Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bölcsődei fejlesztések

A nyári szünetet kihasználva több kerületi fenntartású közintézményben, valamint két bölcsődében fejlesztéseket hajt végre az önkormányzat. A mozgásukban korlátozottak számára kerekes székkel is használható mellékhelyiséget alakítanak ki a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Kiss János altábornagy utcai, pszichiátriai betegeket fogadó helyiségcsoportjában.
Megvalósul a szakhatóság által előírt kéménybélelés a Virányosi Közösségi Házban, míg a Jókai Klubban az energiamegtakarítás érdekében kicserélik a színházteremből a teraszra nyíló, rossz állapotú, gerébtokos nyílászárókat. A polgármesteri hivatalban már megismert, tok a tokban technológiának köszönhetően nem változik az épület megjelenése, ugyanakkor jelentősen csökken a terem fűtésigénye.
Tizenhat négyzetméteren ütéscsillapító, a gyerekek testi épségét megóvó gumiburkolat kerül a már meglévő játszóvár alá a Svábhegyi Bölcsődében. Lényegesen nagyobb belső átalakítások várnak a Zalai úti Zugligeti Bölcsődére, ahol a szükségessé váló burkolási munkákon kívül új felnőtt-WC-t alakítanak ki, valamint egy ajtó beépítésével megteremtik a közvetlen átjárást a foglalkoztatók között.

Em.