Együttműködés nélkül víz sincsen
A csillebérci üdülőtelepen november 15-e után elzárják a vizet azokon a részeken, ahol a lakók nem újították fel a közös tulajdonban lévő vezetékhálózatot. A csőrendszer ugyanis rendkívül rossz állapotban van, a nagy mennyiségben elfolyó víz közegészségügyi veszélyt jelent.
Április végén, mint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Vízművek már elzárta volna a főcsapot a csillebérci üdülőtelepen. Az osztatlan közös tulajdonú területen futó, régi, elhasználódott vezetékekből ugyanis most már annyi víz folyik el, hogy annak közegészségügyi veszélyei vannak. A Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával a lakók elérték: a vízművek november 15-ig még biztosítja szolgáltatását, ám addig a közösségnek el kell végeznie a hálózat rekonstrukcióját.
"Sokaknak messzinek tűnhet ez a határidő, ám nagyon is közel van, ha az elvégzendő munkák mennyiségét nézzük" – hívta fel a csillebérciek figyelmét dr. Zsilinszky Tibor ügyvéd, akit az önkormányzat arra kért fel, hogy részvételével segítse az érintett tulajdonosok és a vízművek közötti tárgyalások eredményességét. A jogi képviselő elmondta, a terveztetést már megkezdték a lakók, ám a munkálatok elindításához még az is szükséges, hogy mindenki aláírjon egy használati megállapodást, ami alapján tudni lehet majd, kik használják az osztatlan közös tulajdonú területen található telkeket és tartanak igényt a vízszolgáltatásra. Zsilinszky Tibor hangsúlyozta, hogy a tulajdonosok egymásra vannak utalva, tehát mindenkinek alá kell írnia a használati megállapodásokat, továbbá ki kell vennie a részét a munkálatok költségeiből, a teljes üdülőterület vízellátásával kapcsolatos problémák rendezéséhez ugyanis ez nélkülözhetetlen.
Az ügyvéd szerint hosszú távon az hozna mindenki számára megnyugtató megoldást, ha önálló telektesteket tudnának létrehozni az osztatlan közös tulajdonú területen. Bár ennek megvalósítása a közösség tagjainak konstruktív hozzáállása mellett is évekbe telhet, a rendezési folyamat elindítását segíthetik a tulajdonosok által aláírandó használati megállapodások.
z.