogytak, az étvágytalanok megéheztek, a sápkórosok kipirultak, a mellbajosok köhögni is elfeledtek”. Vaskovits azonban kiemelte, nem szükséges betegnek lenni, hogy az intézet áldásait élvezni lehessen.
A nyaralni vágyó közönség is megtalál mindent, mit szem-száj kívánhat, hiszen mindenkinek jólesik egy séta a Zugligetben, vagy a városmajori parkban.
A Vaskovits-féle Vízgyógyintézet sorsáról, illetve Vaskovits Jánosról többet sajnos nem tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy a létesítmény 1910-ben már Városmajor Szanatórium és Vízgyógyintézet néven üzemelt, Kozmutza Béla irányítása alatt, a Városmajor utca 64–66.-ban. 1920-ban ismét tulajdonosváltás történt, ettől kezdve a Bíró Dániel Kórház működött itt. Ma társasházak állnak a helyén, és a terület beépítésével a csend és a forrás is eltűnt a Városmajorból.

B. A.