Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mattolt a Zugliget

Köztudott, hogy a hegyvidéki gyerekek szeretnek sakkozni, arra azonban eddig nem volt példa, hogy egy versenyre közel kétszázan nevezzenek. A sakk diákolimpia egyéni fordulójában 192 kerületi általános és középiskolás ült asztalhoz.

Úgy látszik, most már minden évben új részvételi csúcs születik a hegyvidéki diákolimpia egyéni sakkbajnokságán, hiszen a tavaly rekordnak számító százhuszonhét után az idén 192 versenyző indult. Különösen a kicsik körében népszerű a viadal, csak az első korcsoportos fiúk mezőnyében harmincheten ültek táblához, ami azt jelenti, hogy biztosított a hegyvidéki utánpótlás.
A hagyományosan a Zugligeti Általános Iskolában megrendezett sakkünnepen az önkormányzati fenntartású iskolák mellett az ELTE, a Lauder, a SOTE és az Osztrák Európa Iskola is képviseltette magát. A versenyt úgynevezett svájci rendszerben bonyolították – a kis létszám miatt egyedül a negyedikes lányok játszottak körmérkőzést –, ami azt jelentette, hogy a gyorsaság komoly szerepet kapott a végső sorrend kialakulásában. A rapid meccseken ugyanis mindössze tíz perc állt rendelkezésre, hogy a felek döntésre vigyék a partit.
Ez legtöbbször a zugligeti gyerekeknek sikerült, akik három korcsoportban bizonyultak a legjobbnak, megelőzve az egyaránt két elsőséget begyűjtő Laudert, SOTE-gyakorlót és Városmajorit, illetve az egy arannyal hazatérő Osztrák Európa Iskolát. Az egyéni győztesek számára a bajnokság még nem ért véget, ők ugyanis a budapesti fordulóban képviselhetik a hegyvidéki színeket.

(ám)

 

A győztesek korcsoportonként, nemenként. I. korcsoport: Katzenbach Kristóf (Zugligeti), Kramer Viktória (SOTE), II. korcsoport: Boros Patrik (Osztrák), Máramarosi Réka (Zugligeti). III. korcsoport: Laza Szabolcs (Lauder), Tevesz Judit (SOTE). IV. korcsoport: Sugár Bálint (Városmajori), Papp Alexandra (Zugligeti). V. korcsoport: Diós Dániel (Városmajori). VI. korcsoport: Németh Attila (Lauder).Mattolt_a_Zugliget