Hegyvidéki Napok: vásári forgatag zenemaratonnal

A kavargó tömeget nyári hangulat és a gyönyörűen felújított Gesztenyés kert várta június 4-én, s szerencsére az égiek másnap is kegyesek voltak, így semmi nem zavarhatta meg a kulináris, kulturális és egyéb élvezeteket. Aki egy ideje nem járt a Gesztenyés kertben, meglepetéssel tapasztalhatta, hogy eltűntek a falak, köddé váltak a markolók és bulldózerek, a szem végre szabadon kószálhat a hosszú időre lezárt „MOM-háromszögben”. A Sirály utca rövid szakasza sétálórészként született újjá, a lombok alatt magára talált a pázsit, a kutyák immár saját játszótéren futkározhatnak. Szombaton, a kora délutáni koncertek előtt szinte mindenki tett egy kört, hogy felmérje a változásokat. Lapunk bárkit megszólított, a fő téma a Gesztenyés volt, az, hogy „milyen széppé varázsolták…”
Mielőtt belemerültünk volna a szokásos forgatagba, a rutintól eltérve szétnéztünk a Hegyvidéki Napok szürke eminenciásai, a „bódésok” között. Megérdemlik, hogy kicsit róluk is szóljon a történet.
Mindjárt a legszínesebb társasággal, a borpincék képviselőivel kezdtük. A fél ország nemes szőlejének termékei kerültek a fabódék pultjaira. A Szekszárd közeli Strázsa-hegyen működő Szent Gaál Pincészet standján Fekete László büszkén mutatta fel a Kadarissimo fantázianevet viselő palackot, amelynek tartalma idén az EU elnökségének hivatalos kadarkabora lett. Csúcsboruk a 14,5%-os Passionata, a Cabarnet Franc egyik speciális kiadásának „fedőneve”.
Néhány házikóval arrébb foglalkozott a látogatókkal a Pannon Tokaj Borászat családi vállalkozása Tolcsváról. A tulajdonos-családfő egy félszáraz, sárga muskotályborra hívta fel a figyelmünket, amely éppen előző nap a Millenárison rendezett gasztrofesztiválon kategóriájában az év csúcsbora címet nyerte el.
A Pántlika Borház pultjánál ugyancsak különlegességre lehetett felfigyelni a jóféle italok kóstolgatása közben: a ma még ritkaságszámba menő hazai habzóborra, amely Frick Attila üzletvezető szerint többségében sauvignon blanc-t, kisebb részben sárgamuskotályt tartalmaz. A száraz, ugyanakkor nagyon gyümölcsös ízű nedű számíthat arra, hogy egyre szélesebb körben megismerik.
„Csak az utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy eljövünk a borainkkal a Hegyvidéki Napokra, de örülünk, hogy így tettünk – mesélte. – Nagyon jól szervezett rendezvényt és kulturált közönséget találtunk itt, amely ráadásul jól fogadtak reduktív eljárással készült, frissebb ízhatású, mondhatnám, ropogós borainkat.”
Csakúgy, mint a mohácsi borász, Horváth Zoltán italait. A bőséges kínálatból Nero nevű bora különlegességét az adja, hogy eredetileg csemegeszőlőnek szánt fürtökből készül: „Az emberek nem szeretik, ha a szőlőnek nagy magja van – mondta –, ezért kipróbáltuk, milyen lenne, ha bort készítenénk ebből a nagy fürtű kékszőlőből. Azt tapasztaltuk, hogy kiváló házasítási alapanyag.”

*

A kézművesek megszólaltatása keményebb diónak bizonyult, ők nem a szavak emberei. Szili Gábor bőrdíszműves Siófokról viszont órákat tudott volna mesélni lapunknak a báránybőr kikészítéséről és a késztermék számos jó tulajdonságáról. Merinói és kis számban racka bárányok szőrméjét készíti ki selymes puhává, a bőröket babakocsiban, autóüléseken, bőr ülőgarnitúrákon vagy éppen szőnyegként is lehet használni, mivel télen melegítenek, nyáron hűsítenek. „Mit gondol, miért hagyta magán a subáját a juhász egész éven át?” – kérdezte tőlünk búcsúzóként.
Az árusok között talán a legérdekesebb figura a chilei Amador Manzor ötvösművész volt, ő a saját alkotásait kínálta immár második éve a Gesztenyésben. Magyar felesége van, aki ötletes, sportos sapkákat varr, ezek szintén kaphatók voltak Armador ezüsttel befuttatott réz ékszerei mellett.
Végül ejtsünk szót azokról is, akik a hangulatot biztosították ehhez a szombat délutánhoz! Ebben az esztendőben a jazz- és világzene mixének kedvelői jártak a legjobban, a parkban felállított pódium komoly fesztiválokkal vetekedő összeállítással kényeztette őket. Ha van is némi túlzás ebben, tény, hogy a Hegyvidéki Napok műsorán még soha nem szerepelt program, amely ennyire profi módon mutatta volna be egyetlen műfaj sokoldalúságát. Íme, a résztvevők, ahogy sorban követték egymást!

*

A Bemutatkozó. Orbán Judit a Six on the Beach pop-funky zenekar énekesnőjeként alapozta meg nevét szakmai körökben, ami útlevelet nyújtott számára a magyar jazz világába. A Dreamland Group Jazz együttes és a Hang-Szín-Tér Big Band énekesnőjeként szerzett tapasztalatai nyomán hozta létre saját kvartettjét, amelynek kíséretével megnyitotta a „Gesztenyés Dzsessz Fesztivált”. Spontán gördülő zenét produkáltak, a dzsessz keveredett a poppal, a gitár és a bőgő dominált. Legjobb számuk mégis egy klasszikus sztenderd, a The way you wear your hat.
A Különleges. A Mózes Tamara nevét viselő „zenekar” (Tamarazene) csupán két tagból áll, az énekesnőből és kísérőjéből, Horváth Dániel dobosból. A duó a kamaramuzsika irányából közelít a dzsessz hangvilágához, s mint az összeállításból nyilvánvaló, repertoárjuk Tamara kissé füstös alt hangjára, klasszikus alapokon álló zongorajátékára és Dániel önálló hangszerként is muzsikáló dobjátékára épül. Tamara elmondta nekünk, hogy Párizsban tanul dzsesszéneket, a legközelebbi fellépései Franciaországban lesznek.
A Magával ragadó. Nem hiába építette be minden idők egyik legnagyobb gitárzsenije, Django Reinhardt nevét a nevébe, a Django Free a két világháború közti „békeidők” elszabadult örömét hozta el a Gesztenyés kertbe, mégpedig fergeteges tempóban. Akár saját, akár ismert klasszikus témák újszerű, hegedűre, gitárra és nagybőgőre átírt darabjait adták elő, a virtuóz mester mindegyikben ott volt – Horváth Márk, az együttes vezetőjének gitárkísérete, Barta Zsolt gitárszólói valóban „szabadon” lubickoltak a Reinhardt által megálmodott közegben…
De a szombat este meglepetése – és a krónikás véleménye szerint a nap csúcspontja – Szirtes Edina-Mókus volt, aki vendégszereplőként (a nagyvilágban turnézó Jász András szaxofonost pótolva) énekével, humorával, közvetlenségével és nem utolsósorban bravúros hegedűjátékával elbűvölte a közönséget. Olyan időtlen remekműveket hallottunk tőle, mint a Summer Time, As Time Goes By, Sonny és a My Heart Belongs to Daddy. Az i-re a pontot saját összeállítása, az Ego Centrum tette fel, amelyet mindenkinek hallania kell egyszer.
A Szárnyaló. Nemesi Tivadar, a Berlinben élő zeneművész „extrém” együttese már több ízben vendégünk volt a Hegyvidéki Napokon és a Kilátó Fesztiválon. A Manivolanti projekt vajdasági származású énekesnője, Soti Thea, Mico Mikulic hegedűs és persze a fő attrakció, a két HANG-játékos, az olasz Adam Gallina és Nemesi Tivadar egyszer sem okozott csalódást. Aki még nem tudná, a HANG elnevezés egy kukafedőre emlékeztető, ujjakkal és tenyérrel megszólaltatható fémkorongot illet, amelyet Svájcban fejlesztettek ki az ezredforduló körül.
A Hang. Harcsa Veronikánál egy másfajta hangról van szó: valódi, vele született, olykor búgó, máskor a felső rekeszekben is kellemes dzsesszhangról. S ami a legfontosabb, a szöveg – legyen az angol vagy magyar – végig érthető. Harcsa Veronika érzelmes, anélkül, hogy csöpögős lenne, mókázik, ahelyett, hogy bohóckodna, és ujjong minden műviség nélkül. Meglepetés: nem csupán dzsesszre kiművelt hanggal rendelkezik, de a saját szerzeményei is felettébb érett művek…
A Homeband. Ezt a nevet ne keressék a listán, én használom, amikor jegyzetfüzetemben hosszúnak találom leírni, hogy Hot Jazz Band. Az ok kézenfekvő: Bényei Tamás dzsesszformációja már valóban házi zenekarnak számít a Hegyvidéken. Emlékezzünk csak a szilveszteri elő-napokra a jó öreg MOM színpadán, amelyek hangulata felvezetett bennünket az új év köszöntésére! „Reméljük, idén felújíthatjuk ezt a hagyományt – mondta lapunknak a zenekar trombitás-bendzsós vezetője. – Hiányzik nekünk a kerület meghitt szeretete, ami színházi körülmények között tapintható a leginkább…”
A szombat esti dzsesszparádé levezetőjeként a Hot Jazz Band az ismert, fülbemászó sztenderdjei mellett ízelítőt nyújtott nekünk a Syma Csarnokban június 8-án tartandó Halló! Halló! című legújabb lemeze bemutatójából. Ők is szolgáltak egy meglepetéssel. Meghívták vendégként Louis Armstrong legjobb magyar imitátorát, a Brass on Brass együttes nagy öregjét, Papa Fleighet, alias Forgács Lászlót, a hazai dzsesszélet legendás trombitabohócát.
Ha valaki esetleg már elfáradt kicsit a közel tízórás zenemaraton alatt, Papa egészen biztosan „feldobta”, hiszen amit ő produkál, az még egy idős gesztenyefából is mosolyt fakasztana. A ráadást sajnos nem volt időm meghallgatni, de Bényeiék fúvós kíséretét még az Alkotás utcára is utánam hozta a nyáresti szellő.

*

Másnap a Készenléti Rendőrség Fúvószenekara – némi szirénával kísérve – igazi régi idők vasárnapi hangulatát varázsolta a MOM környékére: a kellemes zeneszó szinte megült a park fái között, nem zavarta meg a pihenni vágyókat, ám magabiztosan csalogatta a pódiumhoz a látogatókat.
A vasárnapi programot megnyitó Pokorni Zoltán polgármester a főzőverseny egyik résztvevőjeként hagyta ott a rotyogó bográcsot – később megtudjuk tőle, mit is főzött a „Hét vezér” –, hogy a nap ünnepélyes ceremóniája keretében díjakat adjon át. Elsőként mindjárt az Arany Katedra-plakettet – Fonti Krisztina alpolgármesterrel közösen – Patkó Lajosnak, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának, aki hosszú időn át kiemelkedő munkát végzett a diákok oktatásában-nevelésében.
Kiosztották a járőrverseny díjait is, Farkas Csaba kerületi rendőrkapitány pedig rendőrségi elismeréseket adott át. A „Milyen a jó rendőr?” címmel meghirdetett rajzpályázatra életkori kategóriákban osztottak díjakat, a legkisebbektől egészen 15 éves korig; a novellapályázat különdíját pedig Mihály Claudia, az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium középiskolása vehette át.
Három éve újjáélesztette az önkormányzat a „Tiszta udvar, rendes ház” elismerést, amellyel elsősorban nem a különlegességet, hanem a harmonikusan, gondosan ápolt környezetet díjazza. Ebben az évben a verseny győztese a Gébics utca 15. lakóközössége lett, őket követi a győztesek sorában az Alma utca 3/b és a Csörsz utca 7. Emléklapot vehettek át a Városmajor utca 80., a Gébics utca 20., a Böszörményi út 6–8., a Szarvas Gábor út 11., az Alkotás utca 3. és a Márvány utca 44. lakóközösségei. A verseny különdíját ketten kapták: a Németvölgyi út 54. lakóközössége, valamint a Szép kilátás út 7. lakója, Kovács Árpád, akivel a díjátadást követően arról beszélgettünk, mikor, miként költözött a Hegyvidékre, és mit jelent számára ez az elismerés.
– Felvidékről telepítettek minket 1947 májusában a Tolna megyei Zombára. Odahaza két gyönyörű házunk volt, ötvenhét hold földünk, két és fél hold szőlőnk, gyümölcsösök; mindent odahagyva kellett beköltöznünk a kitelepítettnek hitt zombai sváb család házába. Csakhogy Tózerék nem voltak képesek teljesen elhagyni az otthonukat, a bikákat gondozó ember házában húzták meg magukat. Amikor apám ezt megtudta, visszaköltöztette a háromtagú családot a házba, mondván, mi nem akarjuk a másét, nekünk is van szép házunk, előbb-utóbb véget ér ez a rémálom, és mindenki hazatérhet a sajátjába. Az élet azonban nem igazolta a szavait, a rendőrök a saját botjával verték meg őt az emberségéért, soha nem látta viszont egykori otthonát, anyámmal együtt mindketten ott nyugszanak a Tolna megyei kis temetőben. Én nem tudtam ott megmaradni, negyven éve Budapestre költöztem. Először a Márvány utcában laktam, onnan mentem a Svábhegyre.
– Mit szól, hogy megkapta a „Tiszta udvar, rendes ház” táblát?
– Örülök neki, bár nem ez az első, minden évben megkapom. Ki is teszem a többi mellé a kertbe, mert nagyon büszke vagyok mindegyikre. Egyedül gondozom a házhoz tartozó, nyolcszáznegyven négyszögöles díszkertet, az emberek meg-megállnak gyönyörködni, a környékbeli gyerekek pedig már ismernek, tudják, hogy Árpi bácsi beengedi őket gyümölcsöt szedni. Nagyon büszke vagyok a kertemre, illetve arra, hogy másoknak is tetszik. Jöjjön el maga is, nézze meg!

*

A délelőtti főzőverseny illatorgiája senkit nem hagyott hidegen, mindenki ott nyüzsgött a rotyogó bográcsok körül, türelmetlenül várva, hogy elkészüljön a sok-sok finomság. A bolgár kisebbségi önkormányzat például bolgár áldozati levest főzött, az örmények grillezett padlizsánt készítettek mentás-joghurtos szósszal, valamint birkaragut, a Sportmax–Lite Wellness csapata „titkos sportos bográcsot”, a horvátok vegyes húsból készült chilis babot, de volt vörösboros borjúpörkölt, andalúz csirke séf módra és vadbogrács is.
A Hegyvidéki Önkormányzat „Hét vezér tokányt” készített majdnem teljesen „ősi” recept alapján. „Az eredeti recept szerint hétféle húsból főzte a hét vezér – kezdte az étel bemutatását a riporter humorérzékét próbára téve Pokorni Zoltán –, mi azonban csak háromfélét, marha-, disznó- és csirkehúst használtunk. Szalonnás alapon úgy készítettük, mint a pörköltet, a végén pedig tejfölt tettünk bele, és főtt rizzsel kínáltuk. Valószínűleg jól sikerült, mert olyan gyorsan elfogyott, hogy mi nem is tudtuk megkóstolni.”
Nagy érdeklődéssel várta mindenki a Rendvédelmi Főzőcsapat „Mátrai betyár kedvencét” is. A várakozók kedvéért megkértük a bográcsmestert, Mészáros Istvánt, ossza meg a Hegyvidék olvasóival a hozzávalók listáját. Eszerint vöröshagyma, fokhagyma, marhanyak és sertés velős csont, sárgarépa, petrezselyemgyökér, karalábé, apróra vágott savanyú káposzta, sertéscsontlébe áztatott gersli (árpagyöngy), kapor, fehér és fekete bors, só, babérlevél, paprika és vörösbor adja az étel aromáját. „Hagyományos pörköltalappal indítunk, utána kerül bele fokozatosan minden hozzávaló – tette hozzá. – Két-három órai főzést igényel, az étel levét semmiképpen sem vízzel, hanem vörösborral és a káposzta levével pótoljuk. Lehetőség szerint cipóban tálalva kínáljuk! Ehhez olyan előpirított cipót szoktam adni, amit kicsit befecskendeztem tojásfehérjével, így lassabban szárad ki, tovább megőrzi az élvezeti értékét.”
A jó hangulatú főzőversenyt a Sportmax–Lite Wellness „titkos sportos bográcsa” nyerte az önkormányzat „Hét vezér tokánya", illetve a horvát kisebbség chilis babja előtt. Különdíjat kapott a Fitparádé Team andalúz csirkéje.

*

Miközben a kóstolókból és a pecsenyesütőknél mindenki csillapíthatta éhségét és szomját, a gyerekeket nehéz volt elcsalogatni a számtalan látnivalótól, játéktól. A hatéves Tomi háromszor is elment a kosaras körhintához. „A kutyákat is szeretném megnézni, de utána lehet, hogy még visszajövök” – ígérte leginkább saját magának. Az ötéves Zsófinak legjobban az arcfestés tetszett, olyan szép katicabogár vált belőle, hogy ezt el is hisszük neki. „Búzát is ültettem” – mutatta édesanyja kezében a tojástartóba szórt földet, majd gyorsan visszafordult a színes és csillogó gyűrűk kínálatához, mert pillanatnyilag az kötötte le minden figyelmét.
A közrendvédelmi nap bemutatói, a kutyás „csibészelés”, a tonfa-használat, a különböző elfogási és lefegyverzési technikák minden nézőt lenyűgöztek. Eközben a pódiumon egész nap gazdag műsor szórakoztatta a publikumot.
A Budai Babszem Táncegyüttes fergeteges néptáncműsora alapozta meg a nap jó hangulatát, majd a BAB Társulat Jelenetek egy házasságból című bábelőadása következett. Kiss Domonkos Márk musicalválogatását a legtöbben ebéd közben hallgatták – a Macskajajból ismert szerb-cigány nótára például sokan felkapták a fejüket –, míg a Salsa Caliente a színpadhoz csábította a közönséget. A M.É.Z. zenekar ír népzenét idéző fergeteges dalai tovább pörgették a vasárnap délutáni hangulatot, hogy aztán ismét „komolyabb” események történjenek a színpadon: Farkas Csaba rendőrkapitány segédletével kisorolták a tombola nyerteseit – rengeteg értékes ajándék talált gazdára, a fődíj egy háromnapos, két éjszakás bajorországi kiruccanás volt.
Az egész rendezvény hangulatát jellemezte az a kedves kis közjáték, amit a sorsolás közben láthattak a közelben lévők: a nyereményéért szaladó kislány a fűben elejtette a – valószínűleg percekkel korábban kapott – furulyáját, ezt meglátva egy kisfiú felvette, és a kislány után futott vele. Nem ismerték egymást, mégis magától értetődő volt a gesztus…
A Népszigeti Kutyaiskola bemutatója is hatalmas sikert aratott. Már a felsorakozás pillanatában érezhető volt a kutyák és gazdáik közti szoros kapcsolat: ahogy póráz nélkül, szorosan a gazdi bal lába mellett ültek, tekintetüket az Ember tekintetére függesztve várták, hogy mivel járjanak a „főnök” kedvében – látható volt, hogy ezek az állatok és gazdáik valóban tudnak valamit. Könnyed, túlidomítástól mentes, mégis fegyelmezett műsort produkáltak a bemutató négy- és kétlábú szereplői.
Az óvodás karatésok megmutatták, már pici korban képesek japánul elhangzó vezényszavak mellett bonyolult mozdulatsorozatokat megtanulni. Utánuk már nem csodálkoztunk azon, hogy a feketeöves felnőttek egyetlen ökölcsapással vagy jól irányzott rúgással törik ripityára, ami eléjük kerül. A Heaven Street Seven koncertjére gyakorlatilag megtelt a közönségnek fenntartott rész, az este fénypontjaként pedig a Budapest Bár még azokat is a pódiumhoz csalogatta, akik korábban netán másfelé nézelődtek.
Egy kislány a papája nyakában ülve, miközben büszkén nézegette a nemrég kapott babáját, búcsúzóul ezt kérdezte: „Apa, ugye, a jövő héten is eljövünk?”

Antal Ildikó

Somogyvári D. György