Rubindiploma a százéves tanítónak

Rubindiploma a hetven éve végzett pedagógusoknak jár. Gábor Samuné Porgesz Irén, aki 1930-ban diplomázott az Esztergomi Irgalmas Nővérek Érseki Népiskolájának Tanítóképző Intézetében, már 2000-ben megkaphatta volna oklevelét, ám az iskola jogutódja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kara nem tudott róla semmit, így az elismerés is elmaradt.
Néhány hónapja, Irén néni századik születésnapját ünnepelve az Alma utcai zsidó szeretetotthonban, gondozóinak eszébe jutott, hogy meg kellene őt lepni a feledésbe merült elismeréssel. Ebben segített Fonti Krisztina alpolgármester is, aki nemrég személyesen vitte el az otthonba az esztergomi kar által kiállított okiratot.
Az idős, de szellemileg teljesen friss asszony meghatódva vette át a rubindiplomát. A szobájában tartott szűk körű ünnepségen Irén néni elmesélte: ő volt az első zsidó, aki felvételt nyert az apácák tanítóképzőjébe. „Szüleim nem akarták elhinni, annyira örültek, amikor elújságoltam nekik a hírt” – érzékeltette, milyen kivételes lehetőség volt ez akkoriban. Mint mondta, ugyanazt tanulta, mint katolikus diáktársai, csak imádkoznia nem kellett, a zsidó ünnepekre pedig hazaengedték. Arról is beszélt, hogy elsőként az esztergomi zsidó iskolában tanított, majd rövid ideig Párkányba járt át dolgozni. Közben elhunyt édesapja szikvízüzemének irányításában is részt kellett vennie.
A Porgesz családot a holokauszt idején Auschwitzba deportálták. Az anyát meggyilkolták a gázkamrában, akkor harminchárom éves lánya azonban túlélte a borzalmat. A fiatal, de erős nő álló nap hordta talicskával a nehéz köveket. Gyakran hét esztergomi társa helyett is, akiknek sokszor odaadta a fejadagját. Később ez a hét ember úgy emlékezett vissza: Irén néni mentette meg az életüket.
A haláltáborból csodával határos módon visszatért, és Pesten, a Dob utcai iskolában kezdett tanítani. „Főként azzal voltunk elfoglalva, hogy ételt, kenyeret szerezzünk a gyerekeknek” – szemléltette a háború utáni nehéz körülményeket. Több szomorú sorsú kisdiákkal is találkozott. Közülük a leginkább szívbemarkoló története annak a tanítványának volt, aki senkivel nem beszélt – bár sokat biztatta, neki sem sikerült szóra bírnia. A gyermek 1945 januárjában ott volt abban a Városmajor utcai zsidó kórházban, ahol a nyilasok válogatás nélkül mintegy százötven embert öltek meg. Ő csak azért maradt életben, mert a nagymamája ráfeküdt, hogy megvédje a golyózáportól. Sokkot kapott, azt követően nem beszélt többet…
Porgesz Irén két évig dolgozott a Dob utcában, aztán tizenhárom esztendeig a Villányi úton tanított, abban az épületben, ahol most a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium működik. Miután otthonához közel, a Baranyai utcában felépült egy új általános iskola, oda jelentkezett át, onnan ment nyugdíjba 55 évesen. Sok híres ember gyermekét is tanította, köztük neves színészekét, akiknek világát jól ismerte édesanyja öccse, a Nemzeti Színház tagja, a filmszerepeivel nagy népszerűségre szert tett Gózon Gyula révén.
Volt kitől megörökölnie Irén néninek a tanítás szeretetét: egyik őse Mordechai Binetter, az Osztrák–Magyar Monarchia országos főrabbija, dédapja pedig jesivát, azaz zsidó iskolát működtetett Érsekújváron. Miután megismerte férjét, már nemcsak a munkahelyén, hanem a családjában is pedagógusok vették körül. Gábor Samu a háború előtt Kiskunhalason, majd Debrecenben a zsidó iskola igazgatója volt, 1945 után Dél-Pest tanfelügyelőjeként dolgozott, utána a Bartók Béla úti Gárdonyi Géza Általános Iskolát vezette. Férjének bátyjai, illetve apósa is pedagógusi pályán tevékenykedtek.
Irén néni szigorú tanító hírében állt, mégis szerették a gyerekek. Egyik tanítványa, egy hetvenéves asszony mindmáig tartja vele a kapcsolatot, a századik születésnapján is eljött köszönteni őt.

z.